Kétségbeesés? Remény

3. fejezet

Soina és ő nagyon jóba lettek pár nap alatt. Még is...úgy érezte ez még nem elég ahhoz, hogy tovább éljen. Amiatt a bizonyos ember miatt aki azt tette vele undorodott az élettől. Akárhányszor vissza nézett azokra a kétségtelenül kétségbeesett napokra elfogta a halálvágy. Vagy legalább is egy hasonló érzés.

-(Név)-chan tudsz nekem segíteni egy kicsit?-kérdezte Ibuki összerakva a kezeit. Ő is szinte azonnal összebarátkozott (Név)-val/vel.

-Persze. Miben kéne?- állt fel a székről és követte Ibukit.

Nem mondott semmit csak ment előre. (Név) szó nélkül követte. Mikor elérték a zene termet már kezdte megérteni a helyzetet. Mikor beléptek igaza is lett. Ránézett Ibukira és elnevette magát. A földön egy törött váza hevert. A gitár mellette. Ibuki arca egyre forróbb lett ahogy barátnője felmérte a helyzetet.

-Ne nevess ki (Név)-chaaaaaan.-kezdett síni neki a lány. Fekete hajából a színes tincsek kezdték eltakarni rózsaszín szemeit.

-Na semmi baj.-simogatta meg a fejét.-Mit szólnál ha feltakarítanánk a szilánkokat?

-Nem rossz ötlet.-vakarta meg kínosan.

-Ibuki...hogy verted le?-kérdezte (Név) miközben felkötötte (H/Sz) színű haját.

-Nincs idő beszélni!-nevetett kínosan.

(Név) elnevette magát. Odament és elkezdte felszedni a darabkákat. Ibuki is szégyenkezve oda ment és ő is elkezdte szedni. Mikor a nagyobb darabkákat kidobták Ibuki elszaladt egy seprűért. Mikor vissza ért felseperte és kimentek a zene teremből.

-Ez nem történt meg ha valaki kérdezi.-sóhajtott nagyot a lány mire (Név) elnevette magát.

-Szóval ez hármunk titka marad igaz?-hallottak meg egy hangot mire Ibuki felsikított.

-Ho...ho...honnan tudsz róla?-nézett ilyedten.

-Láttam mikor eltörted. Még köszöntem is de kirohantál a teremből.-mosolygott rá.-Hm? Ő ki?-mutatott a (H/Sz) hajú lányra.

-Te még nem ismered (Név)-chant?-lepődött meg.

-Még nem találkoztam vele. Komaeda Nagito vagyok. Te?-nyújtotta felé a kezét.

- (T/N) vagyok.-mosolygott ő is és elfogadta a kezét.

Kettőjük szíve megdobbant egyszerre. Ők elfelejtették egymást de a szívük nem felejtett. Lelkük újra egyként játszottak. Szabadabbak voltak mint valaha. Ismét együtt voltak. Sokat változtak. Még is most egymás előtt álltak. Megint boldogok lehetnek. Újra együtt játszhatnak mint sok éve. De már felnőttek. Már nem emlékeznek egymásra. Szívük még is felismerte a másikat. Sokat változtak de lelkük mit sem változott.

-Örülök, hogy megismertelek.-mondta a fiú és ellengette a kezét.

-Én is.-mosolygott a fiúra.

-Gyerekek menjünk órára.-vágott közbe Ibuki.

Bólintottak egyszerre. Elindultak a terembe majd elkezdödött az óra amit a diákok unott fejjel ültek végig.

(Név) nem tudott másra gondolni mint Nagitora. Szíve hevesebben vert mint bármikor. Szemei előtt a fiú mosolya lebegett. Egy picit becsukta a szemét és egy vörös madzagot látott. Nem értette túlságosan, hogy mi lehetett ez.

-(Név)-chan. Nem jól tartod a könyvet.-bökte oldalba a lányt Kazuchi.

-Mi?-eszmélt fel.-Oh..köszi Kazuchi.-mosolygott a fiúra és megfordította a könyvet.

-(Név)-san. Figyelsz te egyáltalán?-mondta a tanár az asztala előtt álva.

-Igen.-nevetett kínosan.

-Miről is volt szó az előbb?-nézett mélyen a szemébe. Szinte már lyukat furva.

-Hát...öhm...-kezdett bele.

Ránézett Soinara segitség kérően aki letátogta. Sóhajtott egyet és elkezdte előről mondani.

-Szóval...Augustus császárságáról volt szó Sensei.-a tanár egy halálos nézéssel díjazta ezt.

-Igen de legközelebb figyeljen jobban. Ne kalandozzon el.

Megkönnyebülve sóhajtott és vissza tért az álmodozásaihoz. Nem sejtve, hogy egy sötét szempár figyeli őt.

Megint túls sokára.😅😅😅
Gomene😅😅😅