Forever Was In His Eyes [Translation]

Part 3

Grantaire a házuk verandáján állt kezében a forgatókönyvvel. Joly a hintán ült Bossuet társaságában az asztalnál, egy extra forgatókönyvvel a kezükben. Nevetésen kívül nem sokat csináltak. Grantaire tisztában volt vele, hogy nem színpadra született, de a legjobbat próbálta meg kihozni magából. 

"Mikor találkoztunk a kávézóban, nem tudom hogy pontosan mi, de mintha valami történt. Volt benned valami, ami azt súgta nekem, hogy meg kell ismerjelek." olvasta fel Grantaire, ezzel újabb nevetésre kényszerítve Joly-t és Bossuet-et. Tudnia kellett volna, hogy nem szabad ezt a kettőt megkérnie, hogy segítsenek neki.

"Komolyan ez van írva?" kérdezte Joly.

"Igen", válaszolta Grantaire. "Koncentrálnátok egy kicsit, srácok? Csak hat hetem van megtanulni ezt a cuccot."

"R, hat kibaszott hónap alatt se tudnád ezt megtanulni.", mondta Bossuet miközben ledobta a súlyos papírköteget az asztalra.

Grantaire szemrehányóan nézett barátaire. Joly felállt a hintáról, és a fiú elé lépett, kezét a vállára téve.

"Tudod hogy 'Suet és én ott leszünk a megnyitó estéjén és az első sorból fogunk szurkolni neked."

"Persze paradicsomokkal.", tette hozzá Bossuet nevetve.

Grantaire egy szarkasztikus mosollyal válaszolt. "Köszönöm, srácok. Nálatok jobb barátokat nem is kívánhat az ember."

Grantaire kinyitotta a könyvet a megjelölt oldalnál, és folytatta a felolvasást. A barátai megpróbaltak nem nevetni, de tisztán látszott szenvedésük. Grantaire végül feladta, és eldöntötte, hogy valaki mástól kell segítséget kérnie. Csak azt nem tudta, hogy vajon lesz-e bátorsága megkérni azt a valakit, akire gondolt. 

  ***  

Másnap az iskolában Grantaire végigsétált az üres folyosón, ahol pontosan az egy ember állt, akire szüksége volt. Még maga sem hitte el, hogy mire készül, de szüksége volt a segítségre, különben ez az egész előadás egy nagy bukás lesz. Jónak kell lennie és biztosra akart menni, hogy tényleg az lesz. Enjolras a szekrénye mellett állt, mi mást olvasva, mint egy tankönyvet. Grantaire egy nagy levegőt vett, és odasétált hozzá.

Enjolras megfordult és megforgatta szemeit, ahogy meglátta a sóhajtás tulajdonosát. Tekintetét újra a könyvre szegezte, úgy szólalt meg. "Mit akarsz Grantaire? Évek óta ismerlek és sosem köszöntél rám csak úgy." 

"Um...szükségem van a segítségedre." nyögte ki végre Grantaire, miközben érezte, ahogy a pír elönti az arcát.

Enjolras felvette a következő órára szükséges tankönyveit, közöttük azt a könyvet is, amit Grantaire érkezésekor olvasott. Végül felnézett Grantaire-re.

"Nicholas Grantaire segítséget kér tőlem," nézett rá Enjolras hitetlenkedve, amíg Grantaire nem bólintott. "Jólvan, megkérem apámat, hogy imádkozzon érted." mondta, mielőtt becsukta a szekrény ajtaját és elindult a terem felé, ahol órája lesz. Grantaire után lépett.

"Enjolras-"

"Soha nem kértél még segítséget, ugye?" Grantaire megrázta a fejét , "Az olyan kérések mint a tiéd kicsit többet igényelnek, mint egy egyszerű kérés. Egy kis térden csúszás, talán egy kis hízelgés. Ezen felül, nem fogom csak érted megtenni. Mindenki érdekében esetleg."

"Mindenkinek szüksége van rá," tette hozzá Grantaire, mire Enjolras felhúzta az egyik szemöldökét. "Ez Combferre darabja, és megérdemli hogy a lehető legjobb színészek legyenek benne. Nevetségesnek találtam első hallásra, de most, hogy többször is elolvastam, már más a véleményem. Annyira nem is gáz. Kérlek, Enjolras."