Forever Was In His Eyes [Translation]

Part 4

Néhány nappal később Grantaire a szekrényénél állt barátaival körbevéve. Feuilly egy viccet mesélt éppen amikor Bahorel észrevette, hogy Enjolras feléjük sétál. Könyökével oldalba bökte Grantaire-t, aki épp akkor fordult oda, mikor a szőke fiú odaért hozzájuk.

"Szia Grantaire. Akkor ma látlak suli után?" kérdezte a fiú.

Grantaire csábosan elmosolyodott, "Csak az álmaidban."

A barátai nevettek. Grantaire túlságosan el volt foglalva a nevetéssel ahhoz, hogy észrevegye a teljes csalódottságot Enjolras szemében, mielőtt bólintott volna és elsétált. Később Grantaire teljesen hülyének érezte magát és tudta, hogy bocsánatot kell kérnie.

***

A következő szünetben Grantaire a könyvtárban kereste Enjolras, mivel tudta, hogy biztosan itt fogja találni a fiút. Amikor belépett az ajtón a könyvtáros arcán teljes döbbenet ült ki, már-már az ájulás szintjére keveredve. Grantaire figyelmen kívül hagyta, ugyanis tekintetével a szőke fiút kereste.

A francia történelem részlegen találta meg Enjolrast a földön ülve. Tankönyv előtte, füzete az ölében, ceruza a kezében. Grantaire odasétált, és leült vele szemben. Enjolras felnézett majd egy fagyos pillantással visszatért az olvasáshoz.

"Menj innen Grantaire."

Grantaire figyelmen kívül hagyta kérését. "Figyelj, sajnálom amit az előbb mondtam. Nagyon remélem, hogy tudunk együtt próbálni."

Enjolras felnézett és bólintott egyet. "Ó, persze, de csak úgy, hogy senki ne lássa, ugye?" mondta szarkazmussal fűszerezve.

"Hát, úgy gondoltam, hogy majd meglepek mindenkit." magyarázta mosolyogva Grantaire.

"Ó, szóval lehetnénk titkos barátok?" mosolygott vissza Enjolras, tovább játszva magát.

Grantaire mosolya még szélesebb lett. "Pontosan! Mintha olvasnád a gondolataimat!"

Enjolras fényes mosolya eltűnt és újra fagyosan nézett a fiúra. "Szuper. Akkor most olvashatnád te is az enyémet." A tekintete még komorabbá vált -már ha ez lehetséges volt- és visszafordult a házi feladatához. "Távozhatsz ott ahol bejöttél."

"Enjolras, ne már, tudod hogy nem lehetünk csak úgy barátok."

Enjolras újra fölnézett a fiúra. "Figyelj, azt hittem láttam benned valamit. Valami jót, de úgy néz ki, hogy nagyon nagyot tévedtem."

Grantaire megforgatta a szemeit. "Ha nem vetted volna észre, van egy hírnevem amit fenn kell tartanom."

"Tudom. Hidd el, hogy tudom, de el jön majd az idő, amikor rájössz, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok annál, mint a népszerűséged szinten tartása. Mint például az emberek igazi érzései. Érzések amikkel nem szabad sem neked sem a bandádnak játszania." magyarázta Enjolras. "És higyj nekem, sosem akartam a barátod lenni. Ez volt az utolsó dolog, ami egyáltalán eszembe jutott. Csak segíteni akartam neked, hogy a legjobb barátom darabja tökéletes legyen, de te eljátszottad a bizalmamat az első adandó alkalommal. Szóval, ha így akarod kezelni a dolgot, akkor nem, nem próbálok veled. Majd saját magad rájössz a többi átkozott dologra." Befejezte. Összecsukta a könyvét, ezzel nyomatékosítva, hogy végzett.

Összeszedte a cuccait a táskájába, majd felállt és távozott. Grantaire utána bámult, és még rosszabbul érezte magát mint mikor bejött.

"A fenébe is!" kiáltott fel és földhöz vágta a szövegkönyvét. A könyvtáros odasétált és mérgesen bámult rá. "Elnézést."

Felkelt és kisétált a könyvtárból. Muszáj volt a darabon gondolkoznia, immáron egyedül.

***

A következő hetekben egyre többet tudtam meg Enjolrasról. Megtudtam a jövőbeli terveiről mindent. Hogy mennyire elszánt mindenben, legfőképpen a reményében, hogy egy jobb és szebb világ fog következni az emberiség történelmében. Hogy mennyire hálás volt minden kis pillanatért az életében. Ezeket persze nem Enjolrastól tudtam meg, ugyanis még mindig nem állt szóba velem, de nem hibáztattam érte, megérdemeltem. A legtöbb dolgot hallgatással és megfigyeléssel tudtam meg. Rájöttem, hogy nem érdemelte azt a sok bántást amit tőlem és a barátaimtól kapott. Gyorsan ő lett a legjobb ember az életemben akit ismertem. Volt egy dolog, amit azóta nem felejtek el, hogy fellapoztam az előző évi évkönyvet.

Egyik este Grantaire a szobájában ült, és az előző évi évkönyvet lapozgatta. Végre megtalálta az oldalt amit keresett. Szemével Enjolrast kereste, majd végül megtalálta. Végigolvasta az összes iskolán kívüli tevékenységet, amiben a szőke fiú részt vett, ami nagyjából mindenféle volt, amit csak Grantaire el tudott képzelni. Azonban nem ez a lista volt az ami Grantaire-t legjobban érdekelte. Inkább az, hogy mi volt a fiú céljához írva. Enjolras célja az volt, hogy egyszer szemtanúja legyen egy csodának.

Egyik nap a próbán, néhány diák a "Ne bántsátok a feketerigót!" című könyvről beszélgetett, amit irodalom órán kellett olvasniuk. Enjolras a cím hallatára hegyezni kezdte a fülét, de nem szólt bele a beszélgetésbe, helyette odafordult a barátaihoz, és Grantaire hallotta, ahogy Enjolras elmondja, hogy szeretné újra elolvasni, csak nincsen saját példánya a könyvből. Grantaire ezek után folyton ezt a könyvet kereste a könyvesboltokban, de vagy ki voltak fogyva belőle, vagy csak egyszerűen nem árulták. Grantaire elraktározta ezt a kis információt, hátha szüksége lesz még rá a jövőben.

Az egyetlen dolog ami megijesztette Grantaire-t az volt, hogy ahogyan egyre jobban megismerte a fiút, annál jobban kezdett el érzéseket táplálni iránta. Amikor először rájött, azt hitte, hogy csak az elméje játszik egy furcsa játékot vele. Egészen addig hitte ezt, amíg az első csókjelenetnél furcsa bizsergést nem kezdett érezni, ahogyan ajkaik találkoztak. Ebben a röpke 30 másodpercben jött rá Grantaire, hogy szép lassan kezd beleesni a fiúba.

Ami furcsává tette ezt az egészet, hogy a fiú még csak nem is volt az esete. Persze, biszexuális volt, de nem is ez volt a probléma, hanem az, hogy neki ez az egész érzelmesség nem volt megszokott. Mindegyik kapcsolata véget ért, mielőtt érzéseket kezdett volna táplálni a partnere iránt. Az egyetlen kivétel ez előző kapcsolata volt, Floreál-lal. Elég hosszú ideig voltak együtt ahhoz, hogy Grantaire megszeresse, de aztán a lány dobta egy másik srácért. Most már Floreál újra szeretné megkapni, de a fiú mindvégig visszautasította. Biztos volt benne, hogy lehetetlen, hogy a lelkész fia benne érzelmeket keltsen. Ezért volt olyan egyszerű megígérnie Enjolrasnak, hogy nem fog belészeretni. Most már tudta, hogy nem szabad olyan ígéreteket tennie, amit nem biztos, hogy be tud tartani.

A szív elég furcsán működik, gondolta Grantaire az egyik nap, mikor hallgatta Enjolras hangját a próbán.

Egyre közelebb volt az előadás napja, Grantaire pedig csak remélni tudta, hogy az új érzéseit távol tudja majd tartani a színpadtól. Nem volt kétsége affelől, hogy amit Killian érez Jason iránt igazi volt, csakhogy ő éppenséggel Grantaire volt, és Enjolrast szerette.

***