Oliver sokáiga aludt. Hagytam had pihenjen. Megnéztem Noa házifeladatait,és segítettem neki megtanulni. Az anyukájuk még mindig nem jött haza. Sajnos. Pedig Olivernek is magy szüksge lenene rá. Noáékról ne is beszéljünk. Egyáltalán nem ezt érdemlik....és sajnos mégis ez van.
Oliver kócos hajjal màszott ki a szobájából. A pólója még mindig nem volt rajta így a többiek is látták az oldalát.
-Szia. Hogy aludtál?-kérdezte Noa.
-Áwhh!- jött a válasz.
-Ennyire rosszul?-kérdeztem.
-Uhumm.-és kotorászni kezdett a hűtőben. Egy rossz mozdulat és a tányér palacsintàstól kiesett a kezéből.
-Oliver.-kapta el Antoni a karját-Jól vagy?
-Asszem. Vagyis talán...na jó nem. -valotta be.
-Ülj le kérlek. Én meg megcsinálom az ebédedet.-szóltam rá kicsit szigoruan.
-Jól van.-sóhajtott. Leült én pedig összeszedtem a menthetőt ès eltakarítottam a cserepeket. Mikor Oliver is megebédelt(délután 2-kor) én elkezdtem összeszedni a cuccaimat
-Hova mész Emily?-kérdezte Noa.
-Elkell mennem. Van egy fontos elintèzni valóm. Majd jövök. -adtam neki egy puszit és már indultam is volna.
-Héjj! Megyek veled!-szólt utannám Oliver.
-Nem maradnod kell. Légyszives pihenj.
-Légyszives hagyd,hogy segítsek. Megyek. Ha tetszik ha nem. Okè?
-De...
-Nem! Nincs semmi de. Megyek. Ezt a pàr kis sérülést meg túlélem nyugi. Na indulás.-húzta fel a cipőjét. Én levettem a kabátomat a fogasról és mentem is kifelé az ajtón. A deszkàm nálluk maradt. Hisz jóhelyen van az ott.
-És mit fogunk csinálni?-nézett rám tétlenül Oliver zsebre csapott kézzel.
-Hát elmegyünk nállam és átnézzük anya dolgozószobáját.
-Oké. Indulás!-csendben ballagtunk egymás melett. Mikor mehérkeztünk a ház elé kivettem a kabátom zsebéből a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Ami nem volt könnyű dolog mivel az ajtó sajnos sokszor beragad. Mikor felértünk a lakásba csak ledobtam a cuccaim és mentem anya dolgozószobájába. A fiókok te voltam papírokkal. Kivettem egy köteget és leületm a székre.
-Na hát akkor kezdjük.-nem kelett sokat keresgélni. Kicsit elsápadhattam mert Oliver furcsán nézett rám.
-Mimden rendben?-kérdezte. Nem válaszoltam csak a kezéb nyomtam a papírokat. Bekapcsoltam a számítógépet és keresgélni keztem az e-mailjai között. Rengeteg megbízást kapott. Pénzért.
-Anyád nem egyszerű gyilkos hanem...
-Bérgyilkos fejeztem be a mondatot. Igen. Anyám bérgyilkos. De miért?!
-Emily! Azt hiszem ezt látnod kell.-szólt Oliver. Leült mellém és egy papírt tarzott felém.-Marco Martinez. Kivégezni. David Martinez. Kivégezni. 15000€ fejenként.-olvasta Oliver. Én csak bámultam a képekre. Ismerősek voltak valahonnan. Nagyon ismerősek.
-Oliver ez...ez az apám. Marco Martinez az apám.
-És ki David? Nagyon hasonlít rád.-csak bámultam magam elé. Már semmire nem tudtam volna válaszolni. Abban sem voltam biztos,hogy Emily vagyok-e.
-Héj! Emily jól vagy?-Oliver hangja zökkentett ki a gondolataimból.
-Megyünk. Most azonnal.- kaptam fel a papírokat.
-De hova?
-A rendőrségre. Anyához. Megtudni mi ez...és...és...-lassan könnyek gyültek a szemembe. Kezemben lóbáltam a papírokat amelyeken anyám névlistája ált. Azok akiket kikellet volna végeznie. Vagy már talán a kivégzettek névlistája. Már a könycseppek folytak az arcomon. Oliver megfogta a kezem és a szemembe nézett.
-Figyelj! Ígérem neked bármi áron segítek kideríteni mi folyik itt. Segítek neked bebizonyítani az ártatlanságod. Jó? Nefélj. Nem hagyom,hogy bajod essen.-hirtelen csend lett. Mindenre súlyos csend borult. A könnyeim felszárattak.
-Biztos ezt akarod?-néztem fel rá.
-Persze.-elindultunk. Elindultunk kideríteni mi az igazság. De akkor még sejtelmünk sem volt,hogy mibe keveredünk. Nem sejtettük,hogy mindkettőnk élete innentől kezdve bármikor összeroppanhat.
