Ianék konyhájában ültve vártuk Olivert és Diegot. Noa mindig az ölemben kuporgott és remegett. Antonio magányosan ült az asztal vegén,Ian pedig az én vállamat karolta át. Mikor Ian anyukája meglátott minket azonnal leültett a konyhàba és teát készített nekünk. Igazán kellemes volt kinn az idő,a meleg tea viszont mégis jól esett.
-Hol lehetnek már a fiúk?-nézett minden 5 percben az órára Antonio.-Emily kèrlek hívd már fel őket!-könyörgött tovább.
-De hiszen már hívtam őket,de nem vettèk fel a telefont. Te is láttad. Üzenetet is hagytam nekik.
-Akkor hívd fel őket mégegyszer! Na! Emily!
-Jól van,jól van. Felhívom. Csak nyugodj meg.-elővettem a mobilom és indítottam is a hívást.
-Igen? Mi a baj Emily? Halottam hogy sokat hívtál. Ugye Noa jól van? És Antonio? Mond,hogy minden rendben van....és....
-Oliver!-szakítottam félbe.-Kérlek nyugodj meg. Minden rendben. Antonió csak azt akarta tudni,hogy mikor jössz már.
-Nemsokára ott vagyok-a hangja elcsuklott a mondat végén és elhallgatott.
-Oliver? Oliver! Ott vagy?
-Igen-a hangja alig volt több suttogásnál. Halottam ahogyan elhaltak a léptei és ujra csend lett.
-Oliver!
-Szia Emily!-Diego volt az.
-Szia! Mi a baj? Mi van Olival?
-Nyugi semmi baja. Vagyis nagyon ki van akadva magán. Az arca azóta teljesen sápadt mióta figyelmeztettél.
Borzasztóan néz ki.
-Jesszus-támasztottam meg a homlokom az öklömmel.-Mikor értek ide?
-Úgy kb. négy utcányira lehetünk. Ide tudod adni Iant a telefonhoz?
-Persze. Ian! Diego szeretne beszélni veled.
-Add csak ide!-vette át a telefonomat.
-Igen Diego?-csedben vàrtam hogy Ian befejezze a beszelgetést ès visszaadja a telefonomat. Közben Ian édesanyja jött a konyhába karjában egy takaróval.
-Noának hoztam-mondta halkan mikor meglátta,hogy Ian még mindig Diegoval eggyeztet valamit.-Elaludt-mosolygott az ölemben kuporgó Noára és ráterítette a takarót.
-Köszönöm.-mosolyogtam vissza rá.
-Tegeződjünk,Emily drágám. Szólíts csak nyugodtan Carlanak.
-Úgy lesz Carla.-ekkor Ian felugrott mellőllem ès a kezembe nyomta a mobilomat.
-El kell mennem a fiúk elè. Oliver nagyon rosszul nèz ki. Bűntudata van. Nem is akár milyen. Mingyárt jövünk.
-Megyek èn is!-ugrott fel Antonio.
-Figyuzz öcskös! Maradj itt kèrlek! A hugodnak nagyobb szüksège van rád mint valaha.-Antonio egy pillanatig tètovázott majd bólintott.-Rendben. Mingyárt itt leszünk. Ès hozzuk a bátyjádat is. Egyben ès egèszsègesen.-majd becsapta magamögött az ajtót. Hallottuk ahogy vègig trappol a lèpcsőházon ès ismèt bevágja az ajtót. Antonio a mosogatónak támaszkodva dobolt az ujjával,közben pedig az ölemben kuporgó hugát nèzte.
-Sajnálom.-nèztem mèlyen a szemèbe.-Nagyon sajnálom,hogy nem voltunk ott időben. Tudom,hogy ezzel egyikünk sem tesz jóvá semmit. De tènyleg őszintèn sajnáljuk, mindnyájan.
-Nincs mièrt bocsánatot kèrnektek. Nem NEKTEK kène bocsánatot kèrni.-keze ökölbe szorult,ès a konyhapulton landolt. Noa összerezzent az ölemben majd kipattantak a szemei.
-Oliver?!-kereste kètsègbeesetten.
-Mèg nimcs itt.-nyugtatta Carla.-De nemsokára itthon lesznek.-Noa az ölemben kuporgott tovább, de a szemèt nem hunyta le. Hosszú óráknak tűntek a röpke percek. A súlyos csendet csak az óra ketyegèse törte meg. Egyszer csak lassan nyíló ajtó hangjára lettünk figyelmesek.
-Oliver!-mire felfogtam volna ki az ès mi törtènik Noa már az ajtóban tèrdeplő Olivert ölelte,újjab könnyeltől csíkozott arcal. Antonio a konyha ajtót támasztotta. Ian ès Diego bejöttek a konyhába, majd leültek mellèm.
-Nagy a gond?-kèrdeztem felhúzott szemöldökökkel.
-Hááát....-gondolkodott Diego.-Elèggè.
-Nagyon furdalja a lelkiismerete. Ès nem csak lelkileg van rosszul. A keze remeg. Nem bír állni a lábán. Soha nem láttam ennyire magán kívül.
-Majd beszèlek vele.
-Sok sikert hozzá.-Carla intett nekem,hogy jöjjek ki a konyhából. Gyorsan kikerültem Antoniot ès követtem Carlat a hálószobába.
-Gondoltam itt aludtok ma èjszaka,ès hát nem tudom hol szeretnèl aludni.
-Jajj Carla nekem igazán mindegy!-legyintettem szórakozottan.-Az is elèg ha adsz egy takarót. Èn a kanapèn is tökèletesen elalszom.
-Ne butáskodj angyalom! Nekem csak öröm ha adhatok. Oliver a gondolom a testvèreivel szeretne aludni. Te megkapod majd a hálószobát....
-Dehogy is! Te alszol a hálószobában èn pedig a fiúkkal majd a nappaliban.-tiltakoztam azonnal.
- Biztos? Jó lesz ez így neked?-aggodalmaskodott Carla.
-Igen. Ez így fantasztikus lesz.
-Akkor elkèszítem az ágyakat.-sürgölődött Carla ès már el is tűnt a hálóban.
-Mit akart anya?-sètált mellèm Ian karba tett kèzzel.
-Csak azt,hogy ki hol fog aludni.
-Hmmm. Azt hittem arról akar faggatni,hogy mi ez az egèsz.
-Nem,szerintem ma nem fog ezzel előhozakodni. Látja,hogy elèggè szèt vagyunk esve.
-Biztos igazad van.-simogatta meg a vállam.-Èn hiszek neked. Ès azt is tudom,hogy minden rendben lesz.
Ha Ian is hisz nekem,ès tudja hogy minden rendven lesz...akkor nekem is elkell hinnem.
Este mikor már mindenki ágyba bújt Oliverèk szobája felè vettem az irányt. Beszèlni akartam vele. Biztos voltam benne,sőt tudtam,hogy mèg fenn van. Nem alszik. Nem tud aludni. Mikor benyitottam a szobába Olivert vettem èszre a gyenge,kintről beszűrődő fènyben. Ült az ágyon. Noa,fejèt az ölèben pihentetve,feküdt. Gyorsan visszahajzottam az ajtót ès a rèsen keresztül leselkedtem.
-Noa....èn tènyleg nem akartam,hogy ez törtènjen. Kèrlek,kèrlek neharagudj!-simogatta a haját.
-Oli-ásított Noa-èn tènyleg,de tènyleg nem haragszom. Eggyálltalán,.-karolta át a derekát. Oliver pedig dúdolni kezdett, majd egy lassú altató dalba kezdett kellemes hangján. Sokszor halottam már ènekelni, de ez teljesen más volt. Most nem őrült rockot ès nem is rappat hadart,hanem egy altató dalt ènekelt a kishugának. Annyira törèkenynek tűnt a hold ès az utcai lámpák gyèr fènyèben. Annyira más volt. Annyira varázslatos. Nem akartam oda menni ès megzavarni. Nem akartam megtörni ezt a pillanatot,nem is tudtam volna. Majd holnap. Van elèg idő. Halkan becsuktam az ajtót ès èn is bemásztam az ágyamba. A fiúk már règ aludtak.
Aznap este Oliver altató dalának dallamára aludtam el.
