Kevés dolog van amit most fel tud fogni az agyam. Csupán talán annyi tartja bennem a lelket,hogy itt vannak a barátaim és számíthatok rájuk. De mi lesz Lucival? Visszaakarom kapni. Ha a fiúk szerint nem is érdemel meg,de nekem szüksègem van rá.
-Fiúk mi lesz a sulival?-kérdeztem Diegót.
-Mi lenne?-röhögte el magát az említett.-Majd anya igazolja,hogy nem voltam.
-Az enyém is.-nevetett Ian. Igazuk is van. Az ő szüleik nagyon rendesek. Simán megfogjàk érteni. A kanapén feküdve néha a táskámra pillantottam. El kell mondanom nekik. Tudnuk kell róla.
-Oliver! Figyeljetek...van valami amit nem mondtam el....-lassan felálltam aminek következtèben erősen megszédültem. A fiúk egy emberként kaptak felèm, de nekem sikerült megtartanom az eggyensúlyomat. Felvettem a táskát és leültem velük szembe a földre. Óvatosan kicipzároztam és kivettem belőle az eggyik kést. Levetten róla a tokot és megmutattam a fiúknak de nem néztem rájuk.-Mikor elszöktem a fickók elől...akkor nem rögtön Oliverbe botlottam. Előbb elmentem....a lakásunkra....ès ezt...vagyis ezeket találtam.-a fiúk teljesen ledöbbentek. Diego felállt, àtszorította a vállam és lassan magához húzott.
-Minek mentél oda?-kérdezte Ian.
-Nem tudom-válaszoltam őszintén.-Talán azért,hogy rájőjjek hogyan bizonyítsam be azt,hogy ártatlan vagyok.-motyogtam Diego vállába.-Nem akarom ott végezni ahol anya...-suttogtam.
-Ne félj. Nem fogod. Ígérem-állt fel a kanapèról Oliver és elindult a szobája felé. Lassan én is feltàpászkodtam.
-Oliver hova mész?-kérdeztem mikor megláttam,hogy magára kapva egy rövidujjut elindult kifele a házból.
-A rendőrségre.-felelte szűkaszavúan és már nyitotta is az ajtót.
-Hé! Vàrj màr!-kiabàlt utánna Ian.-Megyünk mi is.
-Nem! Itt maradtok és vigyàztok Emilyire.
-Na azt nem! Megyek én is.-tápászkodtam fel. Oliver becsukta az ajtót,megfogta a vállam és leültette a kanapéra magával szembe.
-Figyelj Emily! Maradj itt ès pihenj. Nem vagy jól. Kell egy kis nyugalom.
-Igen bavallom hogy nem vagyok a legjobb formámban,de akkor is elakarok menni. Nekem ott kell lennem.-Oliver sokáig nézett a szemembe majd megatdta magát. Így gyorsan magamra véve(inkább rángatva) a cipőm ès a kabátomat, kisétáltam a házból nyomomban Iannal és Diegóval.
-Oliver? Nem jössz?-kiabáltam vissza a vállam felett.
-De megyek csak rövidre kell fognunk mert Noáék nem sokára itthon lesznek és nem akarom,hogy amíg nem vagyok itthon egyedül legyenek. Tudjátok,anya miatt.
-Még..még mindig...vagyis még mindig sokat iszik?-érdeklödött Diego
-Igen.-biccentett szomorúan Oliver.
-Sajnáljuk haver.-karolta át a vállát Ian.-De tényleg.
-Semmi gond. Már hozzászoktam.-vonogatta a vállát Oliver.
-Héjj, az ott nem anyukád,Ian?-mutattam az utca túloldalára.
-De igen. Szia anya!-mentünk át az úton.
-Szervusz kicsim. Mièrt nem vagy iskolában?-figyelt minket kérdően.
-Ez egy nagyon hosszú történet anya. A lényeg,hogy Enilynek segítünk.
-Mi a baj?-enyhült meg szinte azonnal az arca.
-Van...van..nagy gondba keveredett és mi segítünk neki. -magyarázkodott Ian. -Bocsi,hogy nem hívtalak fel. Nem volt alkalmam. A suli miatt se haragudj ràm. Bepótolom-bizonygatta
-Ugyan kisfiam. Ne viccelj! Mi a baj kincsem?-fordult felém Ian anyukája.
- Hát ez egy hosszú történet. Nem lehetne,hogy...tudja valhol máshol esetleg máskor..?
-Jajj igaz is. Mit szolnátok ha ma este feljönnetek hozzánk?-összeméztünk a fiúkkal majd eggyetértően bólogattunk.-Remek. Az iskola miatt pedig igazán ne aggódjatok. Minden elintèzek. Diego a te anyukáddal beszélek. Menjetek csak a dolgotokra. Vagyis pillanat. Még valamit mondjatok el nekem. Mi ez a sok zúzódás Emilyn?
-Igazából ez is ahhoz a nagyon nagyon hosszú történethez tartozik...-vakarta meg a tarkójàt Diego.
-Jól van. Akkor este. Vigyázzatok magatokra.-puszilta meg a Ian homlokàt az édesannya.
-Meglesz anyu!-ölelte meg Ian,majd folytattuk az utunkat. Oliver a telefonját nyomkodva haladt mellettünk. Majd egyszer csak hirtelen megállt.
-Mi az?-fékeztünk le mi is.
-Semmi. Anyám.-motyogta Oliver.
-Igen láttam,hogy valamit nyomkodtál a telefonon. Hívot?-vette el tőle Ian a mobilját.
-Nem is egyszer. Nézd meg milyen üzeneteket küldött.-mosolygott keserűen.
-Nah én ezt fel nem olvasom!-adta nekünk tovább a telefont Ian.
-Na ilyen nincs!-akadtunk ki Diegoval.
-Hát pedig van.
-Már megint hív.-turtam idegesen a hajamba.
-Ad ide.-nyújtotta a kezét Oliver. Mind tisztán láttuk,hogy remeg.-Igen? Szia anya!-próbált kedves és nyugodt maradni. Ő mindig próbálkozik,csak valahogy sosem jön össze.
-Oliver?! Mi a franc van veled te kölyök?! Már vagy 10-szer hívtalak!! Hol vagy?! Mi a fenének nem vedted fel a telefont?!?! Oliver válaszolj ha jót akarsz magadnak èdes fiam!! MINEK NEM VETTED FEL AZT A ROHADT TELEFONT?!!!!!?-nem volt kihangosítva a telefon mégis tisztán hallottunk mindent.
-Anya én...kezdte Oliver,de kábé eddig is jutott.
-Ne anyázz itt nekem!! Most mi van?! Otthon vagy?!?! Egy óra múlva ott vagyok! Remélem ott leszel és minden megmagyarázol te büdös kölyök!!-és ezzel kinyomta a hívást. Csak álltunk és néztük Olivert akinek a leengedett keze egyre jobban remegett, majdnem kisett belőle a telefon. Elvettem tőle,és eltettem a zsebembe.
-Kérem a telefonodat Diego.-nyújtottam felé a kezem.
-Óhh már értem.-mosolyodott el. Mikor elindítottam Oliver kedvenc számát karon ragadtam és elkezdtem húzni magam után.-Gyerünk haver! Most nincs itt anyád,hogy ordítson most csak mi vagyunk-ugrott a hátára Diego teljes erejéből ordítva a dalszöveget.
-Megint berúgott-sóhajtott Oliver.
-Ezt honnan tudod?-lépdelt zsebredugott kézzel Ian.
-Most viccelsz? Olyan alkohol szagot áraszt,hogy azt még a telefonon keresztül is megérzi az ember.-erre Oliverrel az élen akkora nevetésben törtünk ki,hogy minden bajunkat elfelejtettük. Így érkeztünk mi meg a rendőrségre. Mikor beléptünk az ajtón rögtön valamilyen furcsa érzés fogott el. Mindent tudni akartam. Mindent. Mikor a folyosón sétáltunk pont bele sétàltunk abba az emberbe aki letartóztatta anyát.
-Héjj! Áljjon meg!-kiálltottam utánna.-Beszédem van magával!
-Igen hölgyem.-fordult meg.-Miről szeretne beszéllgetni?
-Hogyan bizonyíthatom be azt,hogy àrtatlan vagyok?
-Jöjjenek az irodámba-nézett körül a férfi. Így hát követtük őt. Mikor becsukódott az ajtó leült a székére és előszedett egy aktát.-Ahhoz,hogy az ártatlansàgát bizonyítsa elég lenne valamilyen papír ami világosan kimondja azt,hogy maga eggyálltalán nem vett részt a gyilkossàgokban és megtervezésükben-a fiúk összenéztek a hátam mögött de inkább semmit sem szóltak.-Vagy valamilyem szemtanú aki bizonyítani tudja azt a tárgyaláson,hogy a felsorolt alkalmakkor hol jár,és mit csinált.-teljesen ledöbbentem. Ez hülyeség!-Van még kérdés?
-Mit tartalmaz az akta?-nyeltem nagyot. Olyan kérdést tettem fel amire nagyon jól tudtam a vàlaszt.
-Anyàd elleni vádakat és az àldozatai listáját.-dobta elém a papírokat. A kezem elindult majd a papírok felett megàlt. Nem mertem hozzájuk nyúlni. Végül mégis felemeltem a papírokat ès bedobtam őket a tàskámba.
-Nem lehet még valahogyan máshogy...?
-Nekem mindegy,hogy hogyan de szerezz valamit vagy valakit aki megvéd,mert semmi kedvem tèged börtönbe zárni.
-Értettem.-mikor majdnem átléptem a küszöböt a férfi utànnam szólt.
-Emily! Sok szerencsét!-majd becsuktam az ajtót. Mikor kiértünk az épületből Diego fakadt ki legelőször.
-Emily, ez hülyeség! Honnan szerzel papírokat? Ki...ki lenne a tanúd,vagy mid?!
-Egyetèrtek. Óriási baromság.-vágódott le egy padra Oliver. Egy nagy sóhaj kíséretében én is leültem mellé. Ian Oliver másik oldalára ült,Diego pedig a pad tetején foglalt helyet.
-Lehetnénk mi a tanúid-gondolkodott Ian.
-Ne,azt nem lehetne. Nem tudjátok pontosan mikor hol jártam ès mit csináltam. Arra még én sem emkészem.
-Akkor ki? Ki figyelt volna téged?!-dühöngött Diego.
-Nem tudom...-vonogattam a vállam.
-Nèzzétek ott megy Luci!-integetett neki Ian.
-Áhh hagyd. Úgysem jön ide.-motyogta Oliver.-igaza lett. Amint èszre vett miket elrohant. De minek? Minek szaladt el? Valamiért furcsállottam.
-Na menjünk.-tàpászkodtam fel a padról. Komótosan sétálgattunk a gondolatainkba meredve. Mikor Oliverék utcájába értünk egyszer csak belémhasított valami.
-Oliver! Oliver! Az egy óra! Anyád otthon van. És Noáék is. Rohanj! Menj már.-láttunk ahogy barátunk arcàból kifut a vér és őrületes sprintbe kezd. Diego utánna. Ian velem maradt, èn pedig amilyen gyorsan tudtam, siettem. Mikor berontottunk az ajtón láttuk ahogyan Oliver az anyukájával ordítozik. Diego a gyerekeket védi. Noának patakokban folyik a könnye, Antonio pedig nem tudta mit tegyen. Csak àllt ölelve a hugát.
-HOL VOLTÁL!? MONDTAM,HOGY LEGYÈL ITT!!-egy hatalmas pofon csattant Oliver arcàn.
-Noa! Noa itt vagyok!-guggoltam le az ajtóban. Mikor szabad utat engedett neki Diego a nyakamba ugrott és szorosan átkarolt.
-Vidd ki innen! Viszem Antoniot.-indult az említettért Ian.
-Emily!-kiáltott Oliver anyja csuklóját markolva. Menjetek Ianèkhez. Én majd megyek.
-Vigyázz magadra-suttogtam majd Noával eggyütt elhagytuk a házat. Pillatokkal később Ian siette ki hozzánk Antonioval.
-Diego?
-Itt marad. Majd jönnek Oliverrel. Minden oké?-aggódott Ian.
-Azt hiszem igen.-motyogta Antonio.
-Akkor indulás.-csendben haladtunk. Nèha Noa hüppögése törte meg a csendet,akit mèg mindig az ölemben vittem. Nehéznek èreztem a mellkasom. A fejembe megállás nèlkül tomboltak a gondolatok. Úgyérztem valami elpattant bennem. Valami megtört,elhasadt. Valami olyan történt bennem emit nem tudtam visszafordítani. Nem lehet rosszabb.
Ó,de még mennyire lehet.
Hali!
Nagyon sajnálom,hogy ilyen sokára tettem fel az új részt, de sajonos nem jött az ihlet. Remélem tetszik. A helyesírási hibákèrt elnézést kérek. A vèleményeteket szívesen várom.
A viszont látásra!😉
