Gördeszkával a lábam alatt száguldozok a tömegben. A város ahol lakom a Huelva nevet viseli. Szeretek itt lakni. Tengerpart,napsütés...na nem épp most hisz most mèg mindig szakad az eső és én pedig egyre gyorsabban gurulok. Hogy hova? Luciához. Ő meghallgat...remélem. Ekkor hirtelen jön egy bukkanó és én lerepülök a deszkámról. A deszka tovább gurul ám hirtelen valaki megállítja. Nem láttam az arcát mert a kapucniját a szemébe húzza de így is tudom ki az. Oliver. Csak ő jár ilyenko is esernyő nélkül az utcán,na meg én.
-Segítsek?- kérdezte úriember módjára meghajolva.
-Hálás lennék érte.- nyújtottam oda neki a kezem. Egy gyors rántással már fenn is voltam a földről. Oliver a legjobb barátom. Szinte a testvérem. Nagyon fontos az én életemben. Kedves,megèrtő,ha kell szigorú,és ha kell gondoskodó. Sötét szemei vannak és a haja csuromvizesen a szemébe lógott. A pólója teljesen átázott,csakúgy mint az enyém.
-Hova ilyen sietősen Emily?
-Luciához.-újra a deszkámon álltam és idultam is de megragadta a karom.
- Hé! Mi a baj?
- Honnan veszed hogy baj van? Nincs semmi baj, de légyszives engedj el!-visszahúzott és mélyen a szemembe nézett.
-Tudom hogy baj van. Kèrelek nehazudj... nekem úgysem tudsz.-ekkor a mellkasára borultam és a könnyek patakban folytak végig az arcomon. Ő megölelt és csak álltunk a zuhogó essőben-Nincs semmi baj. Kérlek nyugodj meg,és mond el mi bánt.-lassan felszáradtak a könnyeim és még mindig a melkasán pihenve elmeséltem neki mindent. Nem szólt csak csendben meghallgatott mindent. Mikor befejeztem csak rámnézett és újra átölelt. Nagyon jólesett. Jó volt hogy ő is itt van nekem.-Rám számíthatsz akármi keljen is. Én mindig itt leszek neked. Ígérem.
- Köszönöm...-nem nagyon tudtam megszólalni. De felesleges is volt.
- Na most szépen gyere elmegyünk Luciához. Kézen fogott és úgy vezetett végig a városon addig amíg el nem értünk Luciáékhoz. Mikor odaèrtünk elakartam tőle köszönni mert tudtam hogy nincs jóban Lucival
-Hát akkor szia. Köszi mindent.
-Hova mész nélkülem? Itt hagysz?
- Hát nem,de már mennem kellene és tudom hogy Lucival összevesztetek...és gondoltam nem akarsz feljönni.
-Igen normál esetben nem mennék fel de most rólad van szó úgyhogy megyek,de csak utánnad. -rámosolyogtam majd ő vissza rám és megnyomtam a csengőt.
-Ki az?-szólt Luci.
- Én. Emily.
- Ó gyere be.-kinyitottuk az ajtót és felcaplattunk a lépcsőn. A lépcsőfokok vízben áztak utánnunk. De ezzel nem nagyon törődtunk. Luciáék ajtaja előtt újra csengettem. Szinte azonnal kinyitotta az ajtót. Nem tudom min lepődött meg jobban. Rajtam vagy Oliveren.
-Szia..- sztok.
- Szia. Luci-öleltem meg.
- Mi a baj? Hogy nèzel ki? Mi történt?- és hasonló kérdésekkel bombázott. Leültünk a nappaliba a kanpéra és nagy levegőt vettem.
-Figyelj! Ez most nagyon fontos. Anya gyilkos és engem is gyanusítanak...és be kell bizonyítanom hogy ártatlan vagyok.
-De mikor? Hogyan? Miétrt? Hogyan? Mi?!?!-csak ült és bámult maga elé majd hirtelen megszólalt.
-Jó. Legyen. De én is segítek. Mostantól mindenben. Nyomozunk.
-Én is.-szólalt meg Oliver. Lucia annyira ennek nem örült de mivel latta hogy ennek nagyon örülök hagyta.
-Hát legyen. De most kaptok száraz ruhát meg valami kaját és ma ittalszotok. Ekkora zivatarban nem engedek ki senkit. Emily téged meg pláne nem.
-Nem is akarok elmennim. Kitudja otthon anya milyen hullát rejteget a házban. -erre mind a hárma nevetesben törtünk ki.
Vacsora után lefeküdtünk és volt aki kiseb nagyobb sikerrel el is aludt. Én az éjszaka közepén felkeltem. Nem tudtam aludni. Valamilyen furcsa érzés nyomasztott. Hogyan bizonyítom be hogy ártatlan vagyok? Ezekután abban is kételkedek hogy tudom-e ki vagyok. Rossz belegondolni ebbe az egészbe. Kitudja mi lesz még ebből.
