Anya csendben ült. Nem szolt. Én csak néztem őt aztán egyszer csak elkezdtem kiabálni. Nem tudom miért. Mérges volta. Elképesztően mérges és csalódott. Az anyám akivel tizenhat évet éltem együtt,hazudott. Mindvégig.
-Anya mi az igazság?!? Tudni akarom! Most!-ökölbe szorult a kezem.
-Az igazság! Az igazság az hosszú és bonyolult.
-Nem érdekel! Mond el! Nem akarok én is börtönbe jutni mint te! Nem akarok! Érted?!?-Oliver megfogta a vállam.-Mond!
-Legyen ha akarod.-nagyott sógajtott. Mintha neki lenne nehéz
-Először is. Mióta vagy bèrgyilkos?-néztem rá keményen.
-Honnan tudod...-kivettem a táskából a papírokat és meglebegtettem előtte.
-Nem vagyok hülye anya. Azt hitted ölbetett kézzel várom majd,hogy leteljen a négy hónap?!
-Na akkor mit akarsz hallani?-nézett rám anya. Így a cella ajtó mögött tényleg egy vérbéli bèrgyilkosnak nézett ki. De legbelül azzal hitegettem magam,hogy ez nem igaz.
-Mióta játszol ebben a buliban? Miért? Kinek? Ki David Martinez?-a végére szinte ordítottam.
-Születésed előtt ebben a buliban játszottam ha épp érdekel. Miért? Kelett a pénz. És apád miatt is.-sorolta mintha ezek a tények a világ legalapvetőbb dolgai lennének.
-Apa? Miköze ehhez apának?
-Úgy tartotta,hogy semmit nem vagyok képes rendesen végezni. Igaza volt. De én bizonyítani akartam. Hogy én is tudok valamit rendesen csinálni.
-És ez lett az?!?! A bérgyilkosság az szerinted rendes feladat?! Szerinted ez normális és jó?! Hogy a tizenhat éves lányod eljön a börtömbe és kihalgat?!? Ez ìgy jó?!-ordítottam
-Ez már más téma-méghogy más téma. De nem szóltam. Ha hallani akartam a történet végèt,tudtam jobb ha csendben maradok.-Hogy kinek? Ezt aztán nem mondom el. Sose fogod megtudni. De ne aggódj. Kijuttatnak innen. Voltam én már börtönben. A születésed után. És hogy ki David Martinez. A bátyád. Igen ne nézz rám így! Van egy bátyád akit elvettek tőlem mert bántottam. Apád meg elhagyott. Érted?!? Ennyi. Remélem boldog vagy. Nincs több mondani valóm úgyhogy akár el is mehetnél. A drága kísérőddel együtt.-Oliver már nagyon mèrges volt. Megfogtam a karját nehogy valami kárt tegyen anyában vagy,ami fontosabb,magában.
-Hogyan kerültél akkor ki?
-A banda. Ők jutattak ki. Ahogy most is kifognak. És akkor majd megnézheti magát az apád meg a bátyád.-mosolygott gúnyosan. Aztán odaléptem anyához. Márha lehet őt ennek nevezni. Egy gyors mozdulattal megfogtam a feslsőjét és felfelé kezdtem húzni- Na idefigyelj! Akármi lesz nem kerelük börtönbe. Nem leszek olyan mint te. Távolról sem. Megkeresem apám meg a bátyám és szólok nekik. Te meg itt fogsz meghalni. Nem. Mész. El. Innen. Fogod?!-majd egy ugyanolyan gyors mozdulattal elengettem a felsőjét és elesett.-Léptünk. Hogy boldog légy.
-Az leszek. De ne feledd. Ha kijutok innen megbánjátok még ezt. Te. Apád. A bátyád meg..ez az Oliver is.-nevette el magát szánalmasan.
-Na idefigyeljen...maga...!-Olivernek ökölbe szorult a keze.
-Oliver! Hagyd-mégegyszer anyám gúnyosan nevető szemébe néztem. Aztán elindultunk a kijárat felé.
-Ez nagyon ügyes volt Emily. Magam sem csináltam volna szebben-"boxolt" vállba Oliver.
-Volt kitől tanulnom-igaz ami igaz. Oliver tanított meg jópár fogásra. Együtt szoktunk edzeni. Közös hobbi.-bár fura volt így bánnom az "anyámmal" de tudod mit? Nem bánom. Nincs lelkiismeret furdalásom. És nem is lesz.- Mikor kijöttünk a rendőrségről ujra elkezdett esni az eső. Mindketten a halottakon gondolkoztunk. És nem is sejtettük,hogy ez csak a kezdet.
