Minden normális. Ám hamar rá kell jönnöd, ez csak egy kegyes hazugság. Egyre többen halnak meg és tűnnek el nyomtalanul, mintha a föld nyelné el őket. A holtestekből kiszívták az összes vért és nyakukon kettő kis sebhelyet találtak. Egyre több ember...
Halk suttogásokra lettem figyelmes. Íriszeimet összeszorítva próbálok másra koncentrálni és vissza aludni de tervem meghiúsul. Valaki az ajtómhoz lép. Tisztán hallom ahogy lenyomja a kilincset és beengedi magát rajta. Összeszorítva szemeimet tetettem, hogy alszok de testem remeg. Félek mert tudom ki van itt. Egy kés hangja hangzik fel a csendes szobában.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szívem egyre jobban zakatol, szinte majd kiugrik helyéről. Tompa lépések zaja közeledik felém. Hiába minden, kiugrottam ágyból. Tekintetemmel rögtön megláttam őt. Az ablakból beszűrődő telihold fényének segítségével felismertem. Fejét egy bass ball sapka takarja de még így is látom kék szemeit amik veszélyesen villognak, s gúnyos mosolyát ami megjelenik arcán. Nagyot nyelve hátrálok, mégis mit keres itt?
-~Mira~-énekli halkan nevemet amire összerezzenek.-Tudod mennyi ideje kereslek téged, bogaram?-kérdezi miközben lassan elindul felém. Én hátra, ő előre. Így játszottunk addig, amíg bele nem ütköztem a hideg falba. Gyorsan elém lép, kezeit pedig két oldalamra támasztja ,elzárva a kijuttat.-Ennyire nem örülsz, hogy újra látsz?-kérdezi a fülemhez hajolva. Mélyeket lélegezve próbálók lenyugodni.-Most már nincs itt Taehyung, hogy megvédjen.-kuncogja ami miatt könnyek szöktek szemeimbe. A kezében lévő pengét torkomhoz szegezi miközben szemével reakciómat figyeli. Nagyot nyelve, visszafojtott lélegzettel pillantok le a késre.
Érzem ahogy a penge beleváj a bőrömbe.Fájdalmasan felszisszenve kapom el fejemet. Pár pillanat múlva meleg cseppek folynak le nyakamról amik vörös nyomokat hagynak maguk után. Nem tudok semmit tenni, ahhoz túlságosan is félek. Egy rossz mozdulat és nekem annyi, ezt ő is jól tudja hisz vigyora még szélesebb lett.
-Miért?-kérdezem halkan reszketeg hangommal. Szabad kezével orcámhoz nyúlva hátrasimított egy kósza tincsemet, majd államnál fogva, felé fordítja fejemet.
-Mert te hozzám tartozol.-jelenti ki ellentmondás nem tűrő hangon. A sós cseppeket útjára engedem. Testem a falhoz simul, nem akarok vele lenni. Nem akarom azokat a szörnyűségeket újra átélni. Kérlek Istenem, segíts nekem! Halljad meg kérésemet mielőtt valami borzalmas történne!-könyörgök gondolataimba. Will elfintorodik.
-Hiába fordulsz Istenhez, tudod jól, nem fog segíteni neked.-morogja.-Akkor sem segített amikor a férjed eltűnt vagy amikor kiskorodban félholtra vertek.-mondja szemrehányóan. Lefagyva ejtem előre fejemet. Igaza van, hiába kértem nem segített nekem soha. Egyre jobban kezdem elhagyni magam, minek élek egyáltalán?- jut eszembe egy régebbi gondolatom. Hiába vártam, nem kaptam választ se kérdésemre se könyörgésemre. Will sóhajtva kötözi meg kezeimet majd egyik kezével számat befogva az ajtóhoz invitált. Így indultunk el a hosszú folyosókon. Se hang se semmi, teljes nyugalom uralkodik az egész kastélyban. Egyre több könnycsepp gurul le arcomról. Hiába ellenkeznék, ő túlerőben van velem szemben. Már a kapunál járunk amikor léptek hangja zendül fel a folyosók felől. Will a hang forrása felé tekint de sehol senki így hát tovább babrál a lakattal ami végül engedelmesen zuhan le a földre. Még utoljára körül néz majd pár perc múlva rám tekint.
-Indulj!-durván lök rajtam egyet ami miatt fájdalmasan felszisszenek.-Mire vársz?-morogja majd kilök a kapun. Fogaimat összekoccintva indultam el egyenesen. Utoljára még szemem sarkából visszanéztem a kastélyra ahol alig egy hetet töltöttem. Hiányozni fognak a srácok. Jimin, Jin, Kook, Namjoon, Yoongi, Haul és ő. Mielőtt újra taszított volna rajtam, tovább ballagtam. Tudom milyen egy állat Will, így hát jobb ha nem ellenkezem.
Már órák óta bolyongunk az erdőben. A nap már az ég középen sütkérezik, szóval dél körül lehet. Gondolataim önkénytelenül is Hobi körül forognak. Vajon észre vette, hogy eltűntem? Keress egyáltalán?
-Csak nem a hercegedre gondolsz?-horkant fel a mellettem lévő. Kezével beletúr szőke tincseibe. Sóhajtva ejtem le fejemet, így ballagok tovább.-Hidd el, jobbat érdemelsz nála.-mondja amire értetlenül fel pislogok rá. Még, ő mondja? Hisz ő vitt el onnan, ő keserítette meg múltamat.-Tudom mire gondolsz, de te hozzám tartozol.-suttogja maga elé már sokadjára. Szemeimet forgatva szegezem tekintetemet az útra nehogy elessek valamiben. Mégis mit képzel ez magáról?
Gondolataimba elkalandozva észre se vettem az előttem lévő házat aminek sikeresen neki mentem. A férfi jót nevetett bénaságomon de én mérgesen tekintek életem megkeserítőjére. Kezemet megragadva behurcolt a házba ami kicsi de annál otthonosabb. Régies bútorok helyezkednek el a szobákban amiket egy picit felturbóztak.
-Hogy tetszik?-kérdezi mosolyogva. Számat elhúzva rántom meg vállaimat. Nem fogok neki válaszolni, nem érdekel. A férfi fújtatva indult a konyha felé ahonnan pár perc múlva vissza is jött. Kezében egy pohár vizet fog amit felém nyújt. Szemöldökeimet ráncolva pislantok hol rá hol pedig a kezemen lévő kötésre. Egy kis fáziskéséssel levette rólam a kötelet majd kezembe nyomja a hideg frissítőt. Sóhajtva kortyolok bele a vízbe de szemeimmel a kijuttat keresem. Nem maradok itt.
|Hoseok szem.|
Fejemet fogva bámulok magam elé. Hogy történhetett ez? Hogy-hogy nem vettük észre az egészet?
-Hoseok..-áll elém Jimin de, mint aki meg sem hallja, tovább nézem a földet. Tudom, rossz hírrel jött.-Nem találtuk meg őket.-suttogja szomorúan. Szívem fájdalmasan lüktetni kezd.
-Keressétek tovább!-mormogom összetörten.-Bármi történjen, hozzátok vissza!-felnézek a döbbent Jimin arcára. Szótlanul pislog nagyokat amiket Kook zavar meg. Társa mellé lép, kezét vállára rakja.
-Ez azt jelenti, hogy bármit megtehetünk az ügy érdekében?-újra felvette álcáját de tekintetéből sugárzik, hogy ő is aggódik Miráért. Bólintva jeleztem neki döntésemet. Itt vér fog folyni, talán ártatlanoké is de engem csak egy valaki érdekel. Ő pedig egy mocskos férfi kezei közt van. Ki tudja mit csinál vele.-a gondolatra összeszorul a torkom. Egyre jobban áramlik belém a düh fekete kavalkádja. Izmaim megfeszülnek.
-A férfit is hozzátok elém, élve!-morgom majd kezeimet ropogtatva felüllök. Rájuk emelem szikrázó szemeimet.-Én fogom kezelésbe venni az alakot.-jelentem ki ellent nem tűrő hanggal. A kettő férfi nagyot nyelve bólint majd elhagyja a sötét szobát. Az ablakhoz lépve elhúzom a függönyt és az erdőre nézek. Tekintetemet végig vezetem a fák lombjain és barna törzsein. Még nem tudok kimenni innen, ahhoz túlságosan is süt a nap. Elmémben lezajlanak az események amiket eddig átéltem. Szemeimet a távolodó társaimra szegezem akik újra elindultak Mira keresésére. Sokkal tartozom nekik amit soha az életben nem fogok elfelejteni. Kiskorom óta velem voltak pedig tudták milyen ranggal rendelkezek, tudták ki vagyok de mégis... Szemeimet lehunytam ami miatt angyalom arca jelenik meg előttem.
Át fogja érezni milyen sok kínon kellett keresztül mennem, hogy újra láthassam Mirát. Egy másodpercet sem fogok kihagyni, lassú és fájdalmas élmény lesz számára. -A gondolatra egy vigyor szökik arcomra ami talán még félelmetesebbé tette arcomat. Nem érhetnek hozzá a tulajdonomhoz! Ami az enyém, az csakis az enyém!
