Vámpír a múltból /Átírás alatt/

5.rész[Emlékek kísértése

Álmaimban is megjelent a fiú. Egyre több eseményt vetített le elmém, csak egy kérdésem van. Ezek mind igazak? 

-Mira!-integet felém a fiú mosolyogva. Szemei feketén csillognak. Selymes hajába pedig a szél kap bele így hát tincseit feje fölé emeli. Szívemet újra melegség járja át. A fiú nyakába ugorva öleltem magamhoz. Tettemre felnevet s boldogan forgat meg a levegőben.

-Hobi, Hobi, hol voltál?-kérdezem kissé  szomorkásan amire elmosolyodott. Lerakott földre és egy barackot nyomott fejem búbjára. 

-Csak elintéztem pár dolgot.-guggol le elém s csillogó tekintetével végigmér.-Hisz te nőttél.-vigyorog rám. Büszkén egyenesedek ki és ezerrel bólogattam. 

-Igen, nőttem.-adok neki igazat.-És nagyobb leszek mint te.-nevetek fel amikor meglátom arckifejezését. Duzzogva felhúzta orrát.

-Még, hogy nagyobb leszel mint én.-morogja de szemét vidáman legelteti rajtam.-Egy nőnek nem szabad nagyobbnak lennie a párjától.-mondja amire meglepődők. Mivel még csak 7 éves lehettem nem nagyon tudtam a szónak a jelentését. Hobi a reakciómon jót mulatva borzolta össze hajkoronámat.-Majd ha nagyobb leszel elmondom mit jelent, rendben?-kérdezi amire én ismét bólintottam. Somolyogva húz magához és puszilja meg homlokomat. De ezt a pillanatot hangos morajok, kiabálások és kutya ugatások tették tönkre. A fiúval ijedten kaptuk fel fejünket, s a közeledő fényekre szegeztük tekintetünket. Összerezzenve bújtam Hobi karjaiba aki látszólag tehetetlenül szorított magához. Tíz férfi és három vizsla vett körbe minket. 

-Ereszd el te szörnyeteg.-lép egyet közelebb egy barna szakállú, 30-as éveiben járó, mondhatni fiatal férfi. Hobi szorosabban szorított magához. Idegesen tekintett vörösen izzó szemeivel hol az egyikre hol a másikra. Könnyeim eleredtek és a fiú karjaiba kapaszkodva néztem a közeledő alakot.-Úgy látszik manipulálta.-sóhajtja.-Gyere ide picur, nem bántunk.-guggol le elénk és karját kinyúltja de a másikban egy kést szorongat. 

-Félek..-szipogóm. Hobi aggodalmasan tekint le rám. Egyszer csak megérzem, hogy szorítása gyengül így hát felemeltem rá tekintetemet. A fiú túl sokszor pislog, mintha az ájulás kerülgetné. Lassan elfeküdt mellettem de szemeit le sem veszi rólam. A férfi felkapott az ölébe és társaival visszaindultak.-Neee!-ütöm a férfi vállát. 

-Mira...-suttogja Hobi de pillái már csukva vannak. Zokogva próbálok kiszabadulni de végül feladva néztem vissza rá. Olyan békésen fekszik a színes falevelek közt, mintha egy porcelánbaba lenne. Szipogva suttogtam nevét hát ha kinyitja szemét és újra kiszabadít az ember karmából, de nem tett így. Szívembe fájdalmasan belemart valami. Torkomban gombóc keletkezet, zokogva ütöttem újra az ismeretlen vállát. Ám hirtelen egy ütést éreztem tarkómon és onnantól elsötétült minden. Ahogy lepergett előttem ez az emlék, könnyezve ültem fel az ágyon. Jun ijedten siet mellém.

-Jól vagy?-kérdi de én nem válaszoltam. Csak meredek magam elé gondolataimba mélyedve játszottam le újra a kis ismerős emlékkép sorozatot. Szívembe belehasított a magány és a szomorúság. Meglepődve kapok mellkasomhoz. Még soha nem éreztem ilyen magányosságot, még Taehyung halálakor sem. A bűntudatom egyre csak nőtt.-Mira, válaszolj az Isten szerelmére!-rázza meg vállaimat.

-Hobi..-ejtem ki a nevet. Szám kiszáradt, az éles fájdalom újra lecsapott rám. Fejemet szorítva kapkodok levegő után.

-Mira, nyugodj le..-suttogja Jun de hangja egyre halkabb lesz. Látom, hogy mozgatja száját de egy hang se jön ki rajta, vagyis mond valamit de nem hallom. Hátradőlve tűrőm a fájdalmat ami pár perc múlva elmúlt. Szerte foszlott a kínzó érzés, mintha nem is lett volna. Zihálva engedem, hogy az oxigén beszabaduljon tüdőmbe. Mit sem sejtve a férfi felé néztem aki egyet hátralépve tekint vissza rám. Szemöldökömet ráncolva nézek a mellettem lévő tükörbe. Ijedten kapok a szemem alatti részre ahol egy csillag alakú rúna jelent meg. Vörösen izzik mint ahogy a fiú szeme is világított. 

-E-ez meg mi?!-kiáltok fel enyhén lefagyva. Jun egy kis fázis késéssel de felkapta könyveimet és abban kezdett keresgélni. Pár perc múlva Mingyu, Nial és én is neki láttunk a keresésnek. 

-Itt valamit írnak erről.-int nekünk Mingyu a szoba másik végéből. Gyorsan oda siettünk hozzá.-Azt írja, hogy ez valami kis tetoválás ami összeköt kettő személyt. Ilyenek akkor jönnek elő ha egy magasabb  rangú természetfeletti lény kapcsolatba kerül egy emberrel amikor még a halandó törékeny és befolyásos volt.-olvassa fel de ebből csak azt tudtuk meg mi ez de azt, hogy kerül a szemem alá azt nem. Sóhajtva dőltem hátra.

-Ebből aztán nagyon sokat tudtunk meg.-mondtam gúnyosan a könyvet méregetve.-Mást nem ír róla?-kérdezem segítőmet aki a könyvbe mélyedve bújja azt. Nem válaszol így hát biztos talált valamit ami fontos lehet ,így hát a többiekkel figyelemmel kísérjük társunk minden egyes moccanását.

-És csak akkor jelenik meg ha az a kettő személy nagyon közeli kapcsolatban állnak, álltak vagy ha mind a ketten éreznek, éreztek valamit egymás iránt.-mondja de miután felolvasta homlokát kezdi ráncolni.-Mira, van valami amiről nem tudunk?-hangjában a bizonytalanságot véltem felfedezni. 

-Őszintén?-a tükörhöz lépek és kezemmel végig simítok a kis csillagon.-Nem tudom, mostanában eléggé fura álmaim vannak.-vallom be. A három férfi meglepődve néztek össze.

-Miről álmodsz?-kérdezik szinte egyszerre. Szememet rájuk vezetem.

-Olyan mintha a rég elveszett emlékeim jönnének vissza.-mondom de folytatni nem akarom. Nem szeretném megemlíteni nekik Hobi-t, nem akarom, hogy ugyanaz történjen meg mint akkor. Meglepődve pislogok és fejemet megrázóm. Ez nem én vagyok, valami nem stimmel velem. Miért védem azt a vámpír kölyköt? Miért nem mondom el nekik, mért nem tudom elmondani? 

-Valami baj van?-lép mellém Nial. Szemében a gyanakvás sötét lángja gyulladt fel ahogy lenézett rám. Nem bízok bennük és ők sem bennem. 

-Csak megszédültem..-mosolygok rájuk majd az ajtóhoz lépek.-Megyek, szívok egy kis friss levegőt.-mondom majd eltűnök a folyosón. 

˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘

Már egy ideje az erdőben sétálók. Valamiért úgy érzem, mintha jobban lennék a fák árnyai közt, mint a társaim mellett. Talán itt pihenhetek egy kicsit és rendet tudnék rakni gondolataim közt. Végül megálltam s egy nagyobb kődarabra leültem. Sóhajtva hunytam le szemeimet. Taehyung arca lebeg előttem de pár pillanat múlva a kis Hobi fúrta bele magát elmémbe. Olyan fekete szempárt még életemben nem láttam. Ennyi szomorúságot még soha nem vettem észre senkinek a szemében.  Úgy bánt velem mint egy törékeny porcelánnal, soha nem bántott és megóvott minden bajtól. Mégis amikor elvittek tekintetében olyan mérhetetlen düh, bosszúvágy és kín kavargott amit elképzelni se mertem volna így felnőtt fejjel sem. Fejemet kezemmel támasztottam meg, s úgy nézem a tőlem pár méterre lévő,  békésen legelésző őzeket. Hangulatom ettől talán egy cseppet javult, de még mindig a bűntudat ostromol engem. Miért gondolok egyre többet arra a fiúra? Miért érzek késztetést, hogy megtaláljam? Miken kell még keresztül mennem, hogy megtudjam az igazságot?  Hány élet fog még kihunyni ebben a harcban?