A Véletlen Végítélet című könyv negyedik része. A történet önmagában is olvasható és élvezhető.
A főszereplőnk ezúttal Azazel, akit a bűnök beneveznek a Britt Sütimester nevű versenybe, de természetesen egy olyan verseny, ahol a bűnök és a két bukot...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Gula POV
Két hete a sütimesterben olyan ember esett ki, akire egyikünk se szavazott. Ez pedig nagyon megnyugtatta azokat, akik benn maradtak a versenyben. Viszont én nem sokáig élvezhettem ezt az állapotot, ugyan is tegnap az én tippem esett ki. Kifejezetten sajnálom, hogy csak eddig maradt benn, pedig többet vártam a gyógyszerész gyerektől.
- Mondd csak Gula, miért is hívtál meg enni? - Szólal meg mellettem a magángépemen, Azazel. Éppen hazafelé tartunk Párizsba, Londonból.
- Gondoltam jól fog esni egy kis kikapcsolódás. Amúgy meg mostanában folyton sütöd a sütiket, de egyszer sem eszed meg. Most lehetőséged lesz sütit enni. Mellesleg, hogy van az, hogy a bukottak királya hagyott egyedül eljönni? - Nézek a mellettem ülő fiúra. Az angyal a kabátját piszkálja.
- Leült Invidiaval Cluedozni! - Vonja meg a vállát, én pedig értetlenül bámulok rá, amit hamar észre is vesz. - Mikor legutóbb leültek játszani fél napig ki se lehetett őket robbantani a tábla mögül! - Kuncogja.
- Így már világos! - Biccentek. - Már korábban is meg akartam kérdezni, de nem volt rá alkalmam. Mondd csak Azazel, főzni is tudsz?
- A legutóbbi ebédből kitalálhatod! - Forgatja meg a szemeit.
- Azok olyan egyszerű ételek voltak, hogy abból képtelenség megállapítani, hogy értesz-e a gasztronómiához. - Nézek rá kicsit morcosan.
- Tudok! - Mondja végül. - Csak nem szeretek annyira, mint sütni! - Mosolyodik el, én csak biccentek egyet. A repülő út további része teljes csendben telik, ahogy az éttermemig vezető autó út is.
- Csak a vendég után! - Engedem be magam előtt az angyalt az étterembe, majd elvezetem az asztalához. - Mindjárt küldök egy pincért, addig nyugodtan válassz valamit. Nekem hátra kell mennem besegíteni. - Biccentek a konyha felé.
- Azért remélem a desszerthez csatlakozol. Nem szeretek egyedül sütizni! - Veszi kézbe a fiú az étlapot.
- Természetesen! - Intek, ahogy elfordulok és utam a konyha irányába veszem.
- Csakhogy megjöttél főnök! Telt házunk van! - Kiáltják többen is boldogan. Bár a szokásosnál nagyobb káosz van idebenn.
- Luise, ott a tizenkettes asztalnál van egy fiatal ember, ő az én vendégem, úgyhogy mindenben legyél a szolgálatára. - Fordulok a legjobb pincéremhez, aki biccent és el is tűnik az ajtóban. A fogashoz fordulok és felveszem a munka ingemet, majd a csapathoz fordulok. - Jól van emberek, tegyük rendbe a konyhát! Mindenki a dolgára! Gyerünk, gyerünk! Nem nyaralni vagytok itt! Az a főfogás el fog égni, ha ott hagyjátok! A zöldségeket meg kell párolni! A spanyol habcsókkal meg óvatosan bánjatok! - Ordítom el magam, ahogy beállok a helyemre a desszertes asztalhoz.
- Igen is uram! - Zeng egyszerre a konyha. A kések, kanalak, lábasok, serpenyők és a sütők hangjának szimfóniája tölti be az egész szobát. Ez az én világom. Maga a földi paradicsom. A munka könnyen megy. A rendelések hibátlanok. Időről időre elhagyom a konyhát, hogy kivigyem az utolsó rendeléseket.
- Tetszik ez a szokás! - Mosolyog fel rám Azazel a kacsasültjétől, amikor egyszer éppen a konyha felé tartok egy rendelésből. Megállok mellette és kíváncsian rá nézek. - Még sose hallottam olyanról, hogy a főszakács vigye ki a rendeléseket. - Magyarázza, mire kuncogni kezdek.
- Csak akkor viszem ki én, ha éppen itt vagyok. Ha nem, akkor az viszi ki, aki elkészítette, de mindig egy séf az. Ez még az ezernyolcszázas években ragadt rám. - Suttogom a végét úgy, hogy csak ő hallja, mire hangosan felnevet.
- Tartsd is meg, nagyon jó! Mellesleg milyen bort ajánlasz ehhez? - Mutat villájával a kacsára.
- Meglepetés! Luise mindjárt itt lesz vele! - Teszem mutató ujjam a szám elé, majd visszasietek a konyhába. Éppen időben ahhoz, hogy megakadályozzak egy karamella katasztrófát. Még csak az kellett volna, hogy odaégjen. Az elrontott karamellnél kevés rosszabb ízű édesség van. Legalábbis szerintem kevés van.
- Alain! - Sikít az egyik dolgozó hölgy, mire azonnal felé fordítom a tekintetem. - Ez a pohár a semmiből került ide. - Mutat az asztalra, mire nekem kitágulnak a szemeim.
- Renè! - Sziszegem az orrom alatt.
~ Küldj ki Azazelhez! Szeretnék kicsit az emberek közt lenni! ~ Hallom lelkemben a bűntetésem. Fújok egy nagyot, és leteszem a kanalat, amivel éppen befejeztem egy karamella mintát. Odalépek a kehelyhez.
- Le kellene egy kicsit pihenned, Isabeu! Ez a pohár eddig is itt volt. Én készítettem ide! - Mondom nemes egyszerűséggel. - Egy tíz perces szünet nem fog ártani. - Veregetem meg a lány hátát, mire ő elkezd bólogatni. - Luise, ezekbe tölts a legjobb borunkból és vidd ki a tizenkettes asztalhoz. - Nyújtom a bűntetésem és egy másik poharat a férfinek.
- Melyiket adjam a vendégnek? - Kérdezi.
- Ezt! - Mutatok az egyszerű pohárra.
- Mellesleg főnök van itt egy vendég, aki érdeklődik irántad! - Vigyorog rám a férfi.
- Mit akar tudni? - Húzom fel az egyik szemöldököm.
- Csak arra volt kíváncsi, hogy hogyan vezeted az éttermet, meg hogy nem ismersz-e valami oroszt. - Gondolkodik el, mire én meglepődök. Egy oroszt ismerek, de honnan tudhat erről bárki? - Oh, és felvette az utolsó rendelést. - Nyújt a kezembe egy cetlit.
- Köszönöm Luise! - Fordulok el tőle, hogy nekiálljak a süteménynek. A legnehezebb sütinket választotta. Amivel elérte, hogy a gondolataim elterelődjenek a kérdéseimről. Ehhez a desszerthez sok koncentráció kell. Mikor elkészülök magam viszem ki a rendelést, de meglepetésemre csak egy üres asztalt találok. A tányér helyén egy cetlivel.
"A desszertet a hátoldalon feltüntetett címre kérem. Ha az is olyan finom lesz, mint a vacsora volt, lehet, hogy gyakrabban rendelek maguktól. Kíváncsi vagyok vajon tényleg olyan jó-e, hogy még a falánkság is megnyalná utána mind a tíz ujját!"
A süteményt leadom a házhoz szállítókhoz, majd mélyen elgondolkodva leülök Azazel mellé. Szinte azonnal felhörpintem a bort a bűntetésemből, ahogy agyamon végigfutnak a kérdések és lassan a válaszok is. Az az ember tudja az igazat! Kétségbeesésemben pedig alig hallhatóan hangot adok aggodalmamnak.
- Inferno meg fog ölni!
------------------------------------------------------ Köszönöm az olvasást, remélem tetszett nektek a rész 😃
