Pokoli Sütimester - BEFEJEZETT

8. Elengedhetetlen ajánlat

Acedia POV

- Nem, egyáltalán nem erről van szó. - Mosolyog ránk a vendégünk, miután Superbia szerencsésen letámadta, csak úgy, mint mindenkit, aki ma belépett az ajtómon. Kételkedő tekintettel nézek a mellettem ülő magyarra, majd vissza a velünk szemben ülőre.

- Akkor mit akar? - Vágom hozzá a kérdést a kelleténél talán kicsit gorombábban.

- Ilyenkor nagyon seggfej vagy, remélem tudod! - Bök oldalba a lány, mire morcosan nézek rá. Legnagyobb meglepetésünkre az ügyfél nevetgélésbe fog bele, majd elkezd a munkánkban használatos kódnyelven beszélve magyarázni nekünk.

- Szóval, mit gondolnak? - Kérdezi, de én csak előhalászom a telefonom, hogy megnézzem a rendszerem, megnyitom az alkalmazást és nagyokat pislogva bámulom a képernyőt. Gondolkodás nélkül kezdek el káromkodni, mikor rájövök, hogy a gondosan felépített pénzügyi hálózatomat teljesen átszőtte ez az ember, anélkül, hogy én azt észre vettem volna.

- Igazat mond, hogy rohadna meg! - Pillantok a lányra mellettem, aki ugyancsak meglepettnek néz ki. Ő is előveszi a telefonját és felhív valakit, két perc múlva kitágult szemekkel teszi le a ketyerét és az ügyfélhez fordul.

- Profi vagy azt meg kell hagyni! Viszont, ha már így csapdába csaltál minket, akkor mit akarsz nekünk ajánlani? - Kezd el kopogni az asztalon az ujjaival, amivel lassan eléri, hogy felforrjon az agyvizem. Nem szeretem az ilyen hangokat, olyan, mintha az idegeiden akarna játszani.

- Júlia megtennéd, hogy abba hagyod? - Kérdezem, direkt megnyomva a nevét, de ő csak kinyújtja rám a nyelvét.

~ Ne öld meg! Direkt akar felhúzni! Ne is foglalkozz vele! ~ Szólal meg lelkemben a bűntetésem, ezzel pedig megmenti a magyar lány életét, ami amúgy nem tartott volna sokáig.

- Mókásak maguk! - Nevet az ügyfél, ezzel pedig eléri, hogy megint morcosan nézzek rá. - Azt szeretném, ha besegítenének a munkámban! - Nyögi ki végre, felpiszkálva a kíváncsiságom. Nem az a tipikus vendég, aki remegve ül előttem és a segítségemért esedezik. Ő más és ez kifejezetten izgalmassá teszi a helyzetet.

Superbia POV

Tetszik ez a helyzet. Kifejezetten, pedig ritkán folyok bele Avaritia ügyeibe, de ez most nagyon jól jött ki. Azt hiszem belekeveredtem az évszázad legnagyobb ügyébe és ez hihetetlen mennyiségű adrenalinnal áld meg.

- Most már csak azt csicseregd el, hogy nekünk mi lesz ebből a haszon? - Könyökölök fel az asztalra, miután az ügyfél elmagyarázta a munka részleteit. Bűntetésem lecsúszik a karomon és széle az asztalhoz koppan, mire fejemben meghallom Márk morgását, hogy figyelhetnék rá, mert nem csak egy egyszerű ékszer, amit dobálhatok.

- A bevételt hajlandó vagyok elharmadolni magukkal! - Ahogy ez a mondat elhagyja az ajkait felénk tol egy papírkupacot, aminek a tetején egy szép kis kimutatás pihen. A lap alján pedig ott virít az összbevétel. Eltátom a számat és a mellettem ülőhöz fordulok elkapva mind a két karját és rázni kezdem.

- Avaritia ezt el kell fogadnunk! Kihagyhatatlan ajánlat! Életemben nem láttam még ekkora pénzösszeget egy helyen! Még álmaimban sem! - Szavaimra a kapzsiság olyan tekintetet lövell felém, amitől minden átlagos ember azonnal szörnyet halna, de persze én nem.

- Talán, ha hagynád, hogy megnézzem! - Morog, ahogy maga elé húzza a kupacot, de neki is azonnal leesik az álla. Összefonom magam előtt a karjaim és diadalmas vigyorral figyelem, ahogy felemeli a fejét. A vendégünket nézi, majd lassan megszólal. - Mikor írjuk alá a papírokat?

- Tudtam, hogy benne leszel! Mondtam, hogy kihagyhatatlan! - Szólalok meg boldogan, ahogy az ügyfélre vigyorgok, aki elővesz egy tollat, majd visszaveszi a papírkupacot és kivesz belőle három lapot.

- Akár most rögtön! Gondolom maguk is szívesen azonnal belevágnának! - Felénk tol két lapot, mind a kettőt aláírta már. Én kikapok egy tollat az Avaritia asztalán álló tolltartóból és ráfirkantom a nevem a papír aljára, majd cserélünk a fiúval és a másikét is aláírjuk. Végül pedig azt, ami az ügyfél előtt van.

- Ezzel akkor meg is lennénk! Öröm volt önökkel üzletelni! - Mondja a titokzatos ügyfél, ahogy elhagyja a szobát, ám abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódik mögötte Avaritia elkapja a torkom és szorongatni kezd.

- Superbia, te agyalágyult magyar! Kimondtad a nevem, amíg bent volt! - Kiabálja, ekkor jut el tudatomig a felismerés és elfehéredett arccal nézem a vörös fejű kapzsiságot. Már éppen válaszolnék, mikor megint kinyílik az ajtó és az ügyfél lép be rajta vigyorogva.

- Véletlenül itt hagytam a kedvenc tollam és a kedves titkárnő azt mondta, hogy visszajöhetek érte! - Magyarázza, ahogy az asztalhoz lép. - Bocsánat, ha megzavartam valamit. - Int felénk a tolla végével.

- Ugyan, csak egy kis baráti veszekedés! - Engedi el a nyakam Avaritia és lehuppan a székére, mint ha mi sem történt volna.

- Ez esetben! - Biccent egyet felénk a vendég. - Viszont látásra! Oh, és szeretném, ha tudnák, hogy igazán Büszke vagyok rá, hogy ilyen Kapzsi emberekkel üzletelhettem! További kellemes napot kívánok maguknak! - Ezzel kilép a szobából.

Avaritia POV

Percekig csak némán bámuljuk az ajtót. Egyszerűen lesokkolódtam az ügyfél utolsó monológjától, de annyira, hogy még gondolkodni is alig tudok. Végül mégis én töröm meg a csendet.

- Nekünk lőttek! - Nyögöm, a lány mellettem biccent.

- Tudja kik vagyunk! - Folytatja a gondolatot.

- Te is tudod, hogy ennek mi a következménye. - Nézek rá, ő pedig felém fordul és határozottan biccent egyet. Majd mély levegőt veszünk és egyszerre mondjuk ki ugyanazt a nyomasztó gondolatot.

- Inferno meg fog ölni!

------------------------------------------------------
Köszönöm az olvasást, remélem tetszett ez a titokzatos fejezet 😃 Ne aggódjatok, hamarosan mindenre fény derül 😃