Elveszve (Eldarya fanfiction, HUN)

3. fejezet - Tárgyalások

Hope pillangókkal a gyomrában ment be a tárgyalóba, nem tudta mire számítson. Amikor belépett a teremben Miiko, a gárdavezérek és akiknek meg kellett jelenniük már ott voltak. Hope érkezett utoljára, körbenézett és meglátott egy ismeretlen arcot, de nem tulajdonított nagy felhajtást a dolognak.

A tündérleány helyet akart foglalni egy üres széken, ám Miiko felállt és megkérte, hogy oda üljön, ő maga pedig a tárgyaló közepére állt, a gárdatagok felé fordult, háttal az ismeretlennek és elkezdte a monológját.

- Köszönöm, hogy mindannyian ide tudtatok fáradni ezekben a szűkös időkben. Hadd mutassam be nektek a mögöttem ülő fiatalembert. Kérem, álljon fel és mutatkozzon be.

- Köszönöm Miiko. Az elmúlt évek fáradalmai bizonyára valamennyiünk hiábavaló munkájából fakadnak. Ezek a munkák az én hibámból származnak, valószínűleg még senkivel nem találkoztam személyesen a jelenlévők közül, én Dalyor vagyok, a hadügyi tanácsadója Miiko-nak. Vezéretek munkájának hajnalán kért fel erre a feladatra és mindezidáig elég volt az összes haditerv. Viszont most olyan helyzet alakult ki, ahol kötnünk kell egy kompromisszumot Ashkore-ral. Holnap ülésezni fogunk vele, és szükségünk lesz valakire a jelenlevők közül, aki megjelenik, mint vezetőség, és egy esetleges túsz. Hope. Amennyiben az ellenség hadifoglyot követel, neked kell menned. - a lány szemei majd' kiugrottak a helyükről ezek hallatán. Remegni kezdett egész testében.

- Én?

- 550 éves hadtapasztalatom alapján te vagy a legalkalmasabb. Az ellenség egyik fontos láncszemének tűnsz, de nem igazán vagy közéjük való. Nekik is nyereség, mert egy lélekkel kevesebb a mi oldalunkon és ha minden jól alakul, mi is jól járunk.

- Mire akartok cserélni?

- Egy békeszerződést akarunk kötni vele. - vette át a szót a kitsune. - A helyszínen a követeléseit papírra vetjük és cserébe a seregtől 40 év békét várunk el. Ha a követelései nem szólítanak néven senkit, de hadifoglyot akar, hogy biztosítsa magát a hirtelen általunk történő békeszegés végett, akkor olyan embert kell átnyújtanunk, aki nekem vagy egész Eel-nek fontos. Te ilyen vagy...

- Hazudsz! - tiltakozott Hope.

- Tudom, hogy nehéz elhi...

- Ne is folytasd. Azért engem akartok, mert biológiai kapcsolat van közöttünk, és azt fogja hinni, hogy valódi, érzelmi kapcsolat is alakult ki. Én is azt hittem, de már tudom, hogy ez nem igaz...

- Miről beszélsz?

- Nem akartam elmondani, de nem csak egy szép pár szárnyam van... Élő igazságdetektor vagyok. Tudom, hogy ki hazudik, ki nem. Minden rizsátok igaz volt, ti legalábbis elhiszitek, hogy igaz. De a zárómondatod nem volt igaz. Sem neked, sem Eel-nek nem vagyok fontos, pont ezért akartok engem hadifogolynak. De rendben. Hátha ott őszintébbek az emberek... - Hope az utolsó mondatát az orra alatt motyogta magának, senki, még a vámpírok sem hallották pontosan.

***

A félresikerült tanácskozást követő napon Ashkore egyedül, fegyver nélkül lépdelt Eel macskaköves utcáin, egyenesen a központi pavilon felé, ahol egy kíséret várta, hogy a főhadiszállás megfelelő pontjára vigye. Amikor megérkeztek már mindenki ott volt: a három gárdavezér, Miiko, a tollnokok, az idézőjeles vezetőség, a hadi tanácsadó és Hope. Ashkore már beléptekor szemet vetett a lányra, de nem érzelmi vagy testi vágyi okokból, ránézésből tudta, hogy mennyi harag és szomorúság lakozik a szívében.

Az ülés megkezdődött és Miiko elmondta, hogy mi is a pontos szándékuk, majd megkérdezte, hogy mit kér a 40 év békéért cserébe.

- 40 év béke lehet hogy kevés lesz nektek, de legyen. Meg fogunk tudni állapodni. Miiko. Elmondanád kérlek, hogy mit tudsz arról, hogy én miért ostromlom a palotát? - kérdése a vezetőhöz szólt, de annak testvérét vizslatta, várta a reakcióját. Tudta, hogy a lány nem tud mindent. Miiko közben mélyet sóhajtott és elmondta a valódi okot.