Elveszve (Eldarya fanfiction, HUN)

9. fejezet - Marana Onipotente

Két hét telt el azóta, hogy Ashkore átadta a családfáról szóló könyvet Hope-nak. A lány tudja, mennyi féle faj keveredik benne, de nem érti, hogy miért tette ezt vele. A szabályokat követve ő egy tökéltes szülött, hiszen minden különleges generáció egyediség benne megtalálható. A felismerhetetlen faj, az öngyógyítás, mások gyógyítása, hazugság észlelő, gonoszság. Utóbbi pedig tökéletes volt ahhoz, hogy a maga javára fordítsa a helyzetet. 

Hope azért ezt a nevet viselte, mert nagy dolgokra volt elhivatott anyja szerint, reményt adhatott volna az arra rászorulóknak, a szárnyai is gyönyörű barackvirág színűek voltak, amik igencsak reménykeltőnek számítanak Eldarya-ban. 

Viszont az idő múlásával a saját reménye aludt ki. Egyetlen könnycseppbe sűrítve elengedte a reményt, ami éltette őt. A könyvben a neve megváltozott. Hope Onipotente neve attól a naptól kezdve Marana lett a könyv szerint és ezt a lány mindenki tudtára akarta adni. Azon a napon több módosulás került a könyvbe. A földön élő rokonai mindannyian meghaltak. A lány neve megváltozott, a személyleírással és a fényképpel együtt. Az üres lapok közül az összes kipotyogott, egyetlen egy kivételével. Miiko halálának dátuma megjelent.

A reményvesztettség elárasztotta Marana-t. A szárnya és a lelke egyaránt befeketedett. Persze megmaradtak bizonyos jegyek: nem akart senkit elárulni, mert nagyon jól tudta milyen kínzó dolog; nem tűrte a hazugságot...

Mindez két kerek hét alatt alakult ki. Most pedig eljött az idő, amikor dönthetett az élete felett.

- Marana! Kérlek, foglalj helyet! - invitálta egy irodahelységbe Ashkore. - Elérkezett végre az idő. Te magad dönthetsz a saját sorsodról! Végre egy kis boldogság, nem de?

- De, ez a nap valóban boldognak ígérkezik.

- Szeretném, ha jól alakulna eztán a sorsod, ezért megengedem, hogy te válaszd. Miiko-val békét kötöttem, holott nyerhettem volna. Nekem csak az igazság kellett, ezért nem is foglak már magamhoz bilincselni, szabad vagy! Oda mehetsz, ahová csak szeretnél! Remélem boldog vagy. 

- És hová szeretnék menni? Hová mehetek?

- Maradhatsz itt is, de ha akarsz, vissza mehetsz a főhadiszállásra, vagy bolyonghatsz az erdőben is. - a lány ezzel két tűz közé szorult. Elárulhatja a Maszkost vagy azokat, akik korábban őt árulták el. - Nem vagy odaláncolva sehová. Nem erre vágytál?

- Már nem ez a vágyam.

- Hát akkor micsoda?

- Bosszú. Miiko ugyanannyi szenvedést érdemel, mint amennyit én kiálltam.

- Dehát te vagy az új remény Eldarya számára, nem lehet bosszúvágyad!

- Neked lenne? Őszintén, ha választhatnál, hogy a bosszúdat teljesítsd vagy legyél egy remény mások számára, holott benned már nem él a remény egyetlen szikrája sem, akkor melyiket választanád? Nem kell válaszolnod, az arcod elárul mindent. Senkit nem érdekel a nagyobb jó, ha a kicsinyes vágyaink teljesülnek.

- Boldog lehetnél, ha te lennél a vezető!

- Hogy utána ne Miiko-nak okozz fejfájást, hanem nekem?

- Nem erről van szó! Mintha nem tudnád, hogy Miiko-val személyes konfliktusom van, ami sajnos kiterjedt a nép életére. Nem akarok több ostromot, megkaptam az igazságszolgáltatást, most te jössz!

- Miért akarsz nekem segíteni? A saját bosszúd nem Miiko megölésével válna teljessé?

- Nem, hanem azzal, ha a szeretteit elvenném tőle, de neki nincsenek szerettei, ő senkit nem szeret magán kívül...

- És a segítség? Miért?

- A könyv. Onipotente családi könyve. Tudom, hogy Miiko-nak az egyetlen szerelme a hatalma, a barátai pedig azok, akik a vezetőségben vannak. Segítek bármiben, hogy elvedd ezeket tőle. Megölni úgysem akarod...

- Honnan veszed? A könyvben megjelent a halálának pontos ideje. Szeretnék ott lenni aznap, esetleg én okozom...

Kopogtak, a szolgáló pedig egy elfet jelentett be. Amikor belépett a tárgyalóba, Marana elképedt. Ezarel érkezett.

- Azt hittem világosan kikötöttem, hogy a lány nem megy sehova.

- Nem is mondtam még semmit...

- Hallgatlak.

- Hány alkimistátok van?

- Miért érdekel az téged?

- Csatlakozom a lázadó hadseregedhez. Már két hete készülök idejönni, de még csak most értem el idáig. Megjegyzem, hogy nehéz idetalálni, de nem lehetetlen.

- Mégis...?

- Hogyan találtam ide? Egyszerű. Alkimista vagyok, Hope pedig egy sálat a főhadiszálláson hagyott. Egy egyszerű varázslat és megkeresi a gazdáját. Tudtam, hogy ő itt van, így ez segített nekem.

- Már nem Hope a neve, hanem Marana. Ezt tisztázzuk. De elég okos. Három jó alkimistám van és öt kezdő. Te vagy az a gárdavezér, nem? Akkor valószínű, hogy hasznomra válsz. 

- Maradhatok? 

- Miért akarsz itt lenni?

- Miiko átvert és hazudott nekem. Azt hittem, azért engem választott maga mellé, mert bízik bennem, de nagyon tévedtem. Nincs szükségem olyan vezetőre, mint ő, de valakire szükségem van, aki feladatokat bízzon rám. Saját fejlesztésű alkímia dolgokat hoztam el neked, hogy bebizonyítsam, hogy jó vagyok, Eel-ben a legjobb voltam.

- Meglátjuk. Őrség! Kísérjék az elfet az alkímia laborba és adják át ezt a nyomtatványt Szoloz-nak! Üzenem neki, hogy tegye próbára és cselekedjen belátása szerint. - a két őr, akinek beszélt elkísérte Ezarel-t az alkímia laborba.

A helyiség gyönyörű volt, tele üvegcsékkel, amik szín és név szerint rendezve voltak. A hatalmas szekrények egyike varázskönyvektől roskadozott, a másik három tartalmazta a különféle löttyöket, az ötödiken növényi és familiáris-eredetű összetevők sorakoztak, származás szerint, és a hatodikon olyan varázsitalok voltak, amiket Ezarel nem ismert. A laborban egy naga kotyvasztott éppen.

- Szoloz! Egy újonc érkezett! Ashkore azt üzeni, hogy tedd próbára és cselekedj belátásod szerint, valamint ezt küldte. - hadarta el az őr. Szoloz átvette a pergament és Ezarel-re nézett.

- Meglátjuk.

Az őrség két tagja elhagyta a szobát és visszatértek Ashkore mellé. Közben a naga feltett néhány kérdést az elfnek. Mindenre tudta a választ, varázskönyv nélkül. 

- Jól megy az elmélet, úgy látom. Azt is észrevettem, hogy nem bemagoltad a könyveket, mert olyat is kérdeztem, amire csak akkor tudod a választ, ha elég tapasztalt vagy. Maradhatsz a laborban segédnek, amíg ki nem találom, hogy mire vagy alkalmas.

- Értem. Az segít, ha elmondom az eddigi munkáimat?

- Ide azért jöttél, mert magad mögött akarod hagyni a múltad, nem? - Eza bólintott. - Na látod, akkor meg? Szerinted egy olyan helyen, ahol mindenki tiszta lappal indul, ott számít, hogy te voltál-e az alkimista gárda vezére vagy épp egy utcaseprő? Nem számít, mi voltál, csak az, ami leszel.

- Értem. Köszönöm a bizalmat.

- Itt mindenki bízik a másikban.

A beszélgetés ezzel kifulladt. Csendben dolgozott Szoloz, míg elfünk csodálattal nézte őt. Kisebb feladatokkal indított a naga, s mivel értette és jól csinálta meg Ezarel ezeket, így egyre fontosabb és fontosabb lépéseket bízott rá.
Ezarel jól volt. Úgy érezte itt a helye, itt kell lennie, már szinte biztos volt abban, hogy megtalálta azt, amit ezidágig keresett.