13. fejezet - Előkészületek

121 12 1
                                    

Eldarya egy menedék volt már nagyon régóta, azon lények számára, amelyeket az emberek szorítottak ki a Földről. Ám ez a terület több sebtől vérző volt. A föld nem volt termékeny, a víz nagy része sós volt, és az erdők sem voltak akkoriban túl biztonságosak. Ám ekkor jött egy embernek vélt lány, aki közéjük tartozott, de az emberek között nőtt fel. Ő volt egy jobb élet kulcsa: folyamatos kísérletekkel, rengeteg próbálkozás után, de megcsinálta. Megcsinálták. Az egész rendiséges vár dicsősége. Amit ők elértek, arra évszázadokig nem volt példa.

- MEGCSINÁLTUK!

- SIKERÜLT! - hangzott boldog kiáltásuk azon az estén, amikor a föld termékenységének kérdését megoldották. 

Marana és kísérete még nem ért vissza a tárgyalásról, amikor ezen fontos előrelépést kimutathatóvá tették azzal, hogy néhány szem kukorica hajtása megjelent a kis földecskében, amit különböző familiáris trágyával és néhány rohadt familiáris étellel próbáltak termővé tenni. Addig a percig egyetlen variáció sem mutatott ki pozitív eredményt, de végül a Rowtsya ürüléke és a holt Piros gyík egyvelege tökéletesen harmonizálva termékennyé tették a földet - legalábbis a kukorica számára. A hatalmas öröm közepette várták haza vezetőiket a Simia rendbeliek, kár, hogy csalódniuk kell...

Míg ezen hatalmas felfedezés megtörtént, a hazavezető úton Marana és a rendek vezetői, főként Ezarel, az alkimisták feje, azon töprengtek, hogyan mondják el rendjeikben azt, hogy ideje kiállniuk magukért és ismét háborúba kezdeni.

Marana megfogalmazta magában a hadüzenetet és kitervelte, hogyan fogja értesíteni Miiko-t a háborúról.

Szoloz elhatározta, hogy a harci ruházat készítésére fog koncentrálni, így a Rokella több figyelmet fog kapni.

Ashkore a Luk Seu újabb küldetésén agyalt, amivel ismertté teszik a terület azon pontjait is, amiről nem tudnák másként, hogy létezik.

Ezarel tudott arról, hogy a rendjének minden tagja a talaj témára van rákattanva, ezért számára nagyon nehéz volt kitalálni, hogyan mondja el nekik, hogy a varázsfőzetekkel és gyógyfű-begyűjtéssel kell foglalkozni, emellett készenlétbe kerülnek a Pakkumine tagjai.

Wapendraer feladata egyelőre csak a lelki felkészítés volt, mert a Luk Seu visszatértével tudnak csak újabb fegyvereket készíteni a csatához.

Salany a Fiddling tagjait fel kell, hogy készítse erre. Ha kevésnek bizonyulna a haderő, akkor be kell a férfiakat sorozni, az ellátásból nem fogyhatnak ki, amíg nem tisztázódik a helyzet, így már hazaértükkor végre kell hajtani a besorozást. Minden férfit rá kell vennie, hogy vegyen részt a kiképzésen.

A vezetőket az alkimisták nem hagyták szóhoz jutni, az érkezésük pillanatában elrángatták őket a laborba, ahol az eredmény megszületett. 

- Ebbe a földbe Rowtsya ürüléket és piros gyík-maradványokat tettünk és a kukoricaszem kicsírázott benne!

- Ez tényleg kukorica csemete! - döbbent le Marana. Régi otthonában gyakran volt a kertjükben kukorica ültetve, mivel az anyukája is és ő maga is szerette a frissen tört kukoricát megfőzve enni, miközben a nyári naplementét nézték. Emlékeiben élénken élt, amikor az első kukoricaszem kicsírázott otthonukban és ő annyira örült, hogy ugrálni kezdett és letaposta. - Ez a felfedezés előnyünkre fog szolgálni, meglássátok! Most pedig vezetői tanácsot hívok össze, akik az ülés után a többiekre vonatkozó dolgokat közlik saját rendjeikben.

A Prakeiktas vár tanácskozó termébe vonultak a hazatérők. Ezarel cseppet sem elegáns módon a fejét az asztalba verte legalább ötször. 

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jul 29, 2019 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Elveszve (Eldarya fanfiction, HUN)Where stories live. Discover now