Elveszve (Eldarya fanfiction, HUN)

2. fejezet - Egy Új Élet Kezdete?

Eldarya-ban háború dúl, mindenkire szükség van a fronton, akinek pedig nem sok haszna lenne, az segít a betegápolóban, a laborban vagy éppen az elhunytak családjainak nyújt támaszt. Hope két hete van itt, és már segítenie kell. A földi lány nem igazán tudta még a nyelvet, amit itt beszélnek, de szerencséjére akikkel mindennapi kapcsolatban állt, azok beszéltek az ő nyelvén és szorgosan tanítgatták. Ami viszont számukra különös volt, az az, hogy talán egyszer kérdezett rá, hogyan juthat haza. Keroshane elmondta, hogy most szinte nulla százalék az esélye annak, hogy haza tudják juttatni, és Hope konkrétan összeesett a megnyugvástól. Nem akart visszamenni. Ha visszamegy, akkor megint azokkal kell lennie, akiket nem szeret. A rokonaival, akik halálát kívánják, az osztálytársaival, akik lesajnálóan kezelik, a tanáraival, akik hülyének nézik, a kiszemeltjével, aki tudomást se szerez róla, aki ezáltal nem is hiányzik neki annyira, a sráccal, aki körbeugrálja és nem veszi észre a lány közömbös viselkedését, és végül az anyja nélkül, aki tényleg szerette. Nem vágyott vissza, új életet akart, mindent elölről kezdeni. És itt volt a lehetőség, ki az a bolond, aki ezt elszalasztotta volna a nyelvi akadályok miatt?

Ahogy telt az idő, Hope egyre ügyesebb harcos lett és hamarosan készen állt arra, hogy a Kristályterem, illetve Eel gárdáinak őrségébe álljon. Minden megvolt benne, ami kellett ehhez a pozícióhoz, és ő is alig várta, hogy élesben kipróbálja erejét. Ami az erejét illeti. A dédnagyanyja, aki ugye Miiko édesanyja, egy szirén volt, aki egy elixír segítségével képes volt a többi tündér között járni, akárcsak napjaink sellői. Miralle csodaszép volt, Miiko mutatott pár festményt közös felmenőjükről Hope-nak, aki ámulva figyelte meg dédanyja gyönyörű fekete haját, nagy, sötét lila szemeit és magas termetét. A lány kissé elszomorodott, amiért ő egyáltalán nem hasonlított arra a nőre. Miiko elmagyarázta neki, hogy miért történt így: a maana hiánya a genetikai kódot megváltoztatta, eltorzította, de nem kell aggódnia, mert a Kristályteremben a legnagyobb a maana-koncentráció, így ha oda osztja be a gárdavezér őrizetbe, akkor hamar visszaáll a genetikai kódja. Bár azt nem garantálta neki, hogy a haja fekete lesz, a szemei lilák és hogy hirtelen megnő, de valamilyen tündérerő biztosan lakozik benne. Bár a kitsune nem tudta, hogy féltestvérében az emberi vér vagy a tündérvér nőtte volna ki magát, így még ebben sem volt biztos.

Szépen beilleszkedett az alig egy hónap alatt, amit Eldarya-ban töltött. Megismerkedett Eel négy gárdájának rendszerével és vezetőivel, némelyik gárdának pedig a tagjait is megismerte. Először a Szikrázó gárda vezérét, Miiko-t ismerte meg, vele már az elejétől kezdve jó kapcsolatot ápolt. Ebből a gárdából Keroshane-t és Ykhar-t ismerte még meg, akikkel szintén jól kijött és egészen megszerette az egyszarvút és a brownie-t is. A gárdateszt alapján az Obszidián gárda tagjává vált, így Valkyon-nal is megismerkedett, de inkább csak a vezér ismerte meg a lányt, mert nem szívesen fogadta gárdájába, túl gyengének vélte. Nevra, az Árnyék gárda vezetője szinte rámászott a lányra, mert legjobb tudomása szerint divatos a vámpír-dolog a Földön, és remélte, hogy elcsábíthatja az "egész kis csinos lánykát". "És még én vagyok a szirén-leszármazott..." - gondolta Hope mikor Nevra mindenféle ócska csajozós dumával akarta meghódítani őt. Legutoljára az Abszint gárda vezetőjét ismerte meg, Ezarel-t, aki nem igazán akarta megismerni, de az elf húga, Ewelin ragaszkodott hozzá, és mint kiderült, nagyon sok mindenben egyet értenek.

De hiába mindez, ha bármikor meghalhat valaki. A háború kellős közepén nem volt idő ismerkedni, nem volt lehetőség ilyenekre pazarolni azt az értékes időt. A fekete ruhások mindenütt ott voltak, élükön Ashkore-ral, aki ezt a sereget állítólag azért szervezte, mert ellenzi a gárdarendszert. Hope viszont látta a sereg hozzáállásán és a hallott történésekből is arra jutott, hogy itt többről van szó, Eel népe biztosan tett valamit, amit nem szabadott volna, csak erről mindenki hallgat, mindenkinek hallgatnia kell. Talán csak ő látja így a helyzetet, mert túl sok krimit olvasott, talán ezt csak hozzáképzeli az egészhez, talán teljesen másról van szó, valami személyesebbről... De Hope-nak nem mondják el, ehhez még nincs elég közel egyikükhöz sem.

A véletlenek itt kezdődtek el. Főhősünk munkája a kristály védelme lett, a lányban felerősödött a tündérvér, és mindenki meglepetésére nem uszonya nőtt, amilyen Miiko anyjának volt, hanem két aprócska dudor a hátán, amiből lassanként szárny fejlődött. Ez még nagyon messziről tört elő, ugyanis felmenői sem fajtiszták voltak, mindenféle tündérvér keveredett ereiben és még az embereké is belevegyült. Később megkezdődött egy olyan folyamat, aminek talán nem kellett volna, ha már az elején őszinték vele. A tündérképességek továbbra is erősödtek, míg nem elért abba az állapotba, ahol képes volt megállapítani, hogy ki hazudik neki és ki mond igazat.

- Miért akarja a Maszkos megkaparintani a HQ-t? - kérdezte egy napon Hope, hogy tesztelje a "szenzort".

- Már elmondtuk, nem tetszik neki a rendszerünk. - válaszolta Nevra, széles mosollyal az arcán. Hope most csalódott először, azt érezte, hogy hazudnak neki. Tudta, hogy Nevra hazudik. - Mi a baj?

- Semmi. Csak most tűnt fel, hogy milyen fáradt vagyok. Megyek, lefekszem, jó éjt!

Hope visszavonult, és keserédes ízzel a szájában emésztgette magában, hogy bár igaza volt abban, hogy van valami vaj a fülük mögött, baromira szarul esett neki, hogy nem mondták el az igazságot. Ezt az elveszett lányt lenézték, és hazudtak neki, mikor kérdezett, nem mondtak el neki semmit, ami mindannyiuk életét megnehezítette.

***

Eltelt egy jó pár hónap, és Hope-nak még mindig el kellett tűrnie, hogy hazudnak neki, de legalább jó munkája volt, jó fizetéssel, és nem kellett szemtől szemben harcolnia Ashkore-ral, csak néhány csatlósával, akik véletlenül sikeresen eljutottak a kristályig. Félt a Maszkossal való harctól, ahogy mindenki más, mégis szeretett volna harcolni vele, csakúgy, tét nélkül, de erre nem volt lehetősége, főleg amíg tart a háború.

Ahogy telt az idő, a hadseregük létszáma megcsappant, mindkét fél hadserege kisebbé vált, de aránytalanul fogyott a lélekszám: Ashkore csapatai erőfölénybe kerültek. Eel-nek haditanácsot kellett ülnie, találnia kellett megoldást, vagy a kristály odavész, legalább egy békét kötni kellene, mert itt már a fegyverszünet nem segít. Végül meghozták a döntést, ami számukra nagy veszteség lesz, de remélik, hogy hatásos. Így hát meghívták Ashkore-t a tanácsterembe, illetve pár olyan embert, akiket érinteni fog a tanácskozás. Miiko kihirdette a névsorát a tanácskozóknak: Valkyon, az Obszidián gárda vezetője; Ezarel, az Abszint gárda vezetője; Nevra, az Árnyék gárda vezetője; Keroshane, a Szikrázó gárda tagja; Ykhar, a Szikrázó gárda tagja; Leiftan, a Szikrázó gárda tagja ..... és a sor legvégén egy név pirossal volt írva, tehát halaszthatatlan volt, hogy ott legyen... Hope, az Obszidián gárda tagja.