Elveszve (Eldarya fanfiction, HUN)

4. fejezet - Új Hely

Miiko ezernyi pillangóval a hasában lépett a népgyűlés elé, ahol meg kell ismételnie szörnyű bűneit, ezúttal az egész birodalma előtt. Hope a kapuhoz a lehető legközelebb állt, mégis úgy, hogy még egyszer hallhassa, miért kell 100 évnyi szenvedést elviselnie. Miiko lassan, érthetően beszélt, hangja cseppet sem volt nyugodt. Látta, ahogy a népe belé vetett bizalma elúszik. Ashkore megfogta Hope vállát és megkérte, hogy kövesse, a mellette álló fekete ruhás alakoknak pedig intett, hogy a cuccát hozzák.

A testvérét, a kiképzőjét, a lakhelyét és minden mást maga mögött hagyott. Ismét. Ezúttal viszont nem volt vele segítőkész lelki támogató, az anyanyelvén értő beszélgetőtárs, de még csak egy kedves barát sem. Hope minden valaha volt reménye elszállt a jó élettől, nem tudott már hinni benne.

Egy hosszú, kimerítő séta után megjelent négy griffhez hasonlító teremtmény. Mind a négyen volt egy-egy nyereg, üléssel és egy-egy ráccsal, ami szállító célból került a nyeregre. A griffek mind össze voltak kapcsolva és egy kék szalag jelezte, melyikük az alfahím. A bizonyos vezérre ült fel a Maszkos, mögé egy szolgája a lány böröndjével, majd a lány következett és a negyedik griffre pedig a másik fekete ruhás ült. Mikor elkészült és nem utolsó sorban felkészült a repülésre mindenki, az első lény felszállt, akit követtek a többiek. A lánynak nem volt teendője, ezért kicsit lepihent. Amikor felébredt már egy másik világban voltak...

Ez a hely egy kicsit sem hasonlított Eel-re, varázslatos látvány fogadta őket. A kék és a sárga ezernyi árnyalatban pompázott, a lila és a piros legtöbb változata a tavak tetején csillogott.... Dehogyis, csak Hope álmában. A valóság ennél sokkal kiábrándítóbb volt, de legalább az éles kontrasztot eltalálta.

A nap nem sütött, a színek közül a szürke, a mocsárzöld és a barna uralkodott. Egy romos épület állt a dzsumbuj közepén, ami kissé a Főhadiszállásra hajazott, de mégsem volt az, színeiben, méreteiben valamint a be- és kijáratok számában különbözött. A lány tudta, hogy oda tartanak.
Az épület előtt leszálltak és az egyik fekete ruhás a lány bőröndjét bevitte a mocskos várba, a másik láncot tett a rab kezeire és a Maszkos elé vezette.
- Választhatsz. - szólt hirtelen. - Lehetsz a személyes szolgám vagy mehetsz egy tömlöcbe. De akár még a leendő uralkodó felesége is. - a szemeivel a lány domborulatait, a gyönyörű arcát és finom vonásait kémlelte.
A lány semmit nem szólt.
- Dönts, amíg van türelmem. - Ashkore a lábával dobogott. Hope hirtelen ötlettől vezérelve arcon köpte.
- A kis ribanc... Mondd, Henry, felvinnéd a kis tüzest a szobámba? Láncold az ágyhoz, kérlek.
A fekete ruhás fazon, akit ezek szerint Henry-nek hívnak, elindult a lánnyal Ashkore szobája felé. A dohos várrom egyik emeleti szobájában lakott a góré, oda tartottak. Hope nem ellenkezett. Tudta mi jön, előre tudta, mindegy volt mit mond, mit tesz. Ha egyszer a Maszkos a testi adottságait akarja kihasználni, akkor mindegy. Ha a börtönt választja, akkor az a válasz, hogy még jó hogy nem Hope dönt. Ha a szolgát választja, akkor úgyis az első parancsa ez lett volna. Ha a leendő felesége akarna lenni, akkor az uralkodói utód nemzése egy fő cél. Ha arcon köpi, akkor bosszúból is mehet. Ha nem válaszol, akkor ő választ. Minden lehetőséget megfontolt, és rájött, hogy mindegy.

...

Az éjszaka folyamán nem járt senki a szoba közelében sem, majd másnap nap közben is csak az étkezéssel, a hidratációval és az egyéb szükségletekkel zargatták a lányt, aki egy ágyhoz bilincselve várt. Este, vacsora után viszont belépett a Maszkos.
- Nem foglak kihasználni. Kínozni foglak.
A házigazda kitépte Hope egyik hajszálát és hosszában kettévágta azt egy késsel. A lány nyugtalan lett. Ahogy közelebb ért a késsel a nőhöz, utóbbi elkezdett sírni és könyörögni azért, hogy inkább csak ölje meg.
A lányon egy sötétszürke póló volt, egy világosbarna hosszú nadrág és a két karján különböző színű kesztyűk. A kesztyű tetejétől egészen a bokájáig takarta ruha a testét.
- Most levágom rólad a ruháidat, hogy jobban lássam a leendő sebhelyeket. - suttogta a fülébe.
Ekkor a kést a kesztyűhöz nyomta és elkezdte az oldalán végig vágni. A ruha anyaga olyan vékony volt, hogy a bőrét is felsértette, rögtön az első kisebb húzásnál akkora fájdalmat okozott, hogy a lány felsikított....

...

A Maszkos késével darabokra vágta a lányon levő ruhákat és levette róla a vérben ázó, de már eltávolítható szöveteket. Hope arca és szemei vörösek voltak a sok sírástól, torkán már nem jött ki hang, az újabb sebeket nem is igazán érezte már. Amikor tökéletesen meztelenné tette őt, Ashkore elkezdett a lány fülébe suttogni.

- Ugye tudod, hogy nem én tehetek róla, hogy itt fekszel? A tesztem valóra vált. Tesztelni akartam, hogy Eel mennyire összetartó, de amikor téged kértelek el, azonnal elém dobtak, hogy vigyelek. Tudom ki vagy, tudom, hogy Miiko testvére vagy, tudom mi a fajod, mindent tudok rólad. Ők, akik hiányoznak neked, mert én megkínoztalak, mit tudnak rólad? Szerintem annyit, hogy az emberek világából érkeztél és hogy nehezen tanultad meg a tündérnyelvet. No meg talán azokra, amiket Miiko-tól tudtak meg. Hiányzol te valakinek vajon?

A lány könnyei ismét eleredtek, pedig azt hitte, már nincs több folyadék a könnycsatornájában. Eszébejutott a gyerekkora, az anyja halála, Eel hazug társasága... Minden, ami valaha fájdalmat okozott neki, most egyszerre megrohamozta a fejét. Nem csupán a teste, de a feje is szét akart robbanni. A Maszkos magárahagyta a gondolataival, hagyta szenvedni. Tudta, hogyan kell érzelmileg tönkretenni valakit, tudatosan azokat a szavakat használta, amik ezt segítik elő. A fizikai bántalmazás csupán szórakozás volt, de hatalmas jelentőséget szentelt az érzelmi összeroppantásnak. Haderő kellett neki, Hope pedig nagyon jó harcos volt, tudta, hogy hasznára válik a lány, ha nem is rabszolgaként.