Dance Teacher || KaiBaek ||

Édes Eper - EXTRA

FIGYELEM! Aki még nem képes JongHyun nevét még csak olvasni sem egy történetben, vagy akár máshol, akkor hagyja el a terepet! Én már kész vagyok felhasználni, mint szereplő, bár szinte minden nap megsiratom..

Nagy levegőt veszek, miközben belépek stúdióba, az ajtók lassan nyitódnak ki, a szívem hevesen ver, s szinte elvakítja a szemem a fény. Egyből körül nézek, s csak tátott ajkakkal nézem a hatalmas termet és benne a sok sok embert akik egyszerre mozdulnak a ritmussal, átadva magukat a dübörgő zenének. Szemem sarkából látom az integető kezet, de egyszerűen teljesen lenyűgöz amit a szemem előtt látok... igen.. én ide tartozom, egy ilyen közösségbe, ahol mindenki szereti a zenét, ahol minden lépésük gyönyörű és művészi. Végig állom a koreográfiát, s mikor végeznek megtapsolom őket.
Remekül kizökkentettem őket, rám bámulnak hatalmas szemeikkel és franciaiul kezdenek beszélni - hát persze, mi más nyelven -, ó, lehet, hogy két hétig próbáltam sok francia szót magamba szívni, most még azt is elfelejtettem, hogy kell mondani "sziasztok,,. Aish.. mit csináljak? Kétségbeesetten pillantok a még az előbb integetőre. Elmosolyodik, hozzám sétál.

- Már vártunk - paskolja meg a vállam. -, még egyszer, így személyesen is megköszönöm, hogy elvállalod a munkát.
- Semmiség - legyintek.

- Semmiség? Neked semmiség Koreából idejönni Franciába, úgy, hogy semmit nem tudsz?

- Ott amúgy sem éreztem magam jól.. na meg kell a változás.

- Jól van. Akkor bemutatom a csapatot és eltáncolhatnál nekik valamit, hogy lássák, nem amatőr tanár vagy, utána pedig kiválasztjuk a csoportod, rendben? Őket is figyelembe kell venni, hogy egyáltalán akarnak-e. Ha nem, akkor kezdőket kapsz, ők már a profik - mutat maga mögé.

- Ühüm - bólogatok, majd figyelmesen hallgatom, ahogyan mindenkit bemutat, néha hozzátesz valamit franciául. Utána a telefonomat rácsatlakoztattam a nagy hangszórókra és zenéim között próbáltam megkeresni az amerikait, és nem koreait berakni. Izzadnak a kezeim.. olyan sokan vannak, még a bárba se volt ennyi, bár ez a hely kétszer akkora lehet. Rányomok egy pörgősebb zenére, amire régen kitaláltam egy koreográfiát, remélem minden lépésre jól emlékszem és nem rontom el egy ritmusütésnél.

A zene elindul, magabiztosan elmosolyodom, az előttem ülők és állók csillogó szemekkel figyelnek. Mozdulataim először lassúak, próbálom minden testrészemet belevinni. A zene csak egy és fél perces, szóval gyorsan letudom az egészet, amikor befejeződik nagy levegőt veszek, és becsukom a szemem. Tapsolás üti meg a fülem. Tetszett nekik! Megkönnyebbülten fújom ki magam.
Jackson megint a nyelvükön beszélt, mire mindenki felrakta a kezét. Mi a fene?

- Mit kérdeztél? - húzom össze a szemöldököm.

- Hogy kiakar tőled tanulni - nevetett, megfordulva. - Elismerik a jó táncosokat, és te az vagy - sétál mellém. - Viszont túl sokan vannak, s nem engedhetem meg, hogy ennyi embert taníts, még én sem vállalnám el - kuncog, átkarolva a vállam. - Szóval beszélek velük, addig ülj csak oda le - mutat az egyik székre. Csak bólintok és teszem, amit mond.

Jackson Wang.. Még gyerekkorunkban lettünk jó barátok, tizenkét éves voltam, mikor a szüle úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Kínába. Tartottuk egy ideig a kapcsolatot, végül valamiért megszakadt. Olyan három vagy négy hete felhívott, hogy mizu van vele, és hogy elfogadnék-e egy munkát, mert megüresedett. Elmondta, hogy ki kéne találnom koreográfiákat és megtanítani pár táncosnak. Elfogadtam minden feltétel nélkül. Őszinte leszek, majd meghaltam az izgulástól, totál idegen ország, idegen nyelv, fogalmam sem volt mihez kezdjek, csak két címet tudtam, az egyik az apartman volt, amit Jack ajánlott, sőt foglalt és fizette nekem ki az első három hónapot, így csak a kulcsot kellet elkérnem, és angolul próbálkoztam, mert franciául semmit sem tudtam kinyögni már akkor sem, és hála az égnek értette az akadásos beszédem. Kipakoltam a cuccaimat utána rögtön idejöttem.