Menekülj! Tiltott szerelem /befejezett/

8. rész

Kirohantam az utcára. Szakadt az eső. Egészen a parkig rohantam. Megálltam és hagytam, hogy az eső lágyan érintse az arcom. Nem hittem, hogy valaha ki tudom mondani ezeket a szavakat. Percekig csak álltam és hagytam, hogy ázzon a testem. A könnyeim csak úgy folytak, mintha muszáj, lenne.

Én csak egy gyerek vagyok, aki nem kell senkinek. És ezt most Joseph tudomásomra is adta. És sajnos igaza is volt.

Ezt gondoltam, amikor hátulról két ölelő kéz magához húzott és átölelt.

- Soha többet ne csinálj ilyet. – mondta Joseph.

- Te mondtad, hogy nem vagyok senkid.

- Ez nem igaz. Gyere haza, kishúgom. Nem számít a vér vagy bármi más. Te oda tartozol abba a házba. – mondta, majd maga felé fordított.

- De hiszen te....

Nem is tudom mit akartam mondani. Mert amikor ránéztem az arcára azt láttam, hogy tényleg szüksége van rám.

Bólintottam.

Kézen fogva sétáltunk haza. Amikor el akartam engedni a kezét ő szorosabban fogta az enyémet. Melegség töltötte meg a szívem. Tudtam, hogy most fogom utoljára a kezét, hiszen már csak hat nap van hátra és elmegyek. Ez már nem fog megváltozni.

2017.02.13. (hétfő)

Reggel felkeltem és elkezdtem készülődni. Egy fekete csőnadrágot fehér pólóval, amire egy szürke pulóvert vettem. Felvettem a kabátom és elindultam a buszhoz. Éppen, hogy még elértem. Felszálltam és a sofőr utáni harmadik sorba leültem. Bedugtam a fülesem és hallgattam a zenét. Az út 10-15 perces volt. Ahogy oda értünk az iskolához leszálltam és elindultam a sulihoz. Oda jött hozzám egy lány. Az, aki a múltkor oda jött hozzánk.

- Szia - mosolyogtam rá.

- Nekem te csak ne jó pofiz. - mondta ridegen. - Te nekem csak útban vagy. Ki vagy te Josephnek? - egyre hangosabb ez a lány.

A tegnap történtek jutottak eszembe. Érzéstelen volt az arcom, amit barna hajam keretezett, ahogy fújt a szél. Szürke szememmel érdektelenül néztem rá.

- Nem "jó pofizok" se neked, se senki másnak. Nem tartozok neked magyarázattal. - mondtam és elindultam, ám elkapta a kezemet.

Ez a lány nem adja fel. Még én sem tudom, hogy ki vagyok Josephnek akkor, hogy várja el, hogy neki mondjam el.
Hátra fordultam.

- Mi az? – kérdeztem. Kezdtem ideges lenni.

- Tűnj el. Ne állj Joseph és közém. Megértetted? Nincs jogod közénk állni.

- De van. - hallottam a hátam mögül egy hangot,ami Josephé volt.