Jegyzetek egy elveszettnek

time

Ülök. Csak ülök egy padon és merengek.
Na jó, azért mégsem olyan átlagos ez a pad.
Ez a pad pont a vasútállomásra néz.

Ha leülünk rá sokmindent láthatunk.

Például az embert, aki minden nap kettő óra öt perckor vár a buszmegállóban.

Mert erről a padról láthatjuk a buszokat is.

Indul innen mindenfelé.
Az emberünk busza éppen Fecskepartra megy.
Hogy melyik megállónál lép majd le a buszról, csak az ember tudhatja.

Hosszú vászonkabátját a szél lobogtatja. Kicsit összerezzen a szellő miatt és ránéz az órájára.

Már megint késik a busz, a héten másodszor. Pedig ő nagyon siet. Már kettő órakor itt volt hogy az elsőként szállhasson fel a buszra.
Majd csak ideér.

Természetesen ez a pad sok várakozó embert mutat.
De most éppen egy lány fut az állomás ajtaja felé.
A vonat nem vár.

Láthatólag ebédre csomagolt szendvicsét félig kibontva szorongatja.
Táskája fél vállán lóg, kabátján ferde a kapucni és a sálját sem tekerte a nyakára. Ha előbb indul el...
De ebben a rohanó világban nem is jut idő semmire...