Jegyzetek egy elveszettnek

when the sun comes out II.

Hazaérve egy dolgom volt. Lefeküdni a kanapéra és simogatni a macskámat. Szóval hazafelé azon kattogtam, vajon hogyan fogom véghez vinni egy dologként a kettőt, de úgy éreztem nem lesz belőle probléma. Az én macskám sem volt különb a többitől: egész nap evett és aludt. Meg néha hazahozott egy-egy rigót vagy mezei pockot amit aztán takaríthattam utána a konyha közepéről.

Ahogy beléptem a házba kávé illata fogadott és a gyönyörű fehér bundát éreztem a lábam mellé somfordálni. Megsimogattam a szép fejét és beléptem a kávé illatát követve. Teljesen el voltam ámulva az illattól és nem is vettem észre, hogy a reggeli kávé helyett egy frissebb illat fogadott a házunkban. Valaki más főzte, és abban a pillanatban rájöttem arra is, hogy nem Sonia settenkedett el hozzám.

Pontosan tudtam ki ő. Megjegyeztem, mert ő volt a legnagyobb ellenségem és segítségem is egyben.

A más az ablakhoz lépett és behúzta a sötétítőt. Mintha azt üzenné, legyél nyugodt, mert bármelyik pillanatban megölhetlek.

Az étkezőasztali székek fa lábai csikorogtak a taposón és már láttam, ahogy a más helyet foglal. Ilyenkor mondanák, hogy síri csönd volt, kár hogy még a macskám lépteit is toppanásoknak hallom.

Szóval követtem a mást és helyet foglaltam ott, ahol minden nap szívom magamba a napfényt.
A kávé csak a hangulatnak készült, úgy gondoltam. Legalábbis reméltem nem várunk embereket vendégnek vagy hasonló. Ugyanis az utóbbi időben próbáltam leszokni az ételekről és italokról, pont az olyan esetekre, mint a mostani.

A más kisöpörte a szeméből a haját és rámemelte a kékes-fehér farkas szemeit.

A tekintete mindentudó és értelmes volt, annak ellenére, hogy úgy, mint én számos alkalommal, ő csak a fülével, az orrával és a bőrével látott.

"Niel vagyok, még nem ismerjük egymást." szólalt meg nyugodtan, selymes hanggal szinte már suttogva. Hirtelen nem tudtam szóhoz jutni. A szavak, amiket hallottam puhán kúsztak a fülembe, nem olyan harsogóan mint az iskolában vagy az utcán hallottak.

"A nevem Hana."
Nem tudtam hogyan feleljek. Nem láttam még mást ilyen közelről és fogalmam se volt miként viselkedjek. Már fogalmaztam magamban a következő szavakat, de helyette ő szólalt meg.

"Üdvözöllek, Hana."
A nevemet lágyan de határozottan mondta, majd amint felfogtam, mi történt ő el is tűnt. Csak a friss kávé illat maradt utána.
Mint dorombolását is hallottam, aki úgy várt már a kanapén, ahogy én előtte elterveztem.

"Sajnálom cica, de úgy vélem, ezután máshogy alakulnak a dolgok"