Ray of Hope / JiHope

3. Rész

Jimin csendesen figyeli minden egyes mozdulatom, míg kicsit rendet rakok a szobában és bár többször is kérdezte, hogy segítsen-e: nem szeretném, hogy felkeljen. Pihenjen csak, amíg tud! Végezve a takarítással visszaülök az ágyra és meglepve konstatálom, hogy milyen kis fáradtan pislog fel rám – Szeretnél aludni? – kérdem, de megrázza fejét továbbra is rám nézve – Akkor mit szeretnél csinálni? Kérsz valamit? – figyelem érdekes vonásait.

- Mikor jön az a barátod? – érdeklődik és tényleg el is felejtettem mondani, Namjoont pedig még nem is közöltem.

- Délre, viszont el kell mondanom valamit. – tekintete kíváncsian, kissé riadtan csillan meg – Namjoon rendőr és örülnék, ha beszélnél vele. Az ő párja Jin, aki megvizsgál. – figyelmesen hallgat, majd bólint, de nem mond semmit, ami picit aggaszt – Mit csináljunk addig? – próbálok találni egy kellemesebb témát, de nem könnyíti meg a dolgom – Szeretsz olvasni?

- Nem igazán szoktam... - hajtja le a fejét szomorkásan én pedig fejben felpofozom magam; persze Hoseok, valószínűleg könyvet vett neki a díler... - Te mivel töltöd az időd? – kérdi bátortalanul.

- Író vagyok, így általában a laptop előtt dolgozom. – gondolkodom el. Sajnos hosszú ideje most először telik másként a reggelem, mint általában.

- Író? Könyveket írsz? – kérdi kíváncsian csillogó íriszekkel. Bólintok mire látom el gondolkodik valamin, de nem mer kérdezni aztán hosszas idő után mégis szóra nyitja ajkait – Megmutatod az egyiket? – pirul el kissé, ami rettentően jól áll neki, főleg ebben a rózsaszín pulcsiban.

- Persze. – állok fel és a nappaliból behozom az egyik kedvenc könyvet és talán az egyetlent, amit még teljes oda adással tudtam írni – Tessék. – nyújtom felé, ő pedig gyermeki mohósággal kap érte.

- Without Conscience? – néz rám nagy szemekkel, ami megmosolyogtat – Angol?

- Csak a cím. „Lelkiismeret nélkül" a jelentése. Nyugodtan olvas bele. – ülök vissza, de tekintete kérdéseket vet fel – Mi a baj?

- Semmi. Ne-nem fekszel vissza? – pirul el és szemeim helyett inkább a kezében lévő könyvet fürkészi – Nem akarlak kifúrni. – biggyeszti le dús ajkait.

- Nem szoktam nappal a szobában lenni. – kezdeném, de riadt arca maradásra késztet – Na jó. – adom be a derekam, majd bemászom mellé ő pedig aranyosan vállamra hajtja fejét, míg bele lapoz a könyvbe – Jimin, mikor kerültél ilyen helyzetbe? – kérdem hallkan, nem szeretném megzavarni a gondolatait.

- Az érdekel mikor mondtak le rólam a szüleim? – bólintok, mire folytatja – Tízévesen. – halkul el, majd tovább olvas inkább. Ilyen fiatalon? Hogy nem tűnt fel senkinek ez? Már éppen kérdeznék, amikor folytatja – Tudod, elvileg hozzám csak Sehun nyúlhat és nem szereti, ha az emberi az ő „tulajdonait" akarják, de néha, mint például tegnap is: nem tartják tiszteletben a főnöküket. Nem azt mondom, hogy ő nem szokott néha kegyetlen lenni, de mindenképpen jobb, ha ő volt ott nem más. – suttogja halkan, majd elgondolkodik. Érdekes... Egyszere botránkoztat meg, amit mond és nyugszom meg, hogy nem ilyen állapotban szokott lenni.

Az idő észrevétlenül suhan el mellettünk, míg ő egyre inkább karjaim közé bújva lelkesen olvas én pedig csodálkozom a lelkesedésén. Elképesztően aranyos, ahogy mohon falja a sorokat és csak néha áll meg egy-egy pillanatra, míg rám néz és folytatja. Felmerül bennem a kérdés, hogy talán szeretne mondani valamit, vagy kellene neki valami, de tudom hiába kérdeznék bármit, nem merne kérni semmit és nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Telefonom vadul kezd rezegni a zsebemben, amit Jimin megérezve ijedten húzódik el. Magamban kuncogva veszem fel a telefont, majd mikor Namjoon azt mondja itt vannak, leteszem és a még duzzogó Jiminre nézek – Itt vannak a barátaim, mindjárt jövők. – kelek fel, de mikor visszanézek látom, félő tekintetét és köteleségemnek érzem meg vigasztalni – Ne félj tőlük, segíteni akarnak. – mosolygok rá kedvesen, majd kimegyek a nappalihoz és felengedem Namjoonékat.