Ray of Hope / JiHope

5. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog *-* Kellemes olvasást! <3 

Jimin reggel édesen bújik karjaimba álmában én pedig képtelen vagyok levenni róla a szemem. Annyira szép, ahogy hosszú pillái meg-meg rebbenek, nyamnyog párat, kócos haja pedig szemébe log, mit hiába tűrők el újra és újra: mindig visszaesik. Este tényleg meg puszilt? Biztos csak álmodott valamit, de ahogy puha, rózsaszín párnácskái ajkaimhoz értek arra a röpke pillanatra: olyan érzés fogott el, ami már nagyon régóta nem. Boldog voltam, örültem neki és elképesztően jól esett. Vajon neki jelentett valamit? Vagy nem is fog emlékezni rá? Akárhogy is nekem már ezzel közelebb furakodott a szívemhez és végre ihletem is van írni. Így fájó szívvel, de kimászom a kis édes mellől és megkeresve a laptopom vissza fekszem mellé, hogy mellettem legyen, amíg írok.

Az idő vészesen elrepül mellettem és már csak arra pislogok fel, hogy valaki a nevemen szólongat – Hoseok, itt vagy? – lengeti meg előttem tenyerét Jimin álmosan pislogva.

- Itt, itt csak hála neked, most már tudok mit írni. – mosolygok rá és úgy érzem, mintha kicseréltek volna. Megmernék rá esküdni, hogy ilyen jól még sosem éreztem magam reggel.

- Ohh, nekem? – pirul el, én pedig bólintok és félre teszem a gépet, míg magamhoz ölelem a picurkát – Kérsz reggelit?

- A hasam még alszik. – bújik nyakamba és érzem ahogy elmosolyodik, mert dús ajkai nyakamhoz nyomodnak, mitől kiráz a hideg, olyan jól esik az érintése. Istenem, te gyermek, a sírba viszel!

- Rendben, de később mindenképp eszel! – válok el tőle, mielőtt olyant tennék, amit megbánthatok – Egyébként hogyan döntöttél? Tanúskodsz Sehun ellen? – simítok végig arcán.

- Nem tudom. Félek még ettől. Tudom mit szokott tenni azokkal, akik elárulják. – sóhajt fel, lehunyt pillákkal – Szerinted mit tegyek? – veti rám csillogó szemeit.

- Elhiszem, hogy félsz, de ha ezt most megteszed, akkor eléred azt, hogy többé senkit se bánthasson. Nem mondom, hogy tedd meg, ha nem akarok, de akárhogyan döntesz én támogatlak! – mosolygok rá kedvesen, amit viszonoz egy szégyenlős nevetéssel.

- Tudom már mért vagy író, jól tudsz hatni az emberekre. – neveti el magát édesen – Megteszem, de csak hogy tudd miattad, nem mások miatt!

El sem tudja képzelni saját maga hogyan képes hatni az emberekre, rám... - Elképesztően édes vagy! – fogom meg kezét, de nem sokáig hagyja, mert újra hozzám bújik aranyosan kacagva, egészen addig, míg ki nem nyílik az ajtónk.

- Hoseok, ki jönnél? Jó reggelt Jimin. – lép be Namjoon, de aggodalmas arca rossz érzéssel tölt el. Vajon mi történt? Bólintok, majd kimászom a fiú mellől és Namjoon után megyek a nappaliba – Nem rég megpróbáltak betörni a házba. Elfogták őket, de nem biztonságos nektek most már itt. Végig néztem a védett házakat, de egyiket sem tartom elég biztonságosnak, így Jinnel arra gondoltunk, hogy egy időre te és Jimin költözzetek hozzánk. Persze, ha nem zavar Jin. – néz rám komoly arccal, nekem pedig kell pár perc, míg felfogom mit mond.

- Tudod, hogy már régóta nem zavar Jin és őszintén én is biztonságban érzem magam, ha inkább nálad lennénk. Jimin, bele ment a tanúskodásba, de az továbbra is fent tartásom, hogy nem kerülhet intézetbe, sem nevelőszülőkhöz! – ha kell én magam vállalok gyámságot felette, bár ilyen érzésekkel iránta most kicsit undorodom magamtól...

- Megmondtam, hogy ez a legkisebb gond! – mosolyog rám, vállamra simítva – Köszönöm, hogy beszéltél vele! Fontos, hogy tényleg eltudjuk zárni Sehunt! Na, de menj csak vissza. Pakolj össze pár cuccot aztán majd nálunk reggeliztek. Ismered Jint, már éttermet nyitott szerintem a konyhánkból. – nevetünk fel együtt. Na igen, ha nem orvos lenne, akkor szakács.

- Jimin, Namjoonékhoz megyünk jó? – megyek be a szobába – Egyelőre válasz ki pár ruhát, ami tetszik később pedig elmegyünk venni neked. - állok az ágy elé, míg ő csillogó íriszekkel nézi, ahogy előveszem a bőröndöt az ágy alól.

- Ohh, nem, nem kell rám költened! – mászik a bőrönd mellé az ágyon.

- De én szeretnék rád költeni! Szeretném, ha kényelmesen éreznéd magad. – mosolygok rá, míg hajtogatok össze pár dolgot magamnak, utána pedig segítek fel állni Jiminnek, hogy megnézze mik vannak a szekrényben – Viszont ezt a rózsaszín pulcsit mindenképp visszük. Nagyon édes vagy benne. – ülök le, figyelve, ahogy kíváncsian lecsap a szekrényre.

- Köszönöm Hoseok! – bújik hozzám édesen, mikor összepakoltuk a cuccokat és indulásra készen lepakoltam a nappaliban, Jimin pedig segít még a szobában beágyazni.

- Nincs mit! – simogatom meg haját és meglepő mennyire kis picurka így és mégis annyira vonzó. Már épp elengedtem volna Jimint, amikor hirtelen egy hangos csapódásra leszek figyelmes és magam mögé húzom a fiút.

- Mi volt ez? Jól vagytok? – fut be Namjoon a szobába pisztollyal a kezében, ami azért elégé frusztrál.

- Igen és azt tedd el! – fordulok felé, de Jimint továbbra is magam mögött tartom, ami nincs ellenére, mert édesen fonja át karjait hasamon, míg fejét hátamnak dönti. Érzem rajta, hogy nagyon megijedt – Valaki bedobott egy téglát az ablakon. – mondom, majd magamhoz ölelem az ijedt fiút – Ne félj, itt vagyok veled! – puszilok hajába.

- Hoseok, gyere ide! – szól rám Nam, ezért leültetem Jimint én pedig teszem, amit mond – Olvasd el! – nyújt felém egy cédulát, ami a téglához volt kötve.

„Küld vissza a fiút, ha kedves az életed!"