Months [Jung Hoseok ff.] BEFEJEZETT

~I hate you...wait...I can't...~

Délután fél kettő volt és én az autóban ültem, szemben parkolva a reptérrel. A fiú azelőtt este órákig állt az ajtónk előtt és megállíthatatlanul kopogott. Azt hittem beleőrülök, de végül az én határozott és bájos kis húgom haza küldte. A telefonom folyton rezgett, Ho Seok kitartóan próbált elérni. Kiszálltam a kocsiból és határozottan, míg el nem múlik az adrenalin, bevágtattam az előcsarnokba. Ott állt, nem is túl messze tőlem, a csomagok leadásával foglalkozva. Fél kezében a telefonját szorongatta és feszülten nyomta a fülének. Rezgő mobilomért nyúltam a zsebembe és fogadtam a hívását. Láttam ahogy búsan lehajtott feje hirtelen megemelkedik és már meg is hallottam a hangját.

-Szia.-nagyot nyelt és a tarkójára vezette vézna ujjait.- Ha adnál nekem csak öt percet, mindent elmagyarázhatnék!-elindultam felé és pár méterre megálltam mögötte.

-Csak öt perc!-egyeztem bele és még néhány lépéssel megérkeztem mellé.

Kikerekedett szemekkel eresztette le a telefont. Boldognak tűnt, de a mosolya keserű volt. Olyan hirtelen ölelt magához, hogy esélyem sem volt kitérni előle. Szorosan ölelt magához és elcsukló hangon kért bocsánatot. A szívem szorult össze ahogy ajkait sokadjára is sajnálkozó szavak hagyták el és végül megadva magam karoltam át a derekát. Torkán akadtak a szavak, mire kissé eltoltam magamtól, hogy könnyektől csillogó szemeibe nézhessek. Tenyereim közé fogtam sápadt arcát és magamhoz húzva egy apró csókot nyomtam ajkaira.

-Már csak 4 perced van!-engedtem el, hátrébb lépve tőle.

-Rendben.-hatalmasat sóhajtott mielőtt folytatta.- Megházasodok...-nyögte ki.

Úgy éreztem mintha a mellkasomba vájt volna, hogy kitépje a szívem. Éreztem ahogy kihagy pár ütemet és hasító fájdalom nyilallt belé. Ordítani tudtam volna, térdre esni és átkozni őt amiért hagyta, hogy beleszeressek.

Hát nem ezt akartad te lány? Hogy összetörjön..-gondolataim rántottak ki a fájdalom tüzes verméből.

-Folytasd.-hangom tiszta és érzelemmentes volt, bár belül széttépett a kín.

-A szüleim szerződést kötöttek egy másik céggel, minek egyik alapfeltétele, hogy vegyem el a vállalat lányát, cserébe apám lemondása után én leszek a cég elnöke. Nem én döntöttem így! Belekényszerítettek! Én csak... nem erre vágyom. Zenélni szeretnék és világot látni... veled!-fájtak a szavai, még jobban az, hogy sajnálni kezdtem őt.

-Akkor állj a sarkadra és maradj itt velem!-fuldokoltam a torkomban növekvő gombóctól.-Maradj itt! Szeress és lássunk világot!-ordítottam.-De te nem teszed... mert gyáva vagy Ho Seok! Gyáva és olyan ember aki nem áll ki amellett amire vágyik!-a mellkasát csapkodtam és könnyes szemekkel vágtam neki búcsúzóul.-Nem akarok olyan embert szeretni, aki nem áll ki a szerelmünkért, nem akarlak többé szeretni!-halkan mondtam, a lehető legtöbb undorral.

Arcán megannyi érzelem suhant át; düh, csalódottság, kétségbeesettség és a fájdalom. Ezt akartam, hogy neki is épp annyira fájjon.

-Azt hiszed megtehetem?-hangja keserű volt és vádlón villantak a szemei.-Azt hiszed nem tenném, ha tehetném?-felemelte a hangját.-Az én családom, az én országom más mint a tieid! Nálunk tiszteletet mutatunk az idősebbek felé és betartjuk a szavunkat!-félelmetes volt, ahogy a harag eltorzította az arcát.

Remegtem. Féltem az ökölbe szorított kezei láttán, a szemében villanó gyilkos düh miatt és attól, hogy igaza van és nincs esélyem marasztalni őt.

-Ha ez megnyugtat...-léptem ismét egy kicsit hátrébb.-Sikerült!-keserű mosollyal szorítottam a kezem a szívemre.-Összetört...

Hátat fordítottam Jung Ho Seoknak, a fiúnak akit szerettem, minden boldog percnek, minden elcsattant csóknak, minden heves érintésnek. Könnyek szántották végig az arcom, a szívem hangos csörömpöléssel tört szilánkokra s minden darabja mint egy fájó emlék fúródott a testembe. Szédülve szorítottam a mellkasomra a tenyerem és hisztérikusan felnyögtem, majd hangos zokogással zuhantam a földre. Erős karok öleltek át, akár egy kés úgy sértett minden kedves mozdulata. Sajnálkozások hadát zúdította a nyakamba, de én semmit sem akartam jobban, minthogy eleresszen és soha többé ne ragadjon el újra. A szerelem akkor és ott a legnagyobb kín volt, amit el tudtam képzelni.