Months [Jung Hoseok ff.] BEFEJEZETT

~In the hell without you~

Ilyen érzés lenne szerelmesnek lenni? Ahogy ránéztem, a szívem melegséggel telt meg, egyszerűen csodálattal figyeltem minden mozdulatát, áhitattal hallgattam a szavait. Ilyen lenne szeretni? Feláldoznál érte bármit, engedsz az igazadból, hogy ezzel boldoggá tedd, nevetsz a viccein akkor is ha mindegyik pocsék és megeszed azt amit főz, annak ellenére, hogy gusztustalan trutyinak látszik. Ha ilyen szeretni én beleszerettem Jung Ho Seokba, a koreai fiúba, akit alig két hete ismerek. Az együtt töltött napok gyorsan elrepültek, tartalmas órákat és felejthetetlen emlékeket tudhatunk magunkénak. Az elmúlt másfél hét alatt sok helyre ellátogattunk, az amerikai Disney Land-be, a hollywood-i sztárok sétányára és Vegas-ba is megnéztük a világ minden tájáról származó hasonmásokat, mint az eredetihez képest lényegesen apró Eiffel tornyot. A legtöbb helyre Clarke-ot is magunkkal vittük, aki odáig volt a mesehősök látványától és a híres Hollywood felirattól. Ho Seok végre láthatott valamit Amerikából és elmondása szerint imádta az egészet, az embereket, a látványt és a számára furcsa ízű ételeket. Egy koreai étterembe is elvitt, ahol kimcsit etetett velünk, mondván hogy ez a kedvence minden koreai étel közül. Elvittük őt a közeli erdőbe túrázni, sátoroztunk és megnéztük együtt a naplementét. Megannyi boldogságot csepegtettünk a napjainkba, többet éltünk meg néhány nap alatt mint mások hosszú hónapok elteltével sem. Megnyugtató érzés volt, minden érintése, minden szava elhitette velem, hogy biztonságban vagyok, hogy valaki igazán kedvel engem. Egyszer sem mondtuk ki egymásnak mit is érzünk, de nem is kellett, mind ketten tudtuk, hogy szavak nélkül is. Azután a kilengéses nap után nem csókolt meg újra és én sem tettem. Abban a helyzetben szükség volt rá, megnyugtatott afelől amiben bizonytalannak éreztem magam, de nem éreztem szükségét, hogy rutinszerűen csókoljam meg őt. Ha így tennéd elveszíteni a varázsát. Beértem a kézfogással, néhány kósza öleléssel és azzal, hogy álmában mellkasomhoz bújt, ilyenkor olyan volt mint egy védtelen gyermek, angyali arcáról eltűntek a férfias keménység jelei, homloka kisimult, száján apró mosoly játszott. Rengeteg dolog volt, amit sosem mondott el nekem, ami nyomta a lelkét és amik megmérgezték. Nem faggattam, mert féltem ha tudnám én is beteg lennék akárcsak ő és ha mind ketten boldogtalanok lennénk nem tudnánk élvezni azt ami adatott nekünk. Ho Seok a legfigyelmesebb és legkitartóbb ember volt, akit szerencsém volt megismerni.

Azok után a gyönyörű napok után, mikor a kanapén ülve néztük Forest Gump-ot a fiú telefonja csörögni kezdett.

-Igen?-vette fel.

Szemei kikerekedtek, szája nyitva maradt, majd fogait összekoccantva vicsorba torzult az arca, szemei könnyektől csillogtak. Kétségbeesetten állítottam le a filmet, közben feltérdelve a kanapéra a mellkasomra húztam. A telefon kihullott vékony ujjai közül hangosan koppanva a parkettán. Remegve ölelte át a derekam könnyeivel átáztatva a felsőm. Megrémített a viselkedése és gyűlöltem a tehetetlenségem, egyetlen amit tehettem hogy addig tartom a karjaim közt még csak tudom. Az arcát és a haját simogattam.

-Ho Seok, kérlek mondj valamit!-remegett a hangom.

Hangosabban tört fel belőle a zokogás, nehezen tudtam elfojtani a sírást. Görcsösen markolta a pulóverem szélét, miközben egyre csak patakzottak a könnyei.

El sem tudtam képzelni, milyen szörnyűség történhetett a nagyvilágban, ami az én angyalomat így kiborította. Segíteni szerettem volna rajta elvenni tőle a fájdalmat, hogy helyette én szenvedhessek, de mindaz amit tenni tudtam, hogy szeretem.

-Ho Seok!-suttogtam kérlelve.

A sírása lassan csendesedni kezdett, a testem kevésbé remegett. Mélyen beszívta a levegőt és felemelkedett az ölemből. Gyönyörű arcát elcsúfította felpuffadt vörös szeme.