Months [Jung Hoseok ff.] BEFEJEZETT

~Be with you~

Reggel az arcomba ömlő meleg sugarak keltettek. Napok óta először aludtam többen hat óránál és kifejezetten vidáman keltem. Annyira jól sikerült alvás volt, hogy a nyálam kifolyt a kanapé támlájára. Undorodva törölgettem le, remélve, hogy a karjaimba szunnyadó fiú nem kel fel addig míg ilyen siralmas állapotban vagyok. A nyálas zsebkendőt a hátam mögötti kukába akartam dobni, ehhez viszont teljesen ki kellett csavarjam a felsőtestemet. Teljes koncentrációt igénylő feladat volt és persze sikerült is mellé dobnom.

-Ejnye!-fújtattam, majd kiesve az egyensúlyomból lefordultam a kanapéról.

Ho Seok feje lebukott, ahogy leestem alóla, amitől felriadt és kómásan nézte elterült énem. Nyöszörögve másztam vissza, kezemmel a derekamat masszírozva, de hiába, a benne lüktető érzés nem enyhült.

-Jól vagy?-könyökölt fel.

-Arg, nem!-bújtam hozzá, mélyen beszívva citromos illatát.-Csak adj még öt percet és ígérem felkelek.-motyogtam még közelebb préselve magamhoz.

-Nem hagyhatlak.-simította meg az arcom.

-El kell menned?-kérdeztem szomorúan.

-Nem! Éhes vagyok!-nevetett fel.

Erre én is elnevettem magam és eleresztve őt a hátamra fordultam. Szétterülve próbáltam összeszedni magam, hogy felkeljek, de a szemeim még mindig csukva tartottam. Kezével a hajamat cirógatta, szemhéjamon keresztül láttam, hogy a narancsos fények feketévé válnak, ebből következtettem arra, hogy engem néz.

-Azért nézel mert szépnek találsz a reggeli napsütés fényében, vagy mert abban reménykedsz, hogy ha sokáig szuggerálsz akkor hozok valamit enni?-kérdeztem vigyorogva.

-Kicsit mindkettő, de sokkal inkább az utóbbi.

Kipattant a szemem és dühödten estem neki a fiúnak. A derekába csíptem, mire hangos nevetésben tört ki.

-Ahhhha!-nevettem diadalittasan csiklandozva az oldalát.

Elkapta a csuklóimat, majd rám fordulva a fejem mellé szorította őket. Akkor már nem éreztem nevetségesnek a helyzetet, zavarba ejtő és hihetetlenül szexis volt. Akárhogy ficánkoltam ő nem eresztett és persze mellé még elégedetten mosolygott is.

-Nem adok neked enni!-mondtam pimaszul.-Nem amíg el nem eresztesz!

Elkomolyodva közelebb hajolt az arcomhoz.

-Biztos vagy benne?-suttogta a bőrömre, miközben orra hegyét végig vezette a fülem mellől indulva, egészen a kulcscsontomig.

A hideg futkosott a hátamon, perzselt a vágy, hogy orra hegye helyett ajkaival érintsen. Jól csinálta, majdnem sikerült beadnom a derekam.

-Tökéletesen biztos!-krákogtam.

Ajkai apró csókokkal másztak vissza az előbbi vonalon, majd visszatért a nyakamhoz. Égett minden csókjának helye, sikoltoztak az idegvégződéseim, de én azt kívántam sose hagyja abba. Szája visszavándorolt az arcomra, az orromon, a homlokom újabb lágy csók landolt, majd orrunk össze ért és ajkaink csupán milliméterekre voltak egymástól.

-Még mindig...?-meleg lehelete simogatta a bőröm.

-Nem...-susogtam.

Lemászott rólam és önelégült vigyorral a képén nézte, mekkora hatással voltak rám korábbi tettei. Kissé lehangolódva kászálódtam fel, majd egy elnyűtt pulcsit vágva Ho Seok mellkasához, felmásztam a lépcsőkön meg sem állva a konyháig. Morcosan kutakodtam a hűtőben mikor lépteket hallottam.