Months [Jung Hoseok ff.] BEFEJEZETT

~In the heavens with you~

Csordultig volt vele az elmém, a kora reggeli fények, a mintákat formáló pamacsos felhők, a tiszta égbolt, mind őt juttatták eszembe. A tegnapot idézték fel bennem az óceán habos, kék vízét, Jung Ho Seok karját a derekamon, leheletét az arcomon. A korábban hívogató paplanom, ott azon a reggelen csak azt juttatta eszembe, hogy Ő nincs mellettem. Végigsimítottam a mellettem lévő óriási szabad helyen, titokban azt reméltem kezem puha bőrének ütközik. Lejátszódtak bennem az előző nap történtek, újra és újra visszhangoztak a fejemben óvatlan szavaim.

-Azt szeretném, hogy különleges legyen.-emelte meg az állam.-Rövid időnk van, azt szeretném, ha tökéletes lenne.

-Nekem már az, hogy vagy tökéletes!-fogtam két kezem közé arcát.

Fel akartam hívni, hallani reggeli rekedtes hangját, szerettem volna hallani, hogy boldog a hangom hallatán. Épp ez a gyerekes vágyakozás kergetett melankolikus hangulatba. "Mit képzeltem?-agyaltam-Mit művelek?" Úgy éreztem minden amit tettem helytelen volt, hiszen nem ismerjük egymást. "Hogyan vethettem magam a karjaiba? Nem vagyok én ennyire könnyű nőcske!" Elkeseredve dobálta elém az elmém a rég eltemetett fájdalmas képeket, azt gondoltam ez az oka, ezért adtam magam ennyire egyszerűen. Az önértékelésem, a gondolat, hogy senkinek sem fogok kelleni mindazok után ami történt, egy ilyen borzalmasan megalázó szituációba kergettek. "Ha most befejezem, talán senkinek nem esik baja."

-Jó reggelt!-üdvözölt a vonal túlsó feléről.-Hogy aludtál?

-Ho Seok.-nyeltem nagyon.

-Mi a baj? Jól vagy?-aggódott értem és én mindezek ellenére készen álltam ellökni őt magamtól.

-Sajnálom...-felfelé pislogtam.-Sajnálom, hogy arra használtalak, hogy bebizonyítsam magamnak még van fiú, aki vágyakozva tekint rám.-csuklott el a hangom.-Nem érdemelted meg, hogy ezt tegyem, de megtettem. Én...-a számra tapasztottam a kezem, hogy elfojtsam a sírásom.-Úgy gondolom, nem éri meg elpazarolnod rám több időt. Nem ismerjük egymást és talán mindkettőnknek az a legjobb ha ez így is marad. Tudjuk be ezt egy egy éjszakás kalandnak. Leteszem.-suttogtam a végére.

Vártam pár másodpercet, haboztam mielőtt leraktam, vártam hátha ellenkezni kezd, de egyetlen szót sem szólt.

Felültem és hagytam, hogy a sós könnyek el árasszák az arcom. Az átnedvesedett tincsek a homlokomra tapadtak, ostobának éreztem magam, amiért egy percig is hittem abban, hogy amibe belevágtunk az helyes. Hiszen alig tudtam róla bármit is, mégis hagytam, hogy velem aludjon. Sőt! Hagytam, hogy hatalma legyen a testem és az érzéseim felett. Minden pillanatot megkeserített az érzés ami akkor átjárta a testem. A családom szó nélkül figyelte, ahogy elvesztem a kontrollt, nem állítottak meg. Haragudni akartam rájuk, de tudtam jól mélyen legbelül ez csakis az én saram. A tenyeremet forrósodó homlokomra tapasztottam, a zokogásom enyhült, de a testemet rángató görcsök nem, olyan érzésem volt mintha folytonosan gyomorszájba rúgnának.

Csörögni kezdett a mobilom. A kijelzőn felvillant a név: Jung Ho Seok. Egy pillanatra odanyújtottam a kezem, majd el is húztam onnan és elmerültem a zene szövegében. Hallgattam míg ki nem kapcsolt és Ho Seok neve mellett egy nem fogadott hívás foglalt helyet. Újabb zokogás tört rám. Kopogtak az ajtómon, ezzel egy időben kaptam sms-t korábbi ignorált hívómtól.

Elfogadom a döntésed, de nem értek egyet vele. 

Az ajtóm kinyílt és Apa nyúzott arca kukucskált le a lépcső utolsó fokáról.

-Kincsem!-az apai aggodalom ráncok formájában öltött alakot az arcán.

-Jól leszek!-suttogtam.-Megígérted, hogy nem kérdezel. Kérlek most se tedd...