Months [Jung Hoseok ff.] BEFEJEZETT

~ The beginning for you~

A teremben lágy zene indult, ahogy előttem kitárult a hatalmas ajtó. Feszengve karoltam apukám karjába, majd miután a kedves ismerősök és a családtagjaink felálltak lassan indultam meg a rám várakozó fiú felé. Bár korábban sokaknak felháborító volt korai terhességem és az hogy a fiúval össze akartuk kötni az életünket, most mosolyogva tekintett rám minden korábban felhős arc, ahogy egyre nagyobb pocakomra fektetett kézzel sétáltam. Ho Seok boldogságot sugárzó arca most egyéni napként ragyogta be a termet. Szeretett minket és ettől én is felhőtlen boldogságban úsztam. Apám karjáról a fiú kezei közé jutottam. Pár mondatba foglalt rövid beszédünk után ujjainkra kerültek az ezüst karikák, s attól a naptól kezdve eggyé lettünk. Hatalmas ujjongás zendült, ahogy ajkaink egy csókká forrtak össze és nem bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam. Sosem voltam biztos abban, hogy amit teszünk helyén való, de a boldogság akkor is az, ha rövid ideig tart is.

***

Az izzadtság sós cseppjei végigszánkáztak az arcomon, majd a nyakamon át a pólóm alá értek. A karjaimban volt. Gondolni se tudtam többet a vajúdásra, az éles fájdalmakra és a hónapokon át tartó szenvedésekre. Végre ott volt a két kezem közt, hatalmas pillái tökéletes keretbe fogták barna lassan fekete szemeit, ezt biztos az apjától örökölte. Ráncos volt, vörös mint az otthoni kanapé, de sosem láttam szebbet apró lényénél. Aprócska tenyere az ujjam köré fonta és nehéz pillantásokkal térképezte fel az arcom.A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról, olyan csodálatos élmény volt először látni a kis pocaklakót. Ho Seok ekkor ért vissza, egy pohár vízzel a kezében. Meghökkent arccal figyelt, majd tekintete a kezemben nyugvó csecsemőre vándorolt. mosolyogva fordítottam a kicsi arcát az ajtóban ledermedt fiú felé.

-Hope, megjött Apu!-a fiú felébredt a döbbenetből és hatalmas mosollyal az arcán sétált az ágy mellé, hogy karjaiba emelhesse a kislányunkat.

***

Egy percig sem bántam, hogy neki és a kislányomnak szenteltem az életem. Az iskolát folytathattam a gyerek mellett is és bár nehéznek bizonyult, ezzel is megbirkóztunk, együtt. Hatalmas boldog családdá nőttük ki magunkat, örökbe fogadtunk egy, Hope-nál pár évvel idősebb, kisfiút és a kedvéért egy kiskutyát is hoztunk a menhelyről. Boldog voltam. De most, hogy eltelt három év és a betegség belülről emészt fel, eljött a nap mikor búcsúzásra kényszerülök:

Kedves Ho Seok!

Mind idáig boldog voltam! És ezt neked köszönhetem Jung Ho Seok! Köszönöm, hogy személyedben rátalálhattam arra a férfira aki igaz szerelemmel tekintett rám, hogy elhalmoztál szeretettel és hogy megteremtettél mindent a gyerekeinknek! Kérlek légy jó apjuk és légy türelemmel! Sose mond dühödben Rafaelnek, hogy ő nem teljes értékű gyermeked, hisz tudom m, hogy szereted. Ne piszkáld Hope-ot amikor "nagylány" lesz, csak vegyél neki betétet és gumicukrot, ahogy anno nekem is. Mesélj neki rólam ha kér, de sose ha nem kéri. Meséld el mennyire szerettem őket és azt is, hogy bár nem lehettünk együtt sokáig, igazán szerettük egymást. Jó apa leszel, tudom! Vigyázok rátok fentről!
Szerettelek, szeretlek és a halál után is szeretni foglak!

Örökké a tiéd