Gyönyörű éjszaka

Jooheon

A villában a fő feladatod a takarítás volt, és bár a takarítók népes társaságával jól kijöttél, nőkkel és férfiakkal egyaránt, hamar kiderült, hogy az ember, akivel a legszorosabb barátságot kötötted mindannyiuk közül Jooheon volt. Ő nem olyan volt, mint a testvérei; ahelyett, hogy egyszerű munkásoknak tekintett volna, akiknek kötelességük dolgozni, mert nem rendelkeztek annyi pénzzel, mint ők, Jooheon egyenrangú emberekként bánt veletek. Pontosan ezért rendkívül népszerű volt a személyzet körében, és az első néhány hónap után jó barátokká váltatok.

Mivel hasonló korúak voltatok, megértették egymást, megbeszélhettétek a problémáitokat és ha kellett, tanácsokkal láttátok el egymást. Olykor előfordult az is, hogy segítettél neki tanulni vagy ő segített neked takarítani. Persze a takarítás része mindig a legnagyobb titokban zajlott, elvégre méltatlan lenne számára, hogy a "szolgák" munkáját végezze.

Ő maga sohasem törődött a társadalmi különbségekkel, ám az ismerősei és rokonai nem hagytak ki egy alkalmat sem, hogy a szemére vessék, mennyire nem megfelelő a viselkedése, mennyire nincs ízlése a barátok választásában. Valójában Jooheon sosem tűnt egy tipikus gazdag kölyöknek; a ruhái is egyszerűbbek voltak, és valahogy az egész személyisége jobban illett az átlagos, hétköznapi, bármelyik szomszédságban megtalálható srácokéhoz. Ezért is volt annyira könnyű beszélgetni vele.

Mindezek ellenére Jooheon érzékeny ember volt, akinek számított azok véleménye, akik közel állnak hozzá, így amikor a rokonaitól szidást kapott, képtelen volt az álláspontja védelmére kelni. Megjátszotta előttük a mintafiút, és mikor eltűntek a képből, visszament veletek, a "pórnéppel játszani".

A bál napjára virradó reggelen a bálterem padlóját mostad fel, hogy csillogjon estére, mire a vendégek megérkeznek. Jooheon akkor talált meg, amikor félúton jártál a takarításban. Egy félmosollyal megállt az ajtóban, majd kis gondolkodás után felkapott egy másik felmosót a takarítós kocsiból, és csatlakozott hozzád.

- Úgy nézel ki, mint aki segítségre szorul - magyarázta, mikor kérdően néztél rá.

- Nem akarsz pihenni? Nagy estétek lesz.

- Kétlem, hogy túl sokan akarnának beszélgetni a fura sráccal, aki a cselédekkel barátkozik - nevetett határozott mozdulattal végighúzva a felmosót a padlón. Egyértelműen látszott a tapasztalata a házimunkában, és nem is óvakodott tőle, mint a többiek.

- Ugyan, téged mindenki kedvel - próbáltad vigasztalni, de az igazság az volt, hogy bár Jooheon tényleg képes volt elvarázsolni bárkit akár öt perc beszélgetés után, semmi hangulata nem volt részt venni a ma esti bálon.

- Te is jössz? - váltott témát reményteli szemmel a tiédbe nézve.

- A személyzet nincs meghívva - válaszoltad egy savanyú mosollyal. - Arra ítéltek minket, hogy az emeletről hallgassuk a zenét.

- Akkor tényleg unalmas egy este lesz - sóhajtotta. - Versenyezzünk? Aki előbb felmossa a teret - mutatott az előttetek álló, még érintetlen részre -, nyer.

- Benne vagyok!

A felmosók gyorsan csúsztak végig a bálterem padlóján, és el kell ismerned, hogy sokkal hamarabb végeztél segítséggel, mint egyedül tetted volna. Valahol félúton elfelejtettétek figyelni, ki áll nyerésre, és a munka végeztével fogalmatok sem volt róla, ki a győztes. Mindketten fáradtan kapkodva a levegő után csúsztatok le a folyosón a hátatokat a falnak döntve.

- Ez vicces volt - mondtad, miután a légzésed újra normális lett. - Kösz a segítséget.

- Lassan mennem kell átöltözni...

- Akkor igyekezz! Nehogy megérezzék rajtad a felmosóvíz frissítő illatát.

- Az rossz lenne, igaz? - kérdezte feltápászkodva a padlóról, majd téged is felhúzva.

- Azért próbáld meg jól érezni magad ma este, oké? - mosolyogtál rá, reményeid szerint biztatóan.

- Igyekszem. - Jooheon még egyet sóhajtott, és még pár másodpercig a szemedbe nézve tanakodott, elmondja-e, ami a fejében jár, de aztán inkább megrázta a fejét, és elindult a szobája felé.

Miután végeztél a teendőiddel, visszaindultál a szobádba, és úgy döntöttél, jobb híján egy könyv társaságában töltöd az estét. Egy órán belül meghallottad a falakon átszűrődő, halk zeneszót, ami a bál kezdetét jelezte. Örültél, hogy nem annyira hangos, hogy elvonja a figyelmed a könyvről. Talán még aludni is fogsz tudni.

Olyan egy óra telhetett el, mikor arra lettél figyelmes, hogy valaki kopogtat az ajtódon. Zavarodottan néztél fel a könyvedből, mert ötleted sem volt, ki lehet az, és mit akar tőled ilyenkor. Mindenesetre felálltál, és óvatosan kinyitottad az ajtót, ami mögött legnagyobb meglepetésedre Jooheon állt, kezében egy üveg pezsgővel és egy tálca süteménnyel.

- Mit keresel itt? - kérdezted döbbenten, de a büszke, gödröcskével díszített mosoly az arcán többet árult el, mint amit szavakkal ki lehetne fejezni.

- Béna volt a parti, szóval leléptem. Bejöhetek?

- Persze... - kitártad az ajtót, Jooheon pedig azonnal kényelembe helyezte magát az ágyadon.

- Ezeket a bálról csempészted ki? - mutattál a süteményekre, amiket gondosan elhelyezett maga mellett.

- Nem mintha bárkinek is feltűnne. Esküszöm, ezek soha nem esznek semmit, mintha félnének, hogy megmérgezzük őket. Az is csoda, hogy inni isznak valamit! - panaszkodott. Ez is egy olyan téma volt, amiben jól megértettétek egymást. A gazdagokban volt egyfajta büszkeség, ami megakadályozta őket abban, hogy elfogadjanak bármit is a másik családtól, még ha csak egy kis édességről is van szó. Számotokra ez teljesen érthetetlen dolog volt, és órákat tudtatok tölteni azzal, hogy kifigurázzátok a béna szokásaikat.

Témákból most is akadt bőven, és miután túlléptél azon, hogy Jooheonnak a partin kéne lennie, nem pedig a szobádban bujkálnia, helyet foglaltál mellette az ágyadon, és vettél a sütiből, amik sebesen tűntek el a tálcáról. A pezsgőn testvériesen megosztoztatok, és Jooheon csak akkor vette észre, hogy ez egy indirekt csók volt, amikor már az üveg teljesen kiürült.

A későn jött felfedezés azonban nem akadályozta meg abban, hogy az arca teljesen elvörösödjön, és kerülje a tekinteted egy jó ideig. Hiába kérdezgetted, mi történt vele, nem volt hajlandó válaszolni semmi pénzért.

- Egyébként mit csináltál? - kérdezte, hogy elterelje a figyelmed, és ezegyszer engedtél neki.

- Csak olvastam - vontad meg a vállad.

- Mit? Mit?

Vonakodva mutattad meg neki a könyvet, amit félretettél az éjjeli szekrényre. Valamilyen rejtélyes indíttatásból Jooheonnak is megjött a kedve az olvasáshoz, és azt ajánlotta, hogy olvassatok együtt. Furán néztél rá, mert még sosem láttad olvasni, és sosem hallottad könyvekről beszélni, de gondoltad, miért is ne. Érdekelt, hogy végződik a történet, amelyet Jooheon érkezése miatt félbe kellett szakítanod, és amelyből már csak néhány oldal maradt hátra.

A társasága annyira természetes volt, hogy mire észbe kaptál, már hajnali két óra volt. Fel sem tűnt, de valamikor a zene is elhallgatott, a vendégek pedig már biztosan hazamentek. Végre kiolvastad a könyvedet, és ahogy becsuktad, visszatértél a valóságba, amit eddig teljesen kizártál. Jooheon valamikor elaludt, a fejét a válladra döntve, a könyv, amit olvasott, az ölében hevert, nyitva a tizedik oldalon - nem jutott messzire. A mellkasának ritmikus emelkedéséből és ereszkedéséből ítélve már mélyen aludt.

Mosolyogva a látványon megsimogattad a fejét, mire váratlanul jobban hozzádbújt. A közelsége valamit megmozdított a szívedben, és nem akartad felébreszteni annak ellenére, hogy tudtad, nem kellene a szobádban töltenie az éjszakát. Vettél egy mély levegőt, hogy lecsillapítsd a hevesen verdeső szívedet, és kényelmet találj ebben a helyzetben. Mintha megérezte volna, hogy teljesen megnyugodtál, Jooheon álmában motyogott valamit. A szavai alig voltak kivehetők, és erősen kételkedtél a hallásodban, mégis azon kaptad magad, hogy te is így gondolsz rá, és ki tudja, ha túléled ezt az álmatlannak ígérkező éjszakát, talán fáradtságodban el is mondod neki.