- Itt mintha sáros lenne a padló - panaszkodott Minhyuk, mikor este hazaért.
- Igen, mert valaki nem volt képes megtörölni a lábát a lábtörlőben, mielőtt bejött volna... - morogtad az orrod alatt. Nem bölcs ötlet visszabeszélni a munkáltatóid egyikének, de néha a gyerekes csínyei elviselhetetlenné váltak. Egész nap dolgoztál, hogy tiszta legyen ez a nem éppen kicsi villa, és erre ezt kapod? Nem vártál különösebb dicséretet, csak annyit, hogy tiszteletben tartsák a munkádat, és ne nehezítsék meg a dolgodat.
- Vajon ki lehetett az? - gondolkodott felfelé nézve és az állát simogatva.
Csak a szemed forgattad. Ezen a ponton már csak ennyi tellett az energiádból.
- Már megint a személyzetet idegesíted? - kérdezte egy hátulról érkező hang. Amikor megfordultál Kihyunt vetted észre a lépcsőről méltóságteljesen lefelé lépkedve. Kihyun a számotokra olyan volt, mint egy őrangyal. Minhyuk teljes ellentéte volt; ő mindig udvariasan beszélt veletek, és igyekezett kordában tartani energikus testvérét.
- Csak elbeszélgettünk egy kicsit, igaz? - vigyorgott a bűnös ártatlanul, mire Kihyun csakúgy mint te korábban, a szemét forgatta.
- Ne tarts fel mindenkit! - mondta, majd hozzád fordult. - Megtennéd, hogy holnap kitakarítod a padlást? Már elég sok kacat összegyűlt ott, és ki kéne selejtezni őket.
- Persze! - válaszoltad azonnal.
- Remek. Holnap reggel ott találkozunk - tette hozzá, majd elment.
Minhyuk sejtelmesen hümmögni és vigyorogni kezdett, és e két különös jelenség együtt összezavarta a szívedet. Miért akar Kihyun ott lenni, amikor takarítasz? Az egyetlen, ami azon a padláson lesz, az fullasztó por és törött, rozoga bútorok. Szúrós szemekkel néztél Minhyukra, mintha ezzel szóra bírhatnád, mert a reakciójából ítélve nyilvánvalóan tudott valamit, amit te nem, ám ő csak tovább vigyorgott, és ment a dolgára.
- Ne felejtsd el a sarat! - kiáltott vissza.
- Hogyne...
Másnap reggel, ahogy Kihyun megmondta, találkoztatok a padláson. Segített felcipelni a takarításhoz szükséges eszközöket, és közösen elkezdtétek átnézni a dobozokat. Többségében kinőtt ruhákat, régi fotókat, régi játékokat találtatok, amelyek valaha a fiúké voltak. A padlás nem különbözött az átlagos emberek padlásától, és a lelki szemeid előtt láttad, ahogy hét kisfiú szaladgál a kertben labdázva, vidáman és hangosan kiabálva. Ahogy Kihyun egy rég elromlott játékot tartva a kezében merengett az emlékei között, semmiben sem különbözött azoktól a fiúktól, akikkel annak idején te is játszottál.
Kihyun megérezte magán a tekinteted, és kíváncsian fordult feléd. Gyorsan elfordítottad a fejed, és folytattad a régi holmik bedobozolását, így nem vehetted észre az elbűvölő mosolyt, ami abban a pillanatban az arcát díszítette.
Így dolgoztatok egész nap, és mikor már elértétek azt az állapotot, hogy láttátok a padlót, felfedeztétek, hogy az egyik asztal, amit igyekeztetek leüríteni valójában nem is egy asztal volt, hanem egy zongora. A kora erősen tükröződött rajta, a fekete lakk nagy foltokban kopott le róla, helyenként repedések csúfították el, és nagyon-nagyon poros volt. Kételkedtél benne, hogy egyáltalán megszólal még, de amikor Kihyun lenyomott egy billentyűt, a hangszer csodák csodájára még működött.
- Emlékszem erre a zongorára - mondta tovább nyomkodva a porlepte billentyűit, felidézve egy régi dallamot.
- Tudsz zongorázni? - kérdezted lenyűgözve a tehetségétől, ami sugárzott belőle a nem éppen elsőosztályú hangszer ellenére is. Ahogy egyre hosszabb ideig játszott, a testtartása megváltozott, elmerült a dallamban, és csend ült meg a padláson.
- Igen... - válaszolta befejezve az előadását, és megrázta a fejét kizökkentve önmagát az emlékeiből. Kíváncsi voltál, mire gondolhatott, de úgy érezted, nem lenne illő, ha rákérdeznél. - Még egész jó állapotban van. Szerinted jól mutatna, ha bevinnénk a bálterembe?
- Persze. Egy kicsit megszépítjük, és olyan lesz, mint újkorában.
Nem vesztegetve az időt, Kihyun azonnal lement, hogy megkérjen valakit, hogy vigyék át az öreg hangszert a bálterembe, majd befejeztétek a padlás takarítását. Meglepődtél, hogy sikerült végeznetek egy nap alatt, Kihyun jelenléte tényleg nagy segítség volt, és amellett, hogy gyorsabban végeztetek, jó hangulatban is telt a takarítás. Az odafenn talált tárgyak sok emléket ébresztettek benne, és sok vicces sztorit mesélt a gyerekkorukból. Érezted, ahogy lélekben közelebb kerülsz mind a hetükhöz, és egyre több mindent megtudsz róluk, még Shownuról és Wonhoról is, akikkel szinte soha nincs lehetőséged beszélgetni. Kiderült, hogy Minhyuk mindig eleven kisgyerek volt, és Kihyun volt az, akinek a feladata volt felügyelni rá. Néha Hyungwon olyan csendben volt, hogy azt hitték elhagyták valahol, de kiderült, hogy csak elaludt; Jooheon olyan gyorsan szerzett barátokat, hogy az óvoda első napján az ujja köré csavarta az összes óvónénit, és Changkyun mindig is színes egyéniség hírében állt.
A bál előtti napon nekifogtál, hogy újjá varázsold a padláson talált zongorát. A portörléssel egykettőre megvoltál, és nagy segítségedre volt, hogy a személyzet mindent előkészített, amire csak szükséged lehetett. Csupán néhány órára volt szükség, mire a zongora olyan állapotba került, mint bármelyik antik hangszer, amiket üzletekben lehet kapni.
- Wow, szebb lett, mint gondoltam! - Kihyun váratlanul megjelent a bejáratnál, és elképedve nézett a zongorára. - Egy varázsló vagy.
A dicséretre felderült az arcod, és valóban elégedett voltál a munkáddal. Még néhány virág a tetejére dekorációként, és mesés addíciója lesz a bálteremnek, mikor holnap megtöltik a gyönyörű ruhába öltözött vendégek.
Kihyun helyet foglalt a zongoránál, és színpadiasan nyújtózkodva egyet játszani kezdett rajta. Ugyanazt a dallamot játszotta, mint tegnap a padláson, de most sokkal szebben csengett; érezted, ahogy valami távoli szomorúság lengi be a hatalmas báltermet, és szorongatja a szívedet.
- Mi ez a dallam? - kérdezted, miután Kihyun befejezte a zongorázást.
- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Csak arra emlékszem, hogy kiskoromban mindig ezt játszottam, mert ez volt az első, amit megtanultam.
- A gyerekek általában nem a "Boci, boci tarkával" kezdik? - A kérdésed félig gúnyos volt, félig tele döbbenettel, mert ez egy elég komplikált dalnak tűnt ahhoz, hogy egy kezdő elsőként tanulja meg.
- Gondolom, már kiskoromban is zseniális voltam. Meg akarod próbálni? - ajánlotta arrébb húzódva a széken, helyet kínálva maga mellett.
- Oh, nem! Még soha nem zongoráztam! - tiltakoztál, de Kihyun nem elégedett meg ezzel a válasszal.
- Akkor itt az ideje! Megtanítalak.
Mivel nem tehettél mást, leültél mellé, és habozva végigsimítottad a billentyűket. Kihyun lassan magyarázni kezdte, mit hol találsz, és a legfontosabb dolgokat, amiket tudnod kell, majd azt mondta, próbáld utánozni. Az első lépések mindig botladozva indulnak, Kihyun pedig remekül szórakozott a botladozásaidon, ennek ellenére remek tanárnak bizonyult. A problémát inkább az okozta, hogy még soha nem voltál ilyen közel hozzá, és minden apróság elterelte a figyelmed, nehéz volt a szavaira koncentrálnod.
Egy alkalommal, amikor elmerültél a tekintetében, és csak a kellemesen csengő hangja jutott el hozzád, Kihyun is észrevette ezt. Persze, gyorsan zavarba jött, és elkapta a fejét, lesütve a szemeit a billentyűkre.
- Ü-ügyes voltál - mondta gyorsabban felállva, mint tervezte. - Még gyakorolgass egy kicsit!
Annyira hirtelen zárta le a zeneoktató óráját, hogy mikor észbe kaptál, már az ajtóban állt; a hangod megállította:
- Köszönöm! - kiáltottad utána, és feléd fordulva bólintott, majd végleg elment. Kihyunban ekkor tudatosult, hogy talán, csak talán érzései vannak irántad.
KAMU SEDANG MEMBACA
Gyönyörű éjszaka
Fiksi PenggemarHét testvér extravagáns villájában dolgozni nehéz feladat. Folyamatosan emlékeztetve vagy a szociális státuszbeli különbségre, szembe kell nézned a rád meredő irigykedő és kritizáló tekintetekkel és nem engedheted meg magadnak, hogy hibázz. Viszont...