Gyönyörű éjszaka

Kihyun

- Itt mintha sáros lenne a padló - panaszkodott Minhyuk, mikor este hazaért.

- Igen, mert valaki nem volt képes megtörölni a lábát a lábtörlőben, mielőtt bejött volna... - morogtad az orrod alatt. Nem bölcs ötlet visszabeszélni a munkáltatóid egyikének, de néha a gyerekes csínyei elviselhetetlenné váltak. Egész nap dolgoztál, hogy tiszta legyen ez a nem éppen kicsi villa, és erre ezt kapod? Nem vártál különösebb dicséretet, csak annyit, hogy tiszteletben tartsák a munkádat, és ne nehezítsék meg a dolgodat.

- Vajon ki lehetett az? - gondolkodott felfelé nézve és az állát simogatva.

Csak a szemed forgattad. Ezen a ponton már csak ennyi tellett az energiádból.

- Már megint a személyzetet idegesíted? - kérdezte egy hátulról érkező hang. Amikor megfordultál Kihyunt vetted észre a lépcsőről méltóságteljesen lefelé lépkedve. Kihyun a számotokra olyan volt, mint egy őrangyal. Minhyuk teljes ellentéte volt; ő mindig udvariasan beszélt veletek, és igyekezett kordában tartani energikus testvérét.

- Csak elbeszélgettünk egy kicsit, igaz? - vigyorgott a bűnös ártatlanul, mire Kihyun csakúgy mint te korábban, a szemét forgatta.

- Ne tarts fel mindenkit! - mondta, majd hozzád fordult. - Megtennéd, hogy holnap kitakarítod a padlást? Már elég sok kacat összegyűlt ott, és ki kéne selejtezni őket.

- Persze! - válaszoltad azonnal.

- Remek. Holnap reggel ott találkozunk - tette hozzá, majd elment.

Minhyuk sejtelmesen hümmögni és vigyorogni kezdett, és e két különös jelenség együtt összezavarta a szívedet. Miért akar Kihyun ott lenni, amikor takarítasz? Az egyetlen, ami azon a padláson lesz, az fullasztó por és törött, rozoga bútorok. Szúrós szemekkel néztél Minhyukra, mintha ezzel szóra bírhatnád, mert a reakciójából ítélve nyilvánvalóan tudott valamit, amit te nem, ám ő csak tovább vigyorgott, és ment a dolgára.

- Ne felejtsd el a sarat! - kiáltott vissza.

- Hogyne...

Másnap reggel, ahogy Kihyun megmondta, találkoztatok a padláson. Segített felcipelni a takarításhoz szükséges eszközöket, és közösen elkezdtétek átnézni a dobozokat. Többségében kinőtt ruhákat, régi fotókat, régi játékokat találtatok, amelyek valaha a fiúké voltak. A padlás nem különbözött az átlagos emberek padlásától, és a lelki szemeid előtt láttad, ahogy hét kisfiú szaladgál a kertben labdázva, vidáman és hangosan kiabálva. Ahogy Kihyun egy rég elromlott játékot tartva a kezében merengett az emlékei között, semmiben sem különbözött azoktól a fiúktól, akikkel annak idején te is játszottál.

Kihyun megérezte magán a tekinteted, és kíváncsian fordult feléd. Gyorsan elfordítottad a fejed, és folytattad a régi holmik bedobozolását, így nem vehetted észre az elbűvölő mosolyt, ami abban a pillanatban az arcát díszítette.

Így dolgoztatok egész nap, és mikor már elértétek azt az állapotot, hogy láttátok a padlót, felfedeztétek, hogy az egyik asztal, amit igyekeztetek leüríteni valójában nem is egy asztal volt, hanem egy zongora. A kora erősen tükröződött rajta, a fekete lakk nagy foltokban kopott le róla, helyenként repedések csúfították el, és nagyon-nagyon poros volt. Kételkedtél benne, hogy egyáltalán megszólal még, de amikor Kihyun lenyomott egy billentyűt, a hangszer csodák csodájára még működött.

- Emlékszem erre a zongorára - mondta tovább nyomkodva a porlepte billentyűit, felidézve egy régi dallamot.

- Tudsz zongorázni? - kérdezted lenyűgözve a tehetségétől, ami sugárzott belőle a nem éppen elsőosztályú hangszer ellenére is. Ahogy egyre hosszabb ideig játszott, a testtartása megváltozott, elmerült a dallamban, és csend ült meg a padláson.

- Igen... - válaszolta befejezve az előadását, és megrázta a fejét kizökkentve önmagát az emlékeiből. Kíváncsi voltál, mire gondolhatott, de úgy érezted, nem lenne illő, ha rákérdeznél. - Még egész jó állapotban van. Szerinted jól mutatna, ha bevinnénk a bálterembe?

- Persze. Egy kicsit megszépítjük, és olyan lesz, mint újkorában.

Nem vesztegetve az időt, Kihyun azonnal lement, hogy megkérjen valakit, hogy vigyék át az öreg hangszert a bálterembe, majd befejeztétek a padlás takarítását. Meglepődtél, hogy sikerült végeznetek egy nap alatt, Kihyun jelenléte tényleg nagy segítség volt, és amellett, hogy gyorsabban végeztetek, jó hangulatban is telt a takarítás. Az odafenn talált tárgyak sok emléket ébresztettek benne, és sok vicces sztorit mesélt a gyerekkorukból. Érezted, ahogy lélekben közelebb kerülsz mind a hetükhöz, és egyre több mindent megtudsz róluk, még Shownuról és Wonhoról is, akikkel szinte soha nincs lehetőséged beszélgetni. Kiderült, hogy Minhyuk mindig eleven kisgyerek volt, és Kihyun volt az, akinek a feladata volt felügyelni rá. Néha Hyungwon olyan csendben volt, hogy azt hitték elhagyták valahol, de kiderült, hogy csak elaludt; Jooheon olyan gyorsan szerzett barátokat, hogy az óvoda első napján az ujja köré csavarta az összes óvónénit, és Changkyun mindig is színes egyéniség hírében állt.

A bál előtti napon nekifogtál, hogy újjá varázsold a padláson talált zongorát. A portörléssel egykettőre megvoltál, és nagy segítségedre volt, hogy a személyzet mindent előkészített, amire csak szükséged lehetett. Csupán néhány órára volt szükség, mire a zongora olyan állapotba került, mint bármelyik antik hangszer, amiket üzletekben lehet kapni.

- Wow, szebb lett, mint gondoltam! - Kihyun váratlanul megjelent a bejáratnál, és elképedve nézett a zongorára. - Egy varázsló vagy.

A dicséretre felderült az arcod, és valóban elégedett voltál a munkáddal. Még néhány virág a tetejére dekorációként, és mesés addíciója lesz a bálteremnek, mikor holnap megtöltik a gyönyörű ruhába öltözött vendégek.

Kihyun helyet foglalt a zongoránál, és színpadiasan nyújtózkodva egyet játszani kezdett rajta. Ugyanazt a dallamot játszotta, mint tegnap a padláson, de most sokkal szebben csengett; érezted, ahogy valami távoli szomorúság lengi be a hatalmas báltermet, és szorongatja a szívedet.

- Mi ez a dallam? - kérdezted, miután Kihyun befejezte a zongorázást.

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Csak arra emlékszem, hogy kiskoromban mindig ezt játszottam, mert ez volt az első, amit megtanultam.

- A gyerekek általában nem a "Boci, boci tarkával" kezdik? - A kérdésed félig gúnyos volt, félig tele döbbenettel, mert ez egy elég komplikált dalnak tűnt ahhoz, hogy egy kezdő elsőként tanulja meg.

- Gondolom, már kiskoromban is zseniális voltam. Meg akarod próbálni? - ajánlotta arrébb húzódva a széken, helyet kínálva maga mellett.

- Oh, nem! Még soha nem zongoráztam! - tiltakoztál, de Kihyun nem elégedett meg ezzel a válasszal.

- Akkor itt az ideje! Megtanítalak.

Mivel nem tehettél mást, leültél mellé, és habozva végigsimítottad a billentyűket. Kihyun lassan magyarázni kezdte, mit hol találsz, és a legfontosabb dolgokat, amiket tudnod kell, majd azt mondta, próbáld utánozni. Az első lépések mindig botladozva indulnak, Kihyun pedig remekül szórakozott a botladozásaidon, ennek ellenére remek tanárnak bizonyult. A problémát inkább az okozta, hogy még soha nem voltál ilyen közel hozzá, és minden apróság elterelte a figyelmed, nehéz volt a szavaira koncentrálnod.

Egy alkalommal, amikor elmerültél a tekintetében, és csak a kellemesen csengő hangja jutott el hozzád, Kihyun is észrevette ezt. Persze, gyorsan zavarba jött, és elkapta a fejét, lesütve a szemeit a billentyűkre.

- Ü-ügyes voltál - mondta gyorsabban felállva, mint tervezte. - Még gyakorolgass egy kicsit!

Annyira hirtelen zárta le a zeneoktató óráját, hogy mikor észbe kaptál, már az ajtóban állt; a hangod megállította:

- Köszönöm! - kiáltottad utána, és feléd fordulva bólintott, majd végleg elment. Kihyunban ekkor tudatosult, hogy talán, csak talán érzései vannak irántad.