Gyönyörű éjszaka

Wonho

Szörnyű állapotban voltál, és a bál közeledte egyáltalán nem segített abban, hogy jobban érezd magad. A hét elején belázasodtál, és így arra kényszerültél, hogy a szobádban pihenj. Viszont hogy tudnál nyugodtan pihenni, amikor napokon belül itt a bál, és a konyhában kéne lenned, hogy segíts a szakácsoknak megtervezni, tesztelni és elkészíteni a menüt az estélyre. Ezzel szemben az is igaz, hogy jelen állapotodban teljesen használhatatlan vagy; senkinek sem hiányzik, hogy összeköhögd az ételt, elájulj a tűzhely fölött és csak mindenkit hátráltass a munkában. Hiába minden szorgalmad és bűntudatod, el kellett ismerned, hogy azzal segítesz a legtöbbet, ha rendesen pihensz, és minél hamarabb meggyógyulsz. Őszintén remélted, hogy még a hétvége előtt sikerül ezt elérned, és még lehetőséged lesz egy kicsit segíteni az előkészületekben.

A hirtelen jött betegséged ezen kívül egy másik, tudatodon kívül álló problémát is eredményezett. Amióta a villában dolgozol, egy embernek teljesen megváltozott az élete. A testvérei értetlenül álltak a dolog előtt, de amióta te feleltél az ételek elkészítéséért Wonho hajlandó volt leülni velük, és mást is enni instant ramenen kívül. Ez egy nagy dolog volt, mert Wonho és a ramene szorosabb köteléket alkottak, mint akármelyik szerelmespár a világon, te pedig képes voltál ezt a köteléket megszakítani. Mindenki lenyűgözve és tisztelettel nézett rád emiatt, senki nem kérdőjelezte meg a főzőtudományodat.

Amint viszont Wonho megneszelte, hogy megbetegedtél, és egy ideig nem te fogsz rájuk főzni, az első útja a sarki kisboltba vezetett, és bőségesen bevásárolt magának a szeretett ramenjéből.

A pletykák gyorsan terjednek a villában, és nem telt sok időbe, míg hozzád is eljutott a hír, hogy Wonho visszatért a ramenevő életmódra, és bárki bármit főz, nem hajlandó megenni, csakis a tiédet vagy rament. Ezt többször ki is jelentette, mielőtt sértetten magára csukta volna a szobája ajtaját.

Ezután aggódni kezdtél érte, mert napokig kizárólag ramenen élni nem a legegészségesebb dolog a világon, és a bűntudat, amiért egész nap csak semmit téve fekszel az ágyadban fokozódott benned. Persze nem a te hibád volt; beteg vagy, de a bál és Wonho együtt olyan nyomást helyezett rád, ami miatt két nap múlva már felkötötted a kötényed, és elindultál a konyha felé. A lázad már lement, így úgy gondoltad, nem lehet probléma.

Természetesen ez nem teljesen így működik. Miután leküzdötted a lázat, a tested még mindig gyenge, és időnként meg-megremegett a lábad az utadon. Érezted, hogy csak a puszta akaraterő tart még mindig álló pozícióban, de fogalmad sem volt, ez meddig lesz elég. Mint kiderült, csupán még néhány lépésig, amíg a térdeid meg nem adták magukat, és össze nem estél. Szerencsédre nem ütötted meg magad, erős karok tartottak meg, és mikor kinyitottad az ijedtségtől becsukott szemeid, Wonho aggódó tekintetével találtad szembe magad.

Wonho épp a szobádba tartott, miután hosszas, napokig tartó nyafogás után a testvéreinek elege lett belőle, és megmondták neki, hogy ha annyira aggódik érted, akkor egyszerűen menjen, és látogasson meg. Nem mintha őrületes távolságot kellene megtennie... Wonho sokáig gondolkodott, hogy mihez kezdjen, elvégre nem igazán vagytok barátok; a kommunikációtok kimerül abban, hogy te főzöl, ő pedig jóízűen megeszi az ételt, halmozva a dicséreteket közben. Végül arra jutott, hogy ezúttal ő fog enni adni neked viszonzásképpen az eddigi munkádért. Sok időbe telt, mire összeszedte a gondolatait, kitalálta, pontosan mit fog mondani, mikor belép a szobádba, elpróbálta tükör előtt, éppen ezért volt annyira meglepődve, amikor meglátott a folyosón botladozni, és egy karnyújtásnyira előtte összeesni.

- Jól vagy? - kérdezte rendesen felsegítve.

- Köszi...

- Ha beteg vagy ágyban kéne lenned - mondta komolyan.

- Már jobban vagyok, és szükség lehet a segítségemre a konyhában - ellenkeztél az ajkadba harapva. Láttad, hogy ez közel sem elég meggyőző érv, és azon gondolkodtál, elmondd-e neki az igazi okod, vagy inkább ne. Mivel fáradt voltál, az agyad nem forgott olyan gyorsan, mint a nyelved, és mire észbekaptál, már ki is fecsegted. - És nem hagyhatom, hogy egész héten ramenen élj.

Wonho szemei nagyra nyíltak a csodálkozástól, majd elmosolyodva óvatosan megfordított, és átkarolva a vállad, hogy támogasson, visszakísért a szobádba.

- Ne aggódj miatta, a ramen nem árt meg nekem. Szeretjük egymást. - Ezt olyan határozottan mondta, hogy eszedbe jutott, amit előző nap a munkatársad mondott: hogy van egy szóbeszéd, miszerint Wonho ereiben ramen folyik, és egy pillanatra megfordult a fejedben, hogy talán igaz lehet.

- Attól még nem egészséges - ráztad a fejed, de hamar abba kellett hagynod, mert a fejrázástól elszédültél, és megint megtántorodtál.

- Te sem vagy egészséges - kuncogott Wonho.

Mikor visszaértetek a szobádba, Wonho átnyújtott egy szatyrot, amit eddig észre sem vettél, de végig nála volt.

- Mi ez? - kérdezted kíváncsian kicsomagolva.

- Ajándék, mert mindig mesterien finomakat csinálsz nekünk. Ha ezt megeszed kétszer olyan gyorsan fogsz meggyógyulni, és sokkal jobb kedved lesz - magyarázta, és nem hittél a szemednek, amikor egy instant rament vettél ki a zacskóból. Az is köztudott tény volt a villában, hogy Wonho senkivel nem osztja meg a ramenjét.

- Köszönöm - mondtad lenyűgözve a nagylelkűségétől.

- Nem olyan finom, mint a te főztöd, de szerintem szoros második.

- Tényleg nagyon szereted a rament, igaz? - nevettél nekilátva az evéshez.

- Persze!

- Akkor mit szólnál, ha megtanítanálak rendes rament főzni?

- Komolyan?! - Wonho izgatottan felugrott az ágyról, amin mindketten ültetek, és meg voltál győződve, hogy még nem láttál ilyen boldog embert. - Ígérd meg!

- Jó. Ez lesz az első dolgom, miután meggyógyultam.

Az ígéretet kisujjesküvel meg is pecsételtétek, és Wonho már tényleg alig várta, hogy meggyógyulj. Attól a naptól fogva mindig, amikor ideje engedte, benézett hozzád, megajándékozott instant rament, kérdezgetett a receptről, és sok minden másról is beszélgettetek.

A jelenléte segített elterelni a figyelmed a rosszullétről, és az ígéretetek erőt adott, hogy minél előbb jobban légy. A bál napjára már százszázalékos voltál, és könnyed léptekkel indultál a konyhába. Megkérdezted, hogy szükségük van-e segítségre valamiben, de ilyen közel a kitűzött időponthoz már mindenkinek megvolt a maga szerepe, nem maradt üres feladat számodra. Csalódott voltál, de nem tehettél semmit; egyszer talán te is élvezheted a mások által elkészített ételeket a bálon anélkül, hogy dolgoznod kéne. Leültél a folyosón elhelyezett párnázott padra, és elmerültél a gondolataidban.

- Szóval ezért nem találtalak a szobádban! - Wonho hangja szakította meg a merengésedet. - Meggyógyultál?

- Igen, teljesen egészséges vagyok - mondtad egy mosollyal.

- Akkor eljött az idő, hogy megtaníts rament főzni, ugye? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Persze, de a konyha foglalt a bál miatt, szóval szerintem várnunk kell holnapig.

- Neee, addig nem tudok várni! De ha elkezdődik a bál, már nem lesz ott senki, igaz?

- Nem hiszem.

- Tökéletes! Amíg a bál tart, átvesszük a konyhát! - jelentette ki.

- De nem kéne neked is megjelenned a bálon?

Wonho megvonta a vállát.

- Ez fontosabb. Légysziiii!

Így történt, hogy a bál napján tánc és egyéb nemesekkel való csevegés helyett Wonho és te a konyhában főztetek rament, zöldségeket vágtatok fel, próbáltatok nem megsérülni, nem felgyújtani semmit, összetakarítottátok a káoszt, amit okoztatok, és nem utolsó sorban nagyon, nagyon jól éreztétek magatokat.