Mocskos titok [LevYaku - Befejezett]

4.

A fenti kép csak azért, mert imádom és, mert ennek a fejezetnek egy nagyon kicsi részéhez adott ihletet.

Bocsássatok meg érte.

______________

Reggel mindenki izgatottan kelt fel, hiszen Kenma kijelentése óta mindenki teljesen bezsongott a Karasuno elleni edzőmeccs miatt.

Nem is alaptalanul.

Elképesztő meccseket játszottak le. A Karasuno csapata csiszolatlan volt, de rengeteg lehetőség volt bennük. Főleg az a gyors... Yakut is teljesen lázba hozta. Imádta minden percét a mérkőzéseknek és ott egy percig sem bánta, hogy eljött. Végre gondtalan és boldog volt. A pályán. A csapatával.

A családjával.

* * *

- Ez kinek a térdvédője? - vette fel Yaku a táskáik közé beesett térdvédőt.

- Az enyém, az enyém! - kiáltott fel Yamamoto. - Már mindenhol kerestem!

- Új? - kérdezte Yaku, mikor amaz kivette a kezéből a védőt. Semmi horzsolódás, szakadás vagy foszlás nem látszott rajta.

- Oh, hogy ez? - mutatta fel. - Igen, a másikat valahogy elhagytam és sehol sem találom.

- Ezt is el fogod hagyni, ha nem figyelsz rá - vonta össze rosszallóan a szemöldökét, karba font kezekkel, s közben valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha valaki figyelné őt.

Ahogy hátranézett a Karasuno egyik csapattagja, egy szürkén csillogó hajú srác nézett rá egy „kitartást sorstárs" pillantással.

Yaku csak egy „mi a fene" fejet vágva nézett vissza rá, majd minden értelmet nyert számára, mikor látta, hogy amaz srác két összeugrott fiút választ szét nagy nehezen, majd leszidja őket - több kevesebb sikerrel.

Yaku is küldött felé egy „kitartást sorstárs" pillantást.

* * *

Mindenki fáradtan készülődött a lefekvéshez, hosszú nap állt mögöttük. Már csak egy nap és mehetnek haza - Yaku ezt nem várta. Egyáltalán. Vissza a rideg és kegyetlen valóságba...

- Beszélhetünk? - érintette meg Kuroo Yaku vállát, aki illedelmesen otthagyva beszélgetőpartnerét tartott Kurooval.

- Még nem is volt alkalmam megköszönni a tegnap estét - nézett fel a fekete hajúra, ahogy egymás mellett sétáltak.

- Erre valók a barátok - nézett le rá egy bátorító mosollyal, minek hatására Yaku elnyomott egy elérzékenyült mosolyt.

- Köszönöm - motyogta maga elé révedve.

Addig sétáltak apróságokról beszélgetve, mígnem el nem érkeztek a tegnapi fa tövébe, s ismét helyet foglaltak alatta. Sötétedett már, de a csillagok még nem látszódtak olyan szépen, mint az előző este.

- Beszélni akartam erről valakivel, de nem akartam az egész csapat előtt - kezdett bele Kuroo, Yaku pedig érdeklődve hallgatta. - Szerintem valakinek elég tapadós keze van.

- Úgy érted valaki lop közülünk? - kerekedtek nagyra Yaku szemei.

- Az utóbbi időben meglehetősen sok dolog tűnik el. Labdák a tornateremből, Nobuyuki fél pár cipője, a telefonom, Inouka is említette egyszer, hogy eltűnt az egyik tankönyve, Yamamoto térdvédői és emlékszem, hogy volt még pár apróság.

- Szerintem rémeket látsz - vonta össze szemöldökét.

- Persze, hisz a többsége olyan dolog, amit egész könnyen elhagy az ember, de mégis valahogy szerintem ez már túl sok ahhoz, hogy ne valaki keze legyen a dologban.

- Nem le...

- Nem lehet, hogy mind ilyen figyelmetlenek lennénk - vágott bele Yaku szavába, mire az csak elgondolkodva felnézett az égre.

- Nem tudom... lehet benne valami. Ha együtt az egész csapat elbeszélgetünk velük.

- Rendben, úgy lesz a legjobb.

- Ezért volt tegnap rossz kedved? - kérdezte Yaku pár pillanat hallgatás után.

- Mi? Nem volt rossz kedvem - nevette el magát.

- De igen, csak nem volt alkalmam rákérdezni. Valószínűleg nem indok nélkül ültél itt az éjszaka közepén egy szál cigivel a csillagokat bámulva.

- Semmiség - legyintet egyet hátradöntve a fejét.

- Te meghallgattál engem tegnap este. Én miért ne tenném?

- Nem tudom - felelte halkan. - Én csak néha szeretek egyedül lenni - kezdett bele, s Yakunak olyan érzése támadt, mintha a szavait kövekkel súlyozták volna le. Furcsának hatott a Kuroot a magabiztossága nélkül látni. - Sok időt kell magammal töltenem, hogy elfogadjam azt, aki vagyok.

- Aki vagy? - vonta fel a szemöldökét Yaku, hisz egy szót sem értett abból, amit csapattársa mondott.

- Tudod, elég nevetségesnek érzem, hogy a te problémáid után én ilyen miatt picsogok - nevette el magát fájdalmasan. - Azt hiszem, hogy meleg vagyok, és egyszerűen képtelen vagyok ezt elfogadni.

- Hogy érted? - Nem lepődött meg a kijelentésen, számára már hétköznapi dolog volt, ha fiú-fiúval (esetében fiú-férfival) van együtt, noha az ő „kapcsolatai" csak a szexről szóltak. Amiért pénzt is kapott. Hm, van olyan dolog, amin egy kurva esetleg képes meglepődni?

- Soha senki se mondta nekem, hogy a melegség elfogadott. Nem tudom helyes-e így éreznem?

- Nem tudom. Talán van valaki, aki tetszik?

- Hm? - fordította végre felé a fejét. - Nem, nem igazán. Szerintem előbb arra lenne szükségem, hogy rájöjjek, hogy valóban ez-e az identitásom?

- Szerintem előbb kellene találnod valakit, aki iránt érdeklődsz. - Vajon van joga ilyen tanácsot osztogatni? Mégis mit tud az érzelmekről? Neki sose volt választása, egyszerűen csak bedobták a pedofil férfiak közé, hogy neki ez a dolga. Elfogadta ezt az egyetlen látható utat, hiszen semmi mást nem ajánlottak fel neki. Így a legszebb éveit, mikor szerelmet kellett volna éreznie, vagy rá kellett volna jönnie a nemi identitására elpazarolta arra, hogy érzelmek nélkül keféljen vadidegen emberekkel. Soha sem kapott törődést, egy kedves érintést, egy finom vagy érzelmekkel és vággyal átitatott csókot, és egy finomkodó szeretkezést sem. Talán, ha ezeket megkapná, akkor elkezdhetné megismerni a valódi önmagát.

És ez most majdhogynem aranytálcán lett neki felkínálva.

- Minden rendben? - Kuroo hangja visszazökkentette gondolataiból.

- Igen, csak azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy igazad van - mondta határozottan, majd Kuroo mellkasára támasztva kezeit, egyik lábát átvetve a másikén belemászott az ölébe.

- Mit csinálsz? - Kuroonak bent rekedt a levegője a hirtelen légkör változástól és majdhogynem a vér is meghűlt az ereiben, így esélye se volt ellenkezni.

- Ha élvezed egy fiúval - hajolt közelebb -, ha nem undorodsz egy fiú érintéséről - suttogta az ajkaira -, ha nem undorodsz megérinteni egy fiút, talán megismerheted magad.

Kuroo néhány rövid másodpercig hezitált hol Yaku száját, hol az izgatott vágytól csillogó szemeit nézve azon gondolkodva, hogy a másik szórakozik-e vele, majd inkább kapva kapott az alkalmon és lassan megszüntette az ajkaik közti távolságot, hogy egy lassú, ismerkedős csókban összeforrjanak.