Mocskos titok [LevYaku - Befejezett]

13.

„Azért vagy te a legjobb kurva, mert ennyire szereted a faszt."

Akárhányszor visszagondolt erre az alig fél órája elhangzott kijelentésre a hideg futkosott a hátán, de mégis a legborzasztóbb az volt az egészben, hogy valahol igaz volt.

Talán munkahelyi ártalom, de néha olyannyira fel tudják izgatni a kuncsaftjai, hogy valóban élvezi, amit csinál és vágyik is arra, hogy csinálhassa.

Undorító, rémes, megvetni való, gusztustalan és ezeknek az összes létező szinonimáját mantraként motyogta nem létező bajsza alatt, miközben Levék háza felé sétált.

Egyre kevésbé értette saját magát. Olyannak hatott, mintha Stocholm-szindrómás lenne, csak ahelyett, hogy a fogva tartójába szeretett volna bele a munkáját kezdte megszeretni. Ami rossz volt. Ha beletörődik ebbe, ha egyszer végleg úgy gondolja, hogy ez jó neki, akkor onnantól kezdve a leejtőn soha nem lesz megállás.

Mikor belépett a Haiba kastélyba – ahogyan magában elnevezte a nagy házat – meglepően nagy hangzavar csapta meg a fülét. Pontosabban nagyobb, mint amilyen hangzavar szokta fogadni, mikor általában hazatér. Lev édesanyja úgy üdvözölte, akárha a saját fia lenne és hosszas faggatózásba kezdett az angol órával kapcsolatban. Yaku alig győzte megválaszolni a kérdéseket, melyek mintha késként szúródtak volna belé „hazug vagy" gravírozással. Utált hazudni.

Mikor végre elszabadult fellélegezve sétált Lev szobája felé. Vagyis amerre sejtette Lev szobáját. Igaz összetéveszthetetlen volt az ajtóra ragasztott röplabdás poszter miatt, aminek ellenére azért bátortalanul nyitott be a szobába.

Lev az íróasztalánál ült és keresztbe font karokkal szigorúan végignézett Yakun. A szemei, mint egy fenyegető apai tekintet hatott, emiatt Yaku a legszívesebben hátat fordított volna és szépen lelécelt volna, azonban kíváncsi volt, hogy Levből mi válthatta ezt ki.

- Yaku-san, miért hazudtál? – kérdezte halál nyugodtan, amint Yaku becsukta maga mögött az ajtót.

- Hazudtam? Miről? – tetette az ártatlant, hiszen nem lehet biztos benne, hogy Lev arra gondol, amire ő is. Mindenesetre késő lenne elfutni?

Lev nem felelt csak kibújtatta kezei takarásából Yaku lakáskulcsát.

- Elég látható helyen volt a táskádban, szóval nem veszem be, hogy nem találtad meg. Ráadásul az angol könyved és füzeted is itt maradt és, ha jól látom, akkor most sincs nálad semmi.

- Miért turkáltál a cuccaimban? – mordult rá mérgesen, habár a felszín alatt inkább csak attól rettegett, hogy valahogy fény derül a titkára. Ez volt az egyetlen fogható része a dolognak. Ha ezzel nem fogja meg, akkor valami nagyon okosat kell kitalálnia.

- Mert kleptomániás vagyok – jött a pimaszul pofonegyszerű válasz, Yaku pedig levegőt is elfelejtett venni úgy ledöbbent ezen.

- Nem foghatod a betegségedre, hogy...

- De, tökéletesen ráfoghatom – szakította félbe Lev és meglóbálta a kulcsot. – Miért hazudtál?

- Nem hazudtam. Az nem a lakáskulcsom.

- Ne hazudj. – A hangja fenyegető volt és szó mi szó, Yaku valóban feszélyezve érezte magát ettől.

- Nem hazudok.

- Akkor miért nem mentél haza?

- Csúnyán összevesztem anyámmal.

- Aki elutazott.