Mocskos titok [LevYaku - Befejezett]

8.

Habár Yaku retteget Levnek attól az állatias énjétől, akivel találkozott, valahogy mégis izgalomba hozta, hogy Levnek van egy olyan oldala, ami még felfedezésre vár.

Félelemmel vegyített kíváncsiság uralkodott rajta, ha Lev közelébe került. Habár Lev semmi jelét nem mutatta annak, hogy mi történt köztük Yaku tudta, hogy megtörtént és sokkal többet akart tudni. Legalább még egyszer látni akarta úgy Levet, abban bízva, hogy jobban megismerheti a másikat. Izgalmasnak találta, akármilyen ijesztő is volt.

Talán kissé megszállottá vált az üggyel kapcsolatban, hiszen gyakran kapta rajta magát, hogy ezen gondolkodik és a fejében számtalan módszert kieszelt már, hogy hogyan vezesse rá újra Levet erre a viselkedésre.

Nem teljesen értette saját magát, de egyszerűen kíváncsi volt arra, hogy mi lehet egy olyan fiú mögött, aki olyan gondtalannak, magabiztosnak és jókedvűnek hat mindig.

Azonban nem volt sok lehetősége Levvel kettesben maradni. A fél orosz fiú újabban mindig másik útvonalon ment haza valami ürüggyel. Yaku már szinte feladta, hogy újra tud vele kettesben beszélgetni éppen ezért lepődött meg, mikor hazafelé sétálva egyszer csak ketten maradtak.

- Yaku-san – állt meg Lev egy pillanatra, így Yaku is így tett. – Ez a tied – mondta miközben a táskájából kivett egy fülhallgatót.

- Mindenhol kerestem! – pislogott nagyokat Yaku, ahogy kivette a másik kezéből az elveszettnek hitt tárgyat. – Hol találtad meg?

- Igazából... én loptam el tőled – sütötte le a szemeit.

- Mi? Miért?

- Nem tudom – fújt ki egy nagy adag levegőt. Valószínűleg attól félt, hogy Yaku le fogja szidni, azonban meg sem fordult a fejében, hogy Yaku jobban fél tőle, mint ő Yakutól. – Egyszerűen csak dühös voltam és el kellett vennem. Mikor megragadtam a karod. Kivettem a zsebedből. Én csak... szükségem volt rá, hogy megnyugodjak.

- Értem – bólintott egy aprót Yaku, habár valójában nem teljesen értette. Tudta, hogy a kleptomániások indokolatlanul vesznek el tárgyakat, de mégse tudta megérteni.

- Nos, ennyit akartam, ne haragudj – hajolt meg Lev, majd felegyenesedve elindult az egyik irányba. Láthatóan zavarta a helyzet.

- Lev! – szólt utána Yaku, így az megállva visszafordult felé. – Nem szeretnél róla beszélni?

Lev úgy nézett vissza rá, akárha őrült lenne.

- Ne haragudj, de nem kell a sajnálatod – mondta kedvesen, majd elsétált.

Yakunak nem volt ereje utána szólni vagy menni, hiszen – mintha lekerült volna róla a szemellenző – végre megértette Kuroot. Megértette, hogy ő sose szánalomból akart vele foglalkozni, hanem, mert tényleg aggódott érte.

És valószínűleg még mindig aggódik.

Hogy nem vette észre korábban?

Sokáig gondolkodott, hogy Lev után menjen-e, de végül inába szállt a bátorság és Kuroo lakása felé vette az irányt.

* * *

Kuroo a legkevésbé sem számított látogatóra, de abban a pillanatban, ahogy meglátta Yakut az ajtóban nem is bánta annyira, hogy valaki megzavarta.

- Gyere beljebb – állt félre az ajtóból, hogy a másik elférjen mellette.

- Csak beszélgetni jöttem – mondta nyersen Yaku, mintha belelátna csapatkapitánya fejébe. Habár Kuroo vigyorát ez sem törölte le.