Mocskos titok [LevYaku - Befejezett]

9.

Yaku felismerve, hogy túlságosan megszállottjává vált Levnek, inkább kissé visszább fogott az érdeklődéséből. Újra megpróbált csak normális csapatársa lenni és nem átélni századszorra is fejben azt a rettegést, amit akkor érzett és, ami annyira abnormális módon izgatta a fantáziáját. Jobbnak gondolta még csak nem is menni Lev közelébe, azonban sajnos a kötelességei alól nem menekülhetett.

Lev iszonyat béna volt fogadásban és, mint a csapat liberójának, neki jutott a megtisztelő feladat, hogy tanítsa a fiút.

Tanítaná is, ha fizikailag lehetséges lenne. De nem igazán volt az. Lev egyetlen erélye a röplabdában a magassága és semmi más.

Mélységesen bízott abban, hogy a hétvégi edzőtábor majd egy kicsit rá is jó hatással lesz.

Mindenesetre Yakunak jót fog tenni, hogy reggeltől estig csak röplabdázhat. Szüksége van arra, hogy kikapcsoljon az agya. A rengeteg tanulás és munka mellett a meccsekkel járó izgalom nem igen volt túl nyugtató hatással az idegrendszerére.

Ahogyan az sem, hogy már legalább tízszer áttúrta a táskáját, de továbbra sem találja a pólóját, amit edzés előtt levett és biztosan emlékszik rá, hogy betette a táskájába. Jobb oldalra, amerről az a szakadás van a táskáján, amit már hetek óta be akar varrni.

Egy lemondó sóhaj közepette jobb híján visszavette azt a felsőt, amibe edzésen beleizzadt, majd ahogy végignézett csapattársain fejbe kólintotta a felismerés.

Szinte már fájt neki, hogy nem jutott eszébe korábban.

Azonnal összedobálta a cuccait és egy gyors köszönés kíséretében kivágódott a klubszoba ajtaján és futva közeledett – feltehetőleg – abba az irányba amerre Lev lesz.

Ahogy a szedte a lábait azon gondolkodott, hogy mennyire szidja le. Dühében szinte meg is feledkezett arról, hogy hamar átkerülhet a ló túloldalára.

- Lev! – kiáltotta el magát, amint meglátta az összetéveszthetetlenül magas fiú hátát, mire az vontatottan megállt és lassan hátrafordult.

Ahogy megállt a nálánál majdnem kétszer akkora fiú előtt felsejlett előtte annak a dühös arca, így hirtelen belé fagyott a szó. Csak mert kleptomániás már egyből azzal kell gyanúsítani, hogy ő lopta meg? De, ha most belekezd a leszidásába, akkor lehet, hogy újra láthatja Levnek azt az énjét, ami miatt úgy odavolt. De akkor most miért szállt inába a bátorság?

- Öhm izé – szólalt meg előbb Lev, talán megunva Yaku bámulással egybekötött hallgatását. – Azt hiszem ez a tiéd, Yaku-san – mondta és a táskájából előhúzta a másik elveszettnek hitt felsőjét.

- Valóban – nyögte ki döbbenten és átvette a kezéből a pólót.

Szóval mégiscsak igaza volt.

- Akkor én megyek is – hadarta Lev és már sarkon is fordult.

Azt már nem!

- Állj! – kiáltott utána, mire amaz kissé lassan, talán azon gondolkodva, hogy jó ötlet-e, de visszafordult. – Szerintem erről beszélnünk kellene – mondta határozottan, belenézve azokba a macska-szerű szemekbe és valahol mélyen büszke volt magára, hogy előkotorta a magabiztosságát.

- Nem hiszem, hogy erről lenne beszélnivalónk – felelte Lev és, hogy türtőztetni tudja magát inkább hátat fordított a másiknak és gyors léptekkel odébbállt.

Azonban Yakunak esze ágában sem volt hagyni, hogy lelépjen, így gyorsan a másik után futott, hogy elé érve elállja az útját.

- Lev, ez nem állapot! – szólt rá erélyesen, mire csak egy döbbent pislogást kapott válaszul. – Sorra tűnnek el a személyes tárgyaink, sőt az iskola tulajdonából is néhány dolog és van képed azt mondani, hogy nincs miről beszélnünk?

- Te ezt nem érted! – morrant rá dühösen, épphogy nem kikelve önmagából, de Yakut még ez nem tudta megfélemlíteni, túlságosan felment benne a pumpa.

- Megígértem, hogy senkinek sem fogom elmondani és nem is tettem! Szóval annyit megtehetnél, hogy beszélsz legalább velem erről!

- Köszönöm az aggódásod, de járok dilidokihoz – vetette oda vérig sértve, majd taszítva egyet rajta fellökte, hogy esélye se legyen megakadályozni a továbbhaladásban.

- De én nem dilidoki vagyok, hanem, mint barát szeretnék segíteni! – kiáltott utána a földön ülve.

- Nem kell a szánalmad! – kiáltotta vissza dühösen, azonban annyira sem méltatta, hogy hátraforduljon, és a szemébe mondja.

Yaku egy szempillantás alatt ugrott talpra és futott azonnal Lev után. Ahogy a fiú mögé ért rántott egyet a karján, így az – mivel nem számított erre – kibillent az egyensúlyából, így Yaku ezt kihasználva kigáncsolta, s Lev szabályosan elterült a földön Yaku pedig felette térdelve lendítette ökölbe szorult kezeit, azonban időben visszafogta magát. Ott még nem tartanak, hogy verekedjenek emiatt.

- Hát nem érted, hogy csak segíteni akarok? – kiáltott rá leengedve maga mellé a kezét. – Lev csak megszeppenve pislogott fel a harmad évesére. Nem tudta hova rakni a helyzetet. Soha senki sem akart volna neki segíteni, miért most lenne ez másképp? – Legalább mondj egy pár kurva szót, hogy tudjam mi ez! – folytatta Yaku a kiabálást. – Nem azért teszem, mert pátyolgatni akarlak, hanem a csapatot akarom egyben tartani, mielőtt elkezd mindenki a másikra mutogatni, mert lassan cseszettül gyanús lesz, hogy ennyi minden tűnik el, ráadásul a legtöbb dolog a röpicsapat tagjainak a cuccai közül! Kuroo már felhozta nekem ezt a témát mikor Sendaiban voltunk! Azt akarod, hogy kiderüljön, hogy te állsz ezek mögött? Mert, ha igen jó úton haladsz!

- És mégis hogyan tudnál segíteni? – kérdezte hisztérikus hangon, s Yaku ebből rájött, hogy rátapintott a gyengéjére. – Ha a gyógyszerek nem segítenek, te sem fogsz! – vetette oda szemrehányóan, majd egy könnyed mozdulattal ledobta magáról a mélynövésű liberót és futva otthagyta.

Yaku, amint felocsúdott azonnal utána eredt, de köszönhetően Lev hosszú lábainak és a kertváros kanyargós utcáinak hamar szem elől tévesztette.

„És mégis hogyan tudnál segíteni? Ha a gyógyszerek nem segítenek, te sem fogsz!" – visszhangoztak a fejében Lev szavai.

Egyszerűen úgy érezte, hogy ezek után pedig pláne beszélniük kellene. Ráadásul gyógyszereket szed...

Habár nem tudta, hogy mégis mit mondhatna neki még, de abban biztos volt, hogy ezt nem hagyhatja ennyiben.

Minduntalan csörgette Lev telefonját, de semmi válasz. Ha tudná, hogy hol lakik, akkor biztos elmenne a lakására, de sajnos nem tudja, így ki kell várnia a másnapot és addig biztos nem engedi el Levet, amíg dűlőre nem jutnak.

És már van is egy jó terve.