Mocskos titok [LevYaku - Befejezett]

5.

Ami Kuroo és Yaku között történt az csak testiség volt mindkettejük részéről. Habár aznap nem feküdtek le egymással, de az utána következő hetekben arra is sort kerítettek, nem is egyszer – persze mindkettejüket a puszta kíváncsiság hajtotta.

Yaku számára teljesen új értelmet nyert a szex – rájött, hogy képes őszintén élvezni, kéjesen nyögni a gyönyörtől és remegni az élvezettől. Sokkal jobban élvezte, mint bármikor a munkája során, azonban éppen ezért tört össze kissé lelkileg, hiszen pénzért nem volt képes ezeket az érzéseket felszínre hozni. Habár meg tudta játszani, sőt néha valóban élvezte, azonban nem volt ugyanaz a kettő.

Kuroo viszont sokkal inkább kibékült magával. Jobban élvezte a testi kontaktust Yakuval, mint az eddigi lánypartnereivel bármikor. Persze nem azért, mert Yakuról volt szó, hiszen a puszta vágynál semmi többet nem érzett iránta. Iskolában és edzéseken ugyanolyan közvetlenek voltak, mint bármikor – mintha soha semmi sem történt volna és ez így tökéletes volt számukra.

- Miért is csináljuk ezt? – törte meg Kuroo a rég bennálló csendet, s közben óvatosan végigsimított a mellkasán pihenő Yaku karján.

- Mert élvezzük? – kérdezett vissza álmoskásan.

- Talán – felelte elgondolkodva. Olyan abszurd volt számára egy csapattársával, egy barátjával alkalmi kapcsolatot folytatnia. Soha nem gondolta, hogy lehet köztük több, de az ilyen meghittnek tűnő pillanatok azért megdobogtatták a szívét, azonban érezte, hogy köztük ez nem működne és nagyon remélte, hogy a másik is így gondolja.

- Igazából nem tudom – szólalt meg Yaku hosszas hallgatás után. – Én csak élvezem, hogy valaki megérint. – Valóban így gondolta. Azok az érintések, amiket a kuncsaftjaitól kap azok általában erőszakosak, durvák vagy, ha éppen finomak és kedveskedőek Yakunak akkor is felfordul tőle a gyomra – persze van, hogy élvezi, de egyre inkább ritkaságszámba megy. Kuroo az első, aki odafigyeléssel érintette meg és ez olyan hatással volt rá, mint egy drog. Többet és még többet akart belőle.

- Azt hiszem én is. – Szorosan karjaiba zárta a másikat. – Neked megfelelne, ha most bárki mással feküdnél így? – Yaku akaratlanul a munkájára gondolt, amitől egy fintor ült ki az arcára, de ezt szerencsére a másik nem látta.

- Nem. Bárkivel nem. – Kibontakozott az ölelő karok közül és lemászott Kurooról, hogy mellé feküdve, felkönyökölve ránézhessen. – Csak olyannal, aki kedves hozzám, akinek számít, hogy én mit szeretnék, aki figyel rám... azt hiszem.

- Igen, én is így vagyok vele – mosolyodott el Kuroo megkönnyebbülten. Habár nem tudta pontosan megfejteni, hogy mire gondolhat a másik, de abban biztos volt, hogy nem jelent számára se többet egy alkalmi szexpartnernél. Le is merte volna fogadni, hogy Yakunak még van, vagy legalábbis volt valakije rajta kívül, hiszen elég tapasztaltak voltak a mozdulatai. Jobban szopott, mint bármelyik lány és soha nem mutatta jelét, hogy fájna neki a behatolás.

- Én viszont megyek – kelt ki Yaku az ágyból és elkezdte visszavenni a vágy hevében földre dobott ruháit.

- Maradhatsz – könyökölt fel Kuroo az oldalára fordulva. Nem akarta késő este hazaküldeni, hiszen elég messzire laktak egymástól.

- Nem, még van dolgom.

- Dolgod? Este kilenckor?

- Igen. Tanulás meg ilyenek – felelte könnyedén, mire Kuroo megforgatta a szemeit. Valahogy neki a „dolog" nem tanulást jelentett, de Yaku mindig ezt válaszolta. Többször is elgondolkozott azon, hogy valami nem stimmel ezzel a két szóval egymás mellett, de aztán végül betudta sajátos szójárásnak.

- Holnap szombat, mire akarsz tanulni?

- Hétfőre.

- Szerintem hazudsz – vágta rá egyből. Tudta, hogy Yakunak milyen sokat számít, hogy jó jegyei legyenek, azonban néha már túlzásnak tartotta, amit a másik csinált.

- Szerintem meg nincs közöd hozzá – nézett a fekete hajúra dühösen, majd gyorsan kiviharzott a szobából maga mögött becsapva a szoba ajtaját, benne otthagyva egy döbbenten pislogó Kuroot.

* * * 

Idegesen trappolt ki a házból, majd végig a hosszú utcákon, s néhány sarokkal arrébb lerogyott egy padra és a kezeibe temette az arcát.

Gyűlöli magát.

Muszáj hazudnia és most emiatt képes volt bunkón viselkedni azzal az egyetlen egy emberrel, aki valamilyen szinten megérti. Aki törődik vele.

El akarta mondani Kuroonak már többször is az igazat, de minden alkalommal megrettent. Félt a reakciójától, hogy undorítónak fogja tartani, hogy többet nem beszél vele, hogy többé nem érinti meg, de az is átfutott az agyán, hogy mi van, ha elhíreszteli? Valószínűleg azt a kevés önbecsülését is elveszítené, ha kitudódna. Még az is lehet, hogy valaki feljelentené, hiszen illegális, amit csinál. Ráadásul akkor az anyját is biztos börtönbe csuknák, hiszen előbb vagy utóbb az is kiderülne, hogy egész rendszeresen drogozik az a nő – na, nem mintha Yaku annyira sajnálná.

De miért kell mindig a legrosszabbra gondolnia?

Mindig a családjaként gondol a csapatra és képtelen annyira megbízni a csapatkapitányban, hogy elmondja neki az igazságot magáról. Hiszen még ki is segítette anyagilag, amikor nagyon rosszul állt. De talán nem tette volna meg, ha tudná az igazságot...

Már megint rosszra gondol. Miért nem képes bízni az emberekben?

Költői kérdés – jött rá utólag Yaku, s kitörölve minden felesleges gondolatot a fejéből felállt a padról és hazaindult, hogy összeszedje magát a kuncsaftjának.