Három Kívánság

Első kívánság - 5.

Tegnap este átbeszéltem a dolgokat Rachellel. Reggel megittam a szokásos kávémat, majd felfrissültem egy kicsit a fürdőben. Kiválasztottam a ruhámat, ami egy fekete szakadt farmerből, egy fehér pólóból és egy farmer dzsekiből állt. A smink az ugyan úgy, mint minden nap spirál, korrektor és egy pici szemöldök zselé. A hajam a vállamra omlott és mivel nem volt kivasalva, kissé hullámos volt. Egyedül voltam otthon, mert anya munkában volt, Benjamin pedig visszament az egyetemre. Kinyitottam az ajtót és Steven autója állt a hídon. Annyira meglepődtem, hogy visszacsuktam az ajtót, majd újra ki, de még mindig ott volt. Mit sem foglalkozva vele elhaladtam az autó mellett és a buszmegálló felé vettem az irányt. A kocsi lassan mellém kanyarodott és az ablaka lehúzódott.

- Gyere! Elviszlek - egy gyönyörű, elcsábítalak mosolyt villantott felém, de rám nem hatott.

- Nem kell! - sétáltam tovább a járdán és nem néztem a szemébe.

- Szállj be! - nézett rám boci szemekkel.

- Hagyjál! - ellenkezdtem.

- Naaa! - kérlelte sokadszorra. Már kezdett idegesíteni, úgy hogy belementem.

- Ajj! - átkocogtam az anyósüléshez  és beszálltam az autóba.

- Más lány sikoltozva ülne be, téged meg kérlelnem kell. Hogy van ez? - óriási mosoly volt az arcán.

- Csak menjünk már! - túrtam bele a hajamba. Kínos csönd uralkodott az autóban, vagyis én így éreztem, Steven kevésbé. Dobolt a kormányon a halk zene ütemére és dúdolgatta is hozzá. A telefonom rezegni kezdett. Rachel írta, hogy hol vagyok és hogy már rég itt szoktam lenni. Steven az iskola parkolójában leparkolt, én meg gyorsan le is léptem. Még hallottam, hogy egyszer a nevemet ordítja. A termünk felé szaladtam, ahol már a helyén ült Rachel. Megöleltem és gyorsan előakartam venni a telóm, de nem találtam.

- Basszus nincs meg a mobilom! - jajgattam Rachelnek.

- Biztosan meglesz - nyugtatott, közben kezei a vállamat simogatták. Nagy szünetben az ebédlőbe ettem Rachellel a gusztustalan menzát, amikor kinyílt a duplaszárnyú ajtó és belépett rajta a kosár csapat. Minden szem oda szegeződött. Steven szeme megakadt rajtam és óriási mosollyal futott oda hozzánk.

- Sziasztok! - köszönt, majd háttal az asztalnak, leült a padra - A kocsimban hagytad a telód - előhúzta a zsebéből.

- Ezt csak most tudtad ideadni?! Egész nap itt aggódtam - dühösen reagáltam.

- Bocs - már fel is állt és ott hagyott volna, de - El is felejtettem! - csapott a homlokára - Pontban kettőkor várlak az autómnál - már volt köztünk két-három méter, ezért hangosabban mondta. Pechemre szinte mindenki hallotta. Voltak akik értetlenül meredtek rám, azután a távolodó Stevenre. Volt még fél órám a találkozóig. Rachellel töltöttem el az időmet az udvaron. Egy fa alatt ültünk és vicceket olvastunk egymásnak. Mikor már csak pár perc volt a megadott időpontig, elindultam. Steven az autónak dőlve cigarettázott.

- Nem tudtam, hogy cigizel Steven Clark - néztem rá lesajnálóan.

- Még egy dolog amit megtudtál rólam - mosolygott - Kérsz? - nyújtotta felém a csikket.

- Nem akarok hamu tartó lenni, de azért kösz - utasítottam vissza - Miről akartál beszélni? - rögtön belecsaptam a közepébe a dolognak.

- Szállj be! - beültünk az autóba és még egy percig néma csöndben ültünk, mikor megszólalt - Ne akadj ki! - mélyen a szemembe nézett. Ez jól kezdődik - Elhasználom az egyik kívánságom.

- Biztosan átgondoltad? Nem lesz még egy esélyed - jelentettem ki még nyugodtan.

- Igen... - beletúrt a sötét hajába.