LÉLEKBEN SZÁRNYALOK - BEFEJEZETT

4

Már vagy órák óta várok Mairennre, de nem jön.

Remélem, nem esett baja.

A kanapén ülök, és egy korcsokról szóló könyvet olvasgatok, amit még a könyvtárból vettem ki hazafele menet.

Elég nehezen találtam rá, mert szinte semmi feljegyzés nincs a korcsokról. Olyan, mintha eltüntették volna a róluk készült információt. Ez a könyv is kézzel íródott, és nem a legszebb fajtával. Alig bírom kibogarászni, hogy melyik betű mi, és minden figyelmemet oda kell összpontosítanom, hogy értsek is valamit. Papírra jegyzetelek magamnak, de nem igazán tudtam meg sokat, mert valaki félbeszakított.

-Te meg mit olvasol?

Hallok egy hangot, mire összerezzenek, és felnézek a könyvből.

Mairenn áll előttem, a kezében valami öreg kabáttal. Észre se vettem, hogy hazajött.

-Korcsokról bejegyzéseket.

Válaszolok, mire az arca eltorzul, olyan fejet vág, mintha minimum halálos bűnt követtem volna el, és mérgesen felkiált.

-Mit?

Meg se várja a válaszom, kitépi a kezemből a könyvet.

-Add azt ide!

Folytatja.

-De...

Kiáltok fel értetlenül, és kissé felállok az ültömből.

-Semmi de! Nyomás aludni, késő van!

Vág közbe, és meg se várva, hogy bármit is reagáljak, kiviharzik az ajtón.

Na, ez most mi volt?

Néha annyira nem értem Mairennt. Annak a nőnek még azt mondta, hogy ő lett volna az első, aki bemegy reklamálni az Alberoba, hogy nem tanítanak a korcsokról, tőlem meg ahogy megtudta mit olvasok, elvette, mintha nem is tudom... Titkolna valamit, vagy nem akarná, hogy tudomást szerezzek valamiről...

Talán a hegek a hátamon...

Kiráz a hideg. Mi van, ha korcs vagyok, de levágták a szárnyaim?

Lehetetlen! Ki tenne ilyet, és miért? Kegyetlenség.

Nem lehetek korcs.

Mérgesen bevetem magam az ágyamba. Most nem kéne szót fogadnom Mairennek... Lehet, hogy egész életemben hazudott nekem, és nem is vagyok ember. Ha haza jön, meg fogom kérdezni tőle. Addig nem fogom hagyni, amíg el nem mondja az igazat.

Az államig beburkolom magam a takarómmal, és a fal felé fordulva elalszok.

Fogalmam sincs hány óra lehet, a szemem kipattan, és zihálva felülök.

Basszus, már megint! Megint az a rémálom!

Próbálok vissza emlékezni, mi is lehet, de nem megy. Az egyetlen kép egy villanás, vagy valami hasonló.

Remegő lábakkal kikelek az ágyamból, és az ajtó felé indulok. A hátamon a hegek úgy fájnak, mint még soha. Ha újdonság lenne, talán ordítanék is a kíntól.

Lecsoszogok a lépcsőn, és a konyha felé veszem az irányt. Az ablakon kékes fény szűrődik be, úgy hajnali öt óra körül lehet. Mairenn már biztos, hogy visszaért, de nem akarom felébreszteni. Elég lesz neki, amit reggel kap majd tőlem...

Nagyot sóhajtok, és felrakok főni egy adag kávét.

Hiába próbálnék elaludni, most biztos nem menne.