LÉLEKBEN SZÁRNYALOK - BEFEJEZETT

22

 Drake a tisztáson landolt velem, ahol minden elkezdődött. Hirtelen eszembe jutottak a képek, ahogy a többi Terepvadásszal játszottunk, aztán ahogy az angyalok megtámadtak minket. Istenem, de régen is volt már. Az emlék, hogy a fekete hajú angyal elragad, még mindig felkavarta a gyomrom.

Ahogy földet értünk, kipattant a szemem. A látvány elborzaszt. A tisztás csöndes és kihalt, de az erdőből emberek sikolya visszhangzik és füst gomolyog a fák messzeségéből. Ha futok, öt perc alatt a városba érek. A szemem megtelt könnyel, de nem engedem kicsordulni. Ökölbe szorítom a kezem és rohanni kezdek. Egyenesen a fatörzsek közé, de mintha csak pórázról rántanának vissza, az erdő szélén megtorpanok. Drake nem követ, de érzem a hátamban a tekintetét. Az emberek sikolyai eltompulnak. Talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy látom és még csak el se köszöntem tőle. Még megtehetném, de csak állok. Az idő pereg a szemem előtt, mintha gyorsítva történne minden. Nem vesztegelhetek többet! Most minden egyes perc kincs! Mairenn ott van valahol a tűzben, és ki tudja, talán segítségre szorul! Habozva újra megindulok és nem nézek hátra. A döntés fáj, de nem állhatok meg. Még mindig visszafordulhatnák! Miért nem teszem?! A fenébe is, ezek a hülye könnyek. Futás közben megtörlöm az arcom, és botladozva rohanok tovább a város felé. A szemem sarkából még látok egy apró pontot a mezőn ácsorogni, csalódottan, lehorgasztott szárnyakkal. A szívem összeszorul ahogy elképzelem, milyen lehet most neki. Otthagytam egy búcsúszó vagy ölelés nélkül. Talán a legjobb az lett volna, ha búcsúzóúl megcsókolom, de még se tettem. Megtehettem volna, de elfutottam.

A szívemben aggodalommal érkezek meg a városba, a látvány pedig elborzaszt. A házak és a fák lángokban, az utcákon kirakott macskaköveket vér áztatja és halott testek lepik el, aki még él, pedig a bőrét mentve, halálfélelemmel átitatott sikolyok közepette menekül. Az angyalok futva kergetik az embereket, egyikőjük se repül. A vasháló is a helyén van, nem szakították le. Nem csak emberek, hanem angyalok hullái is hevernek a földön, de szárnyak nélkül megcsonkítva. A gyomrom felkavarodik a látvány által, de nem állok meg. Rohanok a menekülő tömeggel szemben, meggondolatlanul egyenesen a házunk irányába. Nem törődök vele, hogy mellettem a házak lángolnak, csak rohanok. Oda akarok érni. Valamiért azt hiszem, Mairenn otthon van. Néhány angyal felém kap, és üldözőbe vesz, de mindegyiket lehagyom. Egy idő után feladják a hajkurászást, hiszen sok ember maradt még rajtam kívül. A Fejvadászok az Albero és a főváros felé terelik a népet miközben az angyalokkal viaskodnak. Terepvadászoknak sehol sincs nyoma. A tüdőm éget a belélegzett füsttől, de nem állok meg. A gyomrom föl-le liftezik. Ideges vagyok. Már csak egy sarok és otthon vagyok. Lihegve gyorsítok, de a lábam már alig bírja. Mindjárt... Befordulok és a szemem elé tárul a rémálom. A házunk hatalmas vörös lánggal ég, és épp leesik róla egy deszka. Ahogy földet ér égő korom száll fel a magasa.

-Ne!

Kiáltom kétségbeesetten és előtörnek a könnyeim.

-Ne, ne, ne, ne, ne!

Rohanok a ház közelébe és majdnem a földre rogyok. Emlékek törnek elő, régről, amikor még kicsi voltam. Az egész eddigi életem a házban. Az összes emlékem. A házban ég.

-Nem lehet!

Nyöszörgöm és berúgom az ajtót. Nem törődve a forró lángok marásával berontok.

-Mairenn!

Ordítok, a tüdőm pedig tele megy füsttel. Köhögni kezdek és a könnyeimmel küszködve az arcom elé kapom a kezem. Nem is értem, miért gondolom, hogy Mairenn itt lehet.

-Mairenn!

Köhögök, a könnyeim pedig patakokban folynak. Az emeletre már nem tudok felmenni, mert elzárta a tűz. Körülnézek, de a füsttől már alig látok valamit. Egy gerenda recsegve elém esik, amitől hátra ugrok. Az apó parázsló darabok a lábamra hullanak. Éget. Ekkor jut csak el a tudatomig, hogy egy lángoló házban vagyok. Eluralkodik rajtam a pánik és az ajtó felé rohanom. Mairenn nincs itt, de akkor hol lehet? Kétségbeesetten pásztázom a káosz martalékává vált várost és a pánikolva rohangáló embereket, abban reménykedve, hogy valahol meglátom majd Mairennt. Az agyam ezerrel azon pörög, hogy hova bújhatott. Az az opció meg se fordul a fejemben, hogy már nem él, hiszen az nem lenne igaz. Ő nem halhat meg! Hova is mehetett... Eszembe jut, hogy régebben a leszerelt Terepvadászokkal kockázott egy régebbi eldugott bárban, a város szélén. Lehet, hogy most is ott van!