2. epizód: Az új állomásfőnök - 1. rész

130 5 2
                                    

- Ez mit akar jelenteni? - ült fel a székében Peter.
- Azt, hogy én lettem az új állomásfőnök.

Kikerekedett szemmel bámultak Gwen-re, amit döbbent csend követett.

- Én...nem is tudom, mit mondjak. - sütötte le a szemét Gwen. - Lehet talán nem volt helyes így közölnöm veletek, hogy új főnököt kaptok. Igazság szerint meg kellett volna várnom Höppler urat, hogy ő mutasson be, merthogy állítása szerint ez az ő dolga és ne akciózzak magamtól, de a mai bevetés után úgy éreztem, hogy nem tudom magamban tartani.
- Valóban az én tisztem lett volna. - szólalt meg hirtelen Gwen mögött Höppler úr. - De nem csodálom, hogy végül a tudtukra adta. Hiszen majdnem elvesztettük a szanitécünket. Mikor, ha nem most volt itt az ideje, hogy elmondja.

Gwen a másodperc törtrésze alatt megpördült a tengelye körül, olyan sebességgel, amit még Michael Jackson is megirigyelt volna. A társalgóban lévő csapat is meglepődött a főnök felbukkanásán, mert egyáltalán nem számítottak az érkezésére.

- Höppler úr, micsoda meglepetés! - találta meg a hangját a doki. - Először is elnézését kell kérnem, hogy a tudta nélkül cselekedtem, másodszor pedig való igaz, így adtam ki magamból a helyzet okozta feszültséget, hogy túlzottan hamar adtam ki magamból ezt az "érzékeny" információt.
- Még ha mindent elmondott volna a pillanat hevében... - csóválta a fejét a főnök.
- Mi mindent? - kérdezett közbe Karin.
- Szerintem arra még ráérnek, hogy mindent megtudjanak. - lépett közbe Höppler úr. - Senkit sem lehet kötelezni arra, hogy minden egyes dolgot elmondjon magáról. Így is ahogy látom, kissé zavarban van a hirtelen ráirányuló figyelemtől a doktornő.

Ezen szavak hatására kicsit visszavettek az érdeklődésből a többiek, de érezhetően megváltozott a hangulat.

- Különben gratulálok önnek Dr. Fraser az akció minőségi végrehajtásához, remek embert választott vezetőnek az autópályarendőrség. Érzésem szerint megfelelő ember lesz maga a légimentőbázis élére is.
- Ö...köszönöm a kedves szavait főnök, de az, hogy én vezetem az A1-es autópálya mentén lévő őrsöt, az nem a saját fejemből pattant ki.
- Pedig nekem úgy tűnik... - szólalt meg Peter.

Gwen tekintete rávillant a szanitécre.

- Ilyenek nekem sosem jutnak eszembe zsigerből Peter. Lehet, hogy a képességeim megvannak hozzá, de magamtól nem gondolom nagyképűen, hogy én szartam a spanyol viaszt és hogy én legyek a "nagy vezér". Ez nem így működik. - magyarázta Gwen. - Egyébként ebben az esetben az anyám volt a bűnös. Ő erőltette, hogy próbáljam ki magam főnökként.
- Ki az édesanyja? - kérdezte homlok ráncolva Höppler úr.
- Tudja azt maga nagyon jól szerintem. Sokszor volt vezető hír a médiában. - vonta fel fél szemöldökét Gwen. - Mint például most is.
- Tényleg! - kiáltott fel Gina. - Néztem reggel a híradót a tévében és pont akkor kapcsoltam oda, amikor erről volt szó.
- Hogy mi? - fordult mindenki egy emberként Gina felé.
- Köztudott tény, hogy a főállamügyésznő, Isolde Maria Schrankmann állandóan zaklatja őket, mivel szerinte pocsékul vezetik az őrsöt és megpróbálja ellehetetleníteni a munkájukat, illetve besározni az előző főnök, Anna Engelhardt nevét. Amikor kiderült, hogy Engelhardt asszony lánya, Dr. Gwendolin Alina Fraser lett az új vezető-főfelügyelő, elég komolyan, páros lábbal beleszállt az életükbe.
- Ez pontosan így van Gina. Azonban ezzel a hozzáállással a főállamügyésznő el fogja érni, hogy magasról tenni fogok arra, van-e mentelmi joga vagy nincs és le fogom tartóztatni jó hírnév megsértéséért plusz érik a hivatalos személy elleni erőszak vádja is, mivel egyszer majdnem elvitt a német államvédelmi hatóság az őrsről akaratom ellenére. De ezt megakadályozták a barátaim. - adott igazat Gwen Ginának.

Medicopter 117 - Egy új korszak kezdeteDonde viven las historias. Descúbrelo ahora