16. epizód: Fél lábbal Németországban - 1. rész

53 2 0
                                    

2 hét múlva...

- Már két hete folyamatosan itt vagyunk, legalább otthoni lábadozásra hazaengedhetne minket doktor úr. - méltatlankodott Gwen felülve a kórházi ágyon. Szerencsére már mind a ketten maguktól tudnak lélegezni, így szabadon mozoghatnak a kórházban az infúziós zacskóval meg a két mankójukkal.  - Sokkal jobban éreznénk magunkat.
- Még nem épültek fel teljesen. - válaszolt komolyan a főorvos, miután megvizsgálta mindkét nőt. - Az egyik vizit alkalmával mondtam önöknek, elképzelhető, hogy egy hónapig is a vendégszeretetünket fogják élvezni. Javasolnám, hogy próbáljanak meg minél többet pihenni, mert a makacsságukért komoly árat fizethetnek.

A doktor ellenőrizte a papírokat, majd mivel minden szükséges vizsgálatot elvégzett rajtuk, jobbulást kívánva a nővérekkel elhagyta a szobát. Gwen csalódottan dőlt végig a kórházi ágyán.

- Ez nem jött össze. - jegyezte meg Gabi a szomszédos ágyon. - Pedig nem kímélted a doktor urat.
- Hát ez az Gabi. - sóhajtott gondterhelten Gwen, majd másfelé kalandoztak el a gondolatai.

Gabi látva barátnője komoly arcát, nem bírta ki, hogy ne kérdezzen rá az okára.

- Min gondolkodsz?
- Kettő ügyön is. Kettő elég komplikált ügyön.
- A Karin - Semir dolog meg az a bizonyos?
- Rátapintottál a lényegre. - válaszolt Gwen nevetve, aztán komoly hangra váltott. - Bocsánat a kifejezésért, de bassza a csőrömet az, ahogy a Gerkhan házaspár intézi a dolgait. Még a nagyobbik lányuk, Dana is próbálkozott javítani a helyzeten, miután szépen megkértem, de ő sem ért célt. Ez a hülye féltékenykedés dolog alapvetően mérgezi meg két ember kapcsolatát, pláne egy házasságot. Ötletem sincs már komolyan, hogy mit lehetne tenni.
- Majd ha egyszer hazajutunk Németországba, akkor helyben mindent helyre teszünk.
- Gondolod, hogy bármi is sikerülne ezek után Gabi?
- A lehetetlen is lehetséges, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megoldjuk a problémás helyzetet.
- Ennyi minden megmaradt abból, amit a megmentésed utáni időszakban próbáltam tanácsolni neked? Ez nagyon szép tőled.
- Ez a legkevesebb azok után, hogy nem hagytál meghalni aznap.
- Reméltem, hogy időben érek oda a csapatommal, hogy visszahozzunk. Tudod úgy vagyok vele, hogy a remény hal meg utoljára, ha a legkisebb esély is van a sikerre, legyen az 0,1% vagy annál is kevesebb, én akkor sem adom fel.
- Tudom és ez így helyes, akár mentős vagy, akár ügynök, bármi.
- Pontosan.
- Na jó, nem akarlak erre az egészre emlékeztetni, úgyhogy egy kellemesebb témára váltok. Szóval mi van köztetek Peter-rel?
- Mi lenne Gabi? Kedvelem a srácot, jó fej. Ennyi.
- Gwen, ugyan kit akarsz átverni? Ez azért már annál több. Majd kiugrott a szíve a helyéről, amikor meglátta a sérüléseidet.

Gwen elfordította a tekintetét Gabi-ról és a plafont kezdte bámulni.

- Nem vagyok ebben az egészben biztos. Mármint abban, hogy a munkám mellett ez beleférne. Látod, Semir és Andrea is egy helyen dolgoznak, mégis balhéznak egymással. Vagy a kórházba kerülésünk napján Karin és Jens közötti vita. Félek, hogy egy idő után egy,ás agyára mennénk Peter-rel és ezt nem akarom. Szeretek vele egy műszakban dolgozni, remek szakember, aki amúgy többre is képes lenne, ha hallgatna egy kicsit rám, szóval nincs rá panaszom. Én is tisztában vagyok a dolgokkal Gabi, de fogalmam sincs, hogyan működhetne ez.
- Csak annyit tudok neked javasolni, hogy próbáljátok majd meg együtt, amint lehet.
- Ha így bátorítasz barátnőm, akkor talán. - mosolyodott el végre Gwen is.

Eközben a két nőnek egyáltalán nem volt tudomása arról, hogy Peter és Ralf mindent hall a beszélgetésükből.

- Drága barátom, azt hiszem teperned kell, hogy célt érj. - húzogatta a szemöldökét Ralf. -Indítsd be a rakétákat haver.
- Nem arról vagyok híres, hogy egy könnyen feladom. De ha Gwen-nek időre van szüksége, akkor azt tiszteletben tartom.
- Csak nehogy elszalaszd a lehetőséget, amíg türelemmel vársz.

A két szanitéc abbahagyta a hallgatózást és elindultak kávét szerezni maguknak, ugyanis ma ők vigyáznak a lányokra, mivel a csapat többi részét hazaküldték pihenni. A legnehezebb esetnek Anna Engelhardt, Gwen édesanyja mutatkozott, de a fiúk meg tudták őt is győzni, hogy menjen haza.

Bécs, Ausztria

- Ez 100%, hogy igaz Stockinger? - kérdezte döbbenten Richard a kávéfőzőnél állva.
- Miért hazudnék neked Richard? Ma volt a reggeli hírekben. - védekezett Stockinger feltartott kezekkel.
- Ne pánikolj, a hírek szerint jól túlélték mindketten. Igaz, az intenzívre kerültek, de elvileg ki kellett már onnan kerülniük. - szólt közbe Christian.
- Honnan lehetsz ennyire biztos Böck?
- Nehezedre esne néha a keresztnevemet használni Richard?
- Richard sajnos nem az a típus, aki a keresztnevét használja az embereknek, akiket ismer. - jegyezte meg Höllerer.
- Szerintem hagyd őt Höllerer, ma bal lábbal kelt fel. - hangzott a válasz Christian-tól, miközben kihörpintette a kávéja maradékát.
- Netán baj, hogy aggódom egy régi barátomért? Ha visszaértek Köln-be, akkor felkeresem a légimentő bázison. Végre Rex is újra láthatja.

Los Angeles, California, Egyesült Államok

Nagy az élet az Eppes házban. Gabriele és Gwen végre hazamehettek saját felelősségre, így mindenki fel volt dobódva. Nagyon jó hangulat lengte be az egész házat. Küzdelmes napokon vannak túl, ezért egy beteg kímélő minibulival lepték meg a barátaik a két doktornőt.

- Ezt az alkoholista bandát... - szólalt meg hirtelen Alan.
- Alan bácsi, az az egész teljesen véletlenül alakult úgy. Éppen buliztunk az autópályásokkal, amikor befutott a központból a hívás. És igen, akkorra már volt bennünk egy bizonyos alkoholmennyiség. De ez nem ment a mentés rovására. - mutatta be Gwen azt a bizonyos éjszakai bevetést.
- Nem bizony! - emelte fel röhögve a pezsgőspoharát Florian.

A doktornő erre csak egy legyintéssel válaszolt, majd újra a folyamatban lévő csocsómeccsnek szentelte a figyelmét, ahol a Thomas-Max páros éppen a földbe döngölte a Gina-Karin kettőst.

- Ne már Karin, nem hagyhatjuk őket nyerni! Életünk végéig hallgathatnánk, hogy hogyan aláztak le minket. - esett kétségbe Gina.
- Még nincs vége a meccsnek, innen szép nyerni. - bátorította csapattársát Thaler doktornő.

Ugyanis 5-2-re Max-ék vezettek.

- Csak szeretnétek lányok. El fogjátok veszteni a fogadást és ti fogjátok takarítani a bázist két hónapig, illetve a te dolgod lesz a jelentéseket megírni a kis fekete bőrkönyvbe a bevetések után Gina.
- Te csak ne fenyegesd a barátnőmet Wächter. - állt közelebb a pilótanőhöz Dr. Harland. - Mert igencsak rosszul jársz.
- Itt bunyó lesz hamarosan. - jegyezte meg Ralf.
- Ne fesd a falra az ördögöt szívem. - próbálta visszafogni a barátját Gabriele. - A végén még tényleg megtörténik.
- Ja ahogy például Murphy törvénye kimondja: Ami megtörténhet, az megtörténik.
- Kösz, hogy mellém állsz Gwen. - koccintott a barátnőjével Gabi.
- Szívesen barátnőm, bármikor. - viszonozta a gesztust Fraser doktornő.

Gwendolin nevetve szemlélte a csatározó barátait, amikor befutott egy hívás a mobiljára.

- Itt Dr. Fraser.
- Doktornő, örömmel hallom, hogy jól van. - szólalt meg a vonal túlvégén Queensland nyomozó. - Híreim vannak a rám bízott üggyel kapcsolatban.

Gwen felállt a mankójára támaszkodva és kiment a konyhába. Minden lépését árgus szemmel figyelte a szőke szanitéc.

- Most már mondhatja, senki sem hallja.
- Rendben. - majd megköszörülte a torkát a nyomozó. - Megtaláltam őket.
- És hol vannak?
- San Francisco-ban bukkantam a nyomukra.

Medicopter 117 - Egy új korszak kezdeteDonde viven las historias. Descúbrelo ahora