Rózsa és Tulipán

VI.

Évek teltek el. A lányok külön váltak és élték életüket. Ki hogy. Anyjuk temetésén találkoztak újra. Akkor jöttek haza mindketten. A temetés után együtt mentek a házba, hogy összecsomagolják anyjuk holmiját. Közösen egyeztek meg, hogy a házat eladják.

- Iszol egy kávét? -–kérdezte Cindy.

- Igen, kösz – válaszolta csendesen Kizzy.

Mindkettőjüknek még vörös volt a szemük a sírástól. Anyjuk halála nagyon megviselte őket. Andreet a rák vitte el. Nem szenvedett sokat, a kór hamar végzett vele. Peter, a barátja már jóval hamarabb meghalt. Szívinfarktust kapott.

- Meghirdeted majd te a házat? – kérdezte Kizzy.

- Persze, majd elintézem – válaszolta nővére. - Nem haragszik Andrew, hogy nem jöhetted ide veled?

- Nem, nem haragszik. Addig ellesz nagyiéknál.

- A kicsivel is minden rendben lesz?

- Persze, Samanthával minden rendben lesz. Andrew meg tudja etetni és el tudja látni.

- Te hogy vagy? Nem rég halt meg Shaun, most meg anyu.... Hogy bírod?

- Elvagyok... - próbált meggyőző lenni Cindy.

Igazából dehogyis volt el! Annyira szerencsétlennek érezte magát! Évekig nem volt senkije. Már volt, aki azt gondolta róla, hogy homoszexuális, csak titkolja. Nem, nem volt az. Csak egyszerűen rettegett attól, hogy elhagyják, megcsalják. A főiskola elvégzése után az anyja mellett maradt, és segített neki a boltot vezetni, a papírdolgokat rendezni. Ő volt anyja könyvelője. Egyik nap éppen ő helyettesítette anyját, mert az beteg lett. Egy vásárló toppant a boltba. Shaun volt az. Az a Shaun, aki fiatalkorában annyit ostromolta, de ő csak barátot látott benne. Cindyt meglepte a férfi váratlan látogatása.

- Szia, Cindy, megismersz még? – kérdezte vidáman Shaun.

- Szia, Shaun, hát persze – válaszolta vissza mosolyogva.

Shaun nem sokat változott. Ugyanúgy alacsony maradt, csak kicsit megférfiasodott. Haja már kezdett ritkulni.

- Itt dolgozol anyukádnál?

- Igen, itt maradtam. Ma besegítek neki, mert beteg, influenzás lett. Te mit keresel erre? Ha jól tudom, elköltöztél.

- Igen, ez igaz, de apu lerobbant, így visszajöttem segíteni a szüleimnek. Férjnél vagy? – kérdezte Shaun.

- Á, nem! – nevetett fel Cindy. – Miért te megnősültél?

- Nem – komolyodott el Shaun. – Van estére valami programod?

Cindy ránézett. Shaun egyenesen az ő szemébe nézett. Nem változott semmit. Az érzelmei sem. Cindy ezt pontosan tudta. Hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon.

- Nem, igazából estére nincs semmilyen programom – kezdte.

- Akkor gyere velem vacsorázni, vagy csak sétálni, vagy amit akarsz.

- Jól van, nem bánom. Ha este nyolcra értem jössz, szívesen elmegyek veled valahová – adta meg magát Cindy.

- Remek! Pontban 8-kor érted megyek – vidult fel Shaun.

- De adhatok neked valami? – tért át más témára a lány.

- Jaj, tényleg! Igen! A következő kellene nekem – vette elő a listát a zsebéből és felsorolta, mire lenne szüksége.

Cindy kiszolgálta. Shaun fizetett.

- Akkor este 8-kor – búcsúzott Shaun.

- Rendben, várlak – felelte Cindy.

***

- Anya, estére nem leszek itthon. Nem lesz baj? Elleszel egyedül? – kérdezte Cindy anyja szobájába lépve.

- Miért, hová mész?

- Emlékszel Shaunra? Ma találkoztam vele a boltban, és elhívott vacsorázni – felelte.

- Igen, emlékszem rá. Annyira szeretett volna veled összejönni. Örülök, hogy elmész egy kicsit kikapcsolódni. Velem minden rendben lesz itthon. A boltban nem volt semmi baj?

- Nem, semmi baj nem történt. Akkor megyek és készülök – ezzel a szobájába ment.

Pontban 8-kor megjelent Shaun.

- Ezt anyukádnak hoztam – nyújtott át egy szatyrot Cindynek.

- Köszi szépen – vette át tőle és belenézett. Egy kis gyümölcs volt benne. – Nagyon rendes vagy.

Bement a konyhába, Shaun utána ment.

- Kérsz valamit inni? – kérdezte Shaun.

- Nem, köszi. Ha gondolod, akkor menjünk. Eldöntötted, hogy mit szeretnél?

- A vacsorát nem bánom – felelte Cindy.

- Rendben.

A belváros egyik kis étteremében kaptak helyet. Miután rendeltek, volt idejük egy kicsit beszélgetni.

- Hogyhogy nem mentél még mindig férjhez? – szögezte neki Shaun a kérdést.

- Hogyhogy nem nősültél meg? – dobta vissza mosolyogva a labdát Cindy.

- Tudod, te azt – kacsintott a férfi.

Cindy elpirult.

- Én egyszerűen nem találtam még meg a megfelelő férfit – mondta kitérően.

- Hát akkor már nem kell tovább keresned, itt vagyok – nézett mélyen a szemébe Shaun.

Cindy idegesen felnevetett. Válaszolnia nem kellett, mert meghozták az ételt.

A vacsora után még sétáltak egyet a városban. Cindy összébb húzta magán a kabátot.

- Fázol? – kérdezte tőle Shaun.

- Hát, elég hideg van – felelte a lány zavartan.

Shaun megpróbálta átölelni. Cindy teljesen lemerevedett. Egy darabig így mentek, és nem szóltak semmit.

- Jobb lesz, ha haza viszlek, mielőtt teljesen meg nem fagysz – próbálta tréfásra venni a helyzetet a férfi.

Cindy megkönnyebbülten ült be az autóba. Alig értek a kapujukhoz, ő már készülődött a kiszálláshoz.

- Cindy – állította meg Shaun éles hangja. – Én még mindig szeretlek.

A lány nyelt egyet. Most mit válaszoljon? Azt, hogy ő nem szereti, számára ő csak egy barát? Ha ezt őszintén megmondja, az fájni fog Shaunnak.

- Nem kell azonnal reagálnod rá. Azért a boltba bemehetek még? – kérdezte Shaun.

Cindy elmosolyodott.

- Hát, persze.

Megpuszilta Shaunt, majd kiszállt és bement a házba.

A férfi kitartóan járt hozzá a boltba, és néha-néha elmentek valahová szórakozni. Végül Cindy beadta a derekát. Odaadta magát Shaunnak. 28 éves volt ekkor. Kicsi polgári esküvőjük volt. Shaun jó ember volt. Jól bánt Cindyvel is. Már négy éve voltak házasok, de gyermekük még mindig nem született. Ez mindkettőjüket kicsit elkeserítette. Aztán egy nap csöngettek. Shaun egyik munkatársa volt a gyárból. A férje munkahelyi balesetet szenvedett és meghalt. Megint egyedül maradt.