Rózsa és Tulipán

IX.

Kizzy halálhíre villámcsapásként érte. Hamarabb halt meg, mint gondolták. Három hónappal azután aludt el örökre, hogy nála járt. Sokkal jobban megviselte, mint férje halála. Húga alig múlt 34 éves. Andrew egyedül maradt a kis Sammyvel. Sokszor meglátogatták őt. A kislány nagyon hasonlított az édesanyjára. Legalább megmaradt egy kis Kizzy, gondolta.

Az egyik ilyen látogatásukkor mondta Andrew:

- Van valakim....

Cindy nem szólt semmit.

- Remélem, nem haragszol – feszengett a helyén Andrew.

- Nincs jogom beleszólni. Húgom kívánsága egyébként is azt volt, hogy legyen egy új anyukája Sammynek – válaszolta Cindy.

- Köszönöm. Azt hittem, meg fogsz vetni érte – könnyebbült meg a férfi.

- A te dolgod, te tudod a legjobban.

Persze, magában azért viaskodott. Túl korainak tartotta, hogy Andrewnak már barátnője legyen. Húga másféle éve halt meg. Hát ennyire szerette csak? Már talál is helyette valaki mást? És vajon milyen az a nő? Fogja szeretni a kis Sammyt? De a kérdéseket nem tette fel Andrew-nak. Tudta, hogy akkor most már nem fogják annyit meglátogatni. A kis Sammyt is elveszítette. Ő is elhagyja.... Hát az élet csak ebből áll? Állandóan el kell veszíteni azokat, akiket szeretnünk? Azok mindig, de mindig itt hagynak bennünket? Nagyon magányosnak érezte magát.

***

Este lefekvéskor eszébe jutott a kis kártya. Amit még régen, kislány korában kapott a szomszédnőtől. „Én vagyok az Úr, a te Istened", emlékezett rá, hogy ez volt a kártyára írva. Hát hol van Isten? Ha Ő egyáltalán létezik, akkor miért nem menti meg az embereket? Miért engedi, hogy meghaljanak? Mindig csak elvesz, de semmit sem ad?

Dühösen felpattant a székről, és addig keresett a polcon, amíg meg nem találta a kártyát. Mérgesen összetépte, és beledobta a kukába. Majd zokogva vetetette magát az ágyára. Álomba sírta magát.

***

Két évvel később sokat volt rosszul és úgy érezte, megfullad. Orvoshoz fordult. Akkor derült ki, hogy tüdőrákja van. 14 éves korától erősen dohányzott. Hiába járt kemoterápiára, a rák áttéteket képzett a tüdején és egyre jobban terjedt át más szerveire is. Az orvosok nem tudták megmondani, hogy pontosan mennyi ideje van hátra, de tudta, hogy már csak kevés.

Éppen haza érkezett az egyik kórházi kezelésről, amikor egy könyvet talált a posta ládájában. Az volt a címe, hogy „A halál árnyékának völgyében". Kicsit értetlenkedve állt a dolog előtt, mert az egyedüli vallásosak, akiket ismert, azok a szomszédnőék voltak, de ők már négy éve elköltöztek mellőle. Fogalma sem volt arról, hogy ki tehette neki oda a könyvet. Viszont a cím megragadta a figyelmét. Az első oldalon a következő igét találta: „Az Úr az én Pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem." (23. Zsoltár) Bement a házba, leült a konyha asztalhoz és azonnal a könyv olvasásába mélyedt. Addig nem állt fel, amíg ki nem olvasta. A könyv olvasása után valahogy nyugalom szállta meg. Már bánta, hogy a kis kártyát annak idején széttépte. Szeretett volna még többet tudni, de nem tudta, hogyan lenne ez lehetséges. Úgy döntött, hogy ahogy ez a könyv ilyen titokzatos módon hozzá került, akkor valahogy ugyanígy jön még majd segítség.

Hosszú idő óta ez volt az első nyugalmas éjszakája.