Rózsa és Tulipán

VII.

- Sajnálom, ami Shaunnal történt – törte meg a csöndet a konyhában Kizzy.

Cindy felpillantott. Észre sem vette, hogy gondolatai elkalandoztak egy pillanatra.

- Az már két éve volt.

- Hogyhogy nem költöztél vissza anyához? – kérdezte húga.

- Nem akartam. Szeretem a házunkat, amiben Shaunnal laktunk – válaszolta Cindy és kortyolt a kávéjából.

- Kimegyünk az erkélyre cigizne? – kérdezte Kizzy.

- Menjünk.

Kint az erkélyen mindketten rágyújtottak.

- Neked milyen Andrew-val? Nem bánt? – kérdezte Cindy Kizzytől.

- Nem, ő nem olyan, mint John – válaszolta húga.

John Kizzy sokadik barátja volt. A lány miután elvégezte a főiskolát, nem tudott elhelyezkedni. Egy ideig itthon tengett-lengett, majd összejött egy gazdag ötvenes pasassal, Martinnal és elköltözött hozzá. Mellette nem kellett dolgoznia, pénz pedig volt bőven. Minden évben valami drága, puccos helyen nyaraltak. A telet is mindig valami kellemes, meleg helyen töltötték. Ám Kizzy nem bírt a vérével és megcsalta Martint egy jóképű, fiatal férfival, Johnnal. Természetesen ez hamar Martin tudomására jutott, és kidobta Kizzyt. Johnnak viszont nem volt pénze. De Kizzy szerette. Ám John nagyon féltékeny típus volt, és nem egyszer megverte a húgát. Sokszor zokogott a telefonba Kizzy, amikor felhívta nővérét.

- De hát miért nem hagyod el? Miért hagyod, hogy verjen? – mondta az egyik ilyen beszélgetésük alkalmával Cindy.

- Azt mondta, hogy ha el merem hagyni, megöl – szipogta Kizzy.

- Dehogyis öl meg! Ezzel csak fenyegetőzik! Ne hagyd, hogy verjen! – dohogott nővére. – Költözz haza!

- Persze! Miből élek meg otthon? Ki tart el? Amúgy is utánam jönne John.

- De itthon már megvédenénk, és nem merne bántani - unszolta Cindy.

- Nem, itt maradok. Itt van állásom is. Majd felhívlak még – ezzel válaszra sem várva bontotta a vonalat.

Még szenvedtek együtt egy ideig, majd nagy nehezen Kizzy elhagyta Johnt. Ugyanis kiderült, John mellette tartott magának egy másik barátnőt is. Aztán összejött Andrew-val, hozzá költözött, és egy évvel ezelőtt született meg a kislánya, Samantha. Azóta együtt voltak.

- Jó, hogy van családod – sóhajtott Cindy.

- Nagyon sajnálom – mondta együtt érzően Kizzy.

- Szegény Bob, hogy ki volt borulva anya temetésén. Nagyon szerette anyát – révedt el Cindy.

- Igen – válaszolt Kizzy. – Nem tudom, ő miért nem nősült meg soha. Szerinted homokos?

- Jaj, Kizzy! – mordult rá húgára a lány.

Egy pillanatig mindketten hallgattak. Felidézték a múltat.

- Engem mindig letapizott – törte meg a csendet Kizzy.

Cindy ránézett. Egy ideig egymást figyelték. Egyikük sem mert megszólalni.

- Engem is... - mondta csendesen Cindy.

Újra a csendbe burkolóztak.

- Na, gyere, dobozoljuk be anya cuccait – mondta húga és átmentek anyjuk szobájába.

Amikor fényképek kerültek elő, jókat nevettek önmagukon, amikor kicsik voltak. Sok-sok régi emlék került elő, volt miről beszélniük, nevetniük és emlékezniük.