Let Him Burn

Chapter 6

Eric szemszöge

Letettem a telefont, és csak leültem. Vártam amíg valaki megtalál, és csak reménykedem, hogy Mayáék lesznek azok. Leültem és csak néztem a tájat. Próbáltam valamiben kapaszkodni. Muszáj volt valamit találnom. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy jutottam el ide. 

Nagyjából  tizennyolc éves lehettem, amikor megtudtam, hogy a szüleim mivel foglalkoznak titkos ügynökök voltak, és egyszer benyitottam a raktárunkba. Csordultig volt mindennel. Valahogy kicsit félelmetes volt. 

Nagyon sokáig tudták előlem titkolni, hiszen nagyiék velünk laktak, és mindig ott voltak, ha valamit csinálni akartam, vagy ha valamit megakartam nézni. 

-Eric!  Gyere ki onnan! -mordult rám apa. 

-Bocsánat. Nem akartam gondot okozni. 

-James.... -jött be anya. -Tényleg nem akart gondot. Én hagytam nyitva véletlenül. 

-Előfordul, szerelmem. De nem kellett volna ide be jönnie. 

-Ez is előfordulhat, apa! 

-Menj a szobádba! 

-Rendben. 

Bementem a szobámba, és nem nagyon értettem, miért van rám ennyire kiakadva. Mit csinálok  hiszen csak megnéztem. Nagyon furdalt a lelki ismeretem. Nem kellett volna bemennem. De egyszerűen nem bírtam megállni. Szóval az egyetlen megoldásként azt láttam, hogy  felszállok az első gépre, ami Amerikába tart.

Kinyitottam az ablakomat, és leléptem otthonról. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elindultam otthonról a telefonommal és a bankkártyámmal. Az első  utam a reptére vezetett.Ahol kértem egy jegyet amerikába. Igen, nálunk akkoriban a pénz volt a foglalkozás jele. Semmiért más diák fél évi pénzét kaptam két hetenként. Őrület volt, akkoriban az életem. 

Megvettem a repjegyet és ott változott meg az egész életem. 

Bementem és leültem. Szerencsémre összefutottam apa tesójával, Tommal.

-Hova tartasz minden nélkül? -kérdezte. 

-Amerikába. -válaszoltam hatalmas büszkeséggel. 

-Nagyszerű. Anyudék?

-Összevesztem otthon mindenkivel és elakarok itthonról menni. 

-Értem. Melyik reptérre szól a jegyed? 

-LAX.  Neked? 

-Nekem is. Megpróbálom majd a gépen elcserélni a helyet. -megnézte a jegyemet, ami pont a szárnyhoz szól. -Talán könnyen fog menni. -mosolygott rám. -Gyere lakj majd nálunk. 

-Tényleg? 

-Igen. 

-Köszönöm. 

Megérkeztünk Los Angelesbe és itt kezdődött az életem. Az új nagyon fura életem, ahol elkezdtem megtanulni a magánnyomozói fortélyokat. Megtanultam embereket megfigyelni. Ami nem volt nehéz, hiszen ebben éltem eddig is minden nap. Hiszen minden nap ebben éltem. Láttam, hogy nem könnyű, láttam, hogy 24-48-72 órákat dolgoznak, semmi szabadidővel. De muszáj volt megtanulnom, és csinálni, hiszen másképp nem maradhattam volna ennél a csapatnál. Egyedül meg még nem volna. Ez nem az a szakma, ahol egyedül alkalmaznak, kivéve, ha nagyon jó vagy. Én nem voltam. Nem is szeretnék lenni. 

tudom, hogy butaságnak hangzik, de hatalmas álmom volt, az, hogy világ sztár legyek. De már látom, hogy erre semmi esélyem. Már csak szeretnék egy rendes munkát, és családot. Már most.