Mi lenne velem nélkületek?

Ötödik fejezet

A főételt ettük, amikor elromlott minden.
-Alexy, fiam, nem akarod, hogy újra fekete színű legyen a hajad? - szinte már éreztem, hogy ebből baj lesz.
-Nem. Nekem így tetszik, kifejezem magam.
-Kifejezed? - nevetett fel Apa. - Ugyan mit kell kifejezned?
Én biztos nem most mondtam volna el.
-Meleg vagyok.
Csend.
Letettem a villámat és Apára néztem. Kezdett lilulni. Nagyon remélem, hogy Apu ezt el tudja fogadni, különben bizisten, hogy visszamegyünk New Yorkba. Armin sem evett tovább és a telefonját is lerakta.
-Hogy mi vagy?
-Homoszexuális - ejtette ki lassan a szót.
Apa rám és Arminra nézett.
-És tieteket ez nem zavar?
-Miért zavarna? - mosolyodtam el. - Semmit nem változtat rajta, ugyanolyan, mint bárki más. Sőt, jobb is, mint mások.
-A legkevésbé sem - hangzott Armin válasza. - Téged zavar? - Apa nyelt egyet.
-Nem akarom, hogy az egyik fiam egy.. egy ilyen legyen. Ez természetellenes - a hangját átitatta az undor. Alexy lehajtotta a fejét. Ezt nem engedhetem. Emlékszem milyen volt Alexy, amikor rájött erre. Nekem mondta el először, félve. Nagyon nehezen nyögte ki. Azt hitte el fogom ítélni, de amikor megöleltem, rögtön rájött, hogy mennyire rosszul gondolta ezt. Segítettem elmondani Arminnak. Armin csak ránézett és ennyit mondott: "Tudom". Anyának már egyedül vallotta be. Anya igazából csak amiatt aggódott, hogy Alexyt ne bántsák emiatt. És ezután jött a hajfestés, tizenöt évesen. A suliban a nevetség tárgya lett.  De mi Arminnal sosem hagytuk, hogy egyedül legyen. Ott voltam vele, amikor besokkalt. Amikor elsírta magát a gonoszkodó üzenetektől. A legrosszabb érzes, amikor szenvedni látod a testvéredet. Apa szemébe néztem.
-Mit érdekel téged? Évek óta felénk se nézel, ami azt jelenti, hogy magasról teszel ránk. Ha már itt vagyunk, örülhetnél nekünk! Lefogadom, nem zavarna annyira, ha én lennék meleg! - vágtam hozzá idegesen. Apu szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Nyilván rég nem beszélt így vele senki.
-Elmegyünk! - beledobta a szalvétáját a tányérba és intett a pincérnek. Hitetlenkedve bámultam rá, aztán felálltam és kimentem az étterem elé. Csak érjünk vissza és hadd beszéljek Alexyval. Két napot adok Apának, hogy tisztázza magában a dolgokat.
-Hello, kicsilány! - összerezzentem és körülnéztem. Az étterem ki volt világítva, de a nem messze lévő járdára már nem esett fény. Ott állt ez a valaki, és cigizett. A hangja és az árnyéka alapján egyértelműen férfi volt.
-Ki vagy? - automatikusan hátrébb léptem, az étterem ajtaja elé. Az idegen halkan nevetett.
-Nagyon jól áll neked a szoknya, kár, hogy ide nem abban jöttél. - Eldobta a csikket és rátaposott. Nem tudtam megszólalni. A kezem a kilincsre csúszott. - Nyugi már - jól szórakozott. - Emlékszel a parkra?
-Te vagy az a vöröske?
-Milyen okos vagy - mondta szarkasztikusan.
-Mit keresel itt?
-Itt dolgozik az apám - mondta és kilépett a fényre. Ugyanaz a ruha volt rajta. Az arcát most láttam először ilyen közelről. Messziről is sejtettem, hogy helyes, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Az arcán megint az a félvigyor játszott és a szemébe nézve is látható volt, hogy jól szórakozik. A haja sötétvörös volt és pokolian jól állt neki.
-És mi keresel itt? - vontam fel a szemöldököm.
-Beszélnem kellett vele, de ehhez semmi közöd nincs. De mivel itt vagytok, nem tudtam vele.
-Mert itt vagyunk?
-Itt van az apád - nyújtózkodott egyet. - Amikor idejön, neki kell a leggyorsabban megcsinálni a kaját. - Nem volt időm válaszolni, mert Apa és a fiúk kijöttek az ajtón. - Viszlát, Aliya! - intett gyorsan és elment. Ez meg honnan tudja a nevem?? A fogamat csikorgattam.
-Aliya, indulás! - szólt rám Apa, én pedig kelletlenül követtem. Alexy mellé sétáltam és belékaroltam. Halványan rámmosolygott, de aztán maga elé meredt. Ez így nem lesz jó.
Beszálltunk a kocsiba, én kénytelen-kelletlen Apu mellé ültem. Karba tettem a kezem és az utat néztem. Apa gyorsabban hajtott a kelleténél, de egyikünk sem mert megszólalni.
-Ki volt az a fiú, aki elköszönt tőled? - kérdezte végül Apa. Meglepve pillantottam rá és nem válaszoltam. Egyrész, mert magam sem tudtam, ami elég zavaró volt, tekintve, hogy Ő tudta én ki vagyok. Másrészt nem tartozok neki magyarázattal. Apa látta, hogy nem fogok vele beszélni és csak mégjobban rátaposott a gázra. Kinéztem az ablakon. Nem bíztam Apában, féltem, hogy ütközni fogunk. Erősen szorítattam a kapaszkodót. Egyre jobban hatalmasodott el rajtam a félelem. Becsuktam a szemem, hogy így úgy tűnjön gyorsabban érünk vissza, de a percek óráknak tűntek. Volt már autóbalesetben részem, el is tört a bal karom. Beültem egy osztálytársam mögé, és nem lett jó vége. Ő is túl gyorsan hajtott és ahogy kanyarodni akart oldalról egy fának csapódtunk. Természetesen csak nekem esett bajom, mindenki egy karcolás nélkül kiszállt. Anya majdnem beperelte az osztálytársam szüleit.
Most itt ülök, a súlyosan gyorsan hajtó apám mellett és próbálom kordában tartani a lélegzetem.
-Apa... - szólt Armin.
-Hm? - morgott rá.
-Nekem nincs ellenemre a sebesség, de Aliya már szenvedett autóbalesetet és mindjárt elsírja magát, ha nem lassítasz. - Apa ebben a pillanatban rámnézett és lassított.
-Sajnálom! - csak egyet bólintottam és továbbra is csukva tartottam a szemem. Határozottan jobban éreztem magam a lassítástól, de még mindig gyorsabban vert a szívem a szokásosnál. Nem sokára vissza is értünk, én pedig azon nyomban kiszálltam. Örömmel vettem tudomásul, hogy nem szédülök és bementem szó nélkül a házba. Scarlet ott várt minket egy köntösben. Szélesen elmosolyodott, de amikor meglátott, sápadt arcom láttán lehervadt a mosolya.
-Mi tört...
-Apámat kérdezd! - elindultam fel, a fiúk úgyszintén. Ilyen pocsékul, hogy fogok Alexyval beszélni? Elmentem a saját szobám mellett es bementem Arminéba. Leültem a kanapé közepére, a két fiú pedig mellém kétoldalra.
-Jól vagy, Aliya? - nézett rám nagy szemekkel Alexy. Nagy levegőt vettem.
-Persze - felhúztam a lábaim és átöleltem.  - És te? - vállat vont.
-Nem Apa az első, akinek ez nem tetszik. Ő még a jobbik eset.. Látom rajta a hajlandóságot, hogy elfogadja. És szerintem idővel menni is fog neki. - Nagyon ajánlom.
-Holnap elmegyünk fodrászhoz - jelentettem ki. Mindketten felvonták a szemöldöküket. - Befestetem a hajam.
-Na nee! - ámult el Alexy. - Komolyan?
-Komolyan. És kék lesz - mosolyodtam el. Alexy szorosan magához ölelt.
-Biztos vagy benne?
-Évek óta.