Mi lenne velem nélkületek?

Kilencedik fejezet

Másnap reggel valamiért izgatottan keltem fel. Bekapcsoltam halkan a kedvenc számom és arra készülődtem. Amikor kinéztem az ablakon megnézni az időt, kicsit meglepődtem. Szakadt az eső. Szeretem az esőt. Elmosolyodtam és elkezdtem sminkelni. Nem vittem túlzásba, csak egy erősebb tusvonalat húztam. Egy fekete garbót vettem fel, felé pedig egy fehér mintás pólót, így a pulcsit kipipálhattam. Fekete farmert választottam hozzá, aztán a cipőimre néztem. Hát ehhez a fekete női bakancsom illik, úgyhogy azt húztam fel a lábamra. A bőrdzsekim kaptam magamra és lementem a lépcsőn. Most csak apa várakozott ott.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is! - felnézett a telefonjából. - Mi ez a smink? - vonta fel a szemöldökét.
- Ugye milyen szép? - mosolyogtam, mintha nem érteném, hogy nem dicséretből mondja.
- Nem éppen így fogalmaznék... Túl erős. Most le!
- Miért ha lemosom itthon, szerinted a suliban nem kenem fel újra? - mosolyogtam angyalian. Apa morgott valamit. - Tessék?
- Akkor sem kéne így mászkálnod - vállatvontam. Scarlet lejött a lépcsőn egy szép fürdőköpenyben.
- Sziasztok! De csinos vagy, Aliya! - mosolyogott rám, majd megpuszilta apát.
- Köszönöm! Ezt mondd neki is! - böktem apára.
- Nem azt mondtam, hogy nem vagy csinos! - védekezett.
- Hanem mit mondtál, Alec? - nézett kíváncsian rá Scarlet.
- Azt, hogy túl erős a sminkje...
- Nem is - nézte az arcom. - Illik egy 16 éves lányhoz.
- Na ugye?
Alexy ekkor futott le a lépcsőn, Arminnal a nyomában.
- Hali! Menjünk! - indítványozta.
- Rendben. Szia, édes! - köszönt el egy csókkal apa Scarlettől. Én pedig kissé fintorogva elfordultam.
Beszálltunk az autóba és apa elvitt minket a sulihoz. Amikor kiszálltam akaratlanul is rögtön Castiel kezdtem keresni a szememmel. Ugyanott állt, mint tegnap és engem figyelt. Most nem esett az eső, csak tiszta víz volt minden. Elköszöntem a fiúktól, de Alexy megfogta a kezem, mielőtt elindultam volna.
- Castielhez mész?
- Igen.
- Miért?
- Mert megbeszéltük, hogy reggel találkozunk.
- Vagyis cigiztek?
- Ne legyél álszent, Alexy!
- Nem vagyok. Csak nem akarom, hogy rászokj miatta.
- Nem fogok. Elengednél? - Alexy sóhajtott egyet és elengedte a kezem, én pedig odamentem Castielhez.
- Szia!
- Szia! - köszönt, aztán megkínált cigivel. Elvettem és rágyújtottam. - Jó a bakancsod.
- Köszi - vigyorogtam rá. Ezután csendben álldogáltunk, és néztük az embereket.
- Aliya! - ugrott elém Rosalya és megölelt. Annyira megijedtem, hogy kiejtettem a kezemből a csikket.
- Oh, szia Rosa! - öleltem vissza. Elhúzodott és Castielre nézett.
- Megrontod a barátnőmet!
- De beleegyezett - vigyorgott kicsit. Valahogy úgy éreztem nem ilyen megrontásra gondol. Szemetforgattam.
- Menjünk be Rosa! - ásítottam.
- Okés! - megfogta a karom és elkezdett húzni. Intettem Castielnek és mentem Rosalya után.
- Al, ugye nem fogsz rászokni miatta?
- Nem, nyugi már!
- Akkor jó.
- Milyen órával kezdünk?
- Matek.. - fintorgott.
- Szuper. Azt még angolul se értem - Rosalya együttérzően nézett rám.
- Átülsz mellém?
- Bocsi, de nem. Melletted tuti végigdumálnám az órát. Viola mellett tudok figyelni.
- Igen, igazad van... - bólogatott. Felsétáltunk a másodikra a termünkhöz. Leültem a helyemre és odajöttek egypáran. Beszéltem Melodyval, Kimmel és Irissel. Egy srác is odajött, Dake, aki nagyon bámult, de próbáltam figyelmenkívül hagyni. A többiek jófejnek tűntek, mondjuk Melody nem annyira.
Szerencsére ezen órán csak a nyáriszünetről beszéltünk és rólam. Legalábbis elég sokszor kérdezett.
- Hogy hogy ideköltözött New Yorkból kisasszony?
- Hát.. az anyukám úgy gondolta nem jó a testvéreimmel a franciánk ezért ideküldött minket apánkhoz.
- Oh, értem.
Egy kedves, mosolygós nő volt, felajánlotta, hogyha nem értem a francia miatt, nekem külön elmagyarázza, hátha segít.
Kivétel nélkül az összes órán a nyárról volt szó. Hamar elment a nap és azt hittem végre mehetünk Nathaniellel, mikor egy SMS áthúzta számításaim. Apa írta, hogy menjek el a munkahelyére, hogy megnézzem. Nem nagyon értettem, ez most hogy jött neki. A fiúknak még volt 2 órájuk. Nathaniel kint várt az ajtónál.
- Szia, mehetünk? - mosolygott.
- Annyira sajnálom.. nem mehetek. Apa azt akarja menjek el oda, ahol dolgozik.. - néztem rá szomorúan.
- Oh.. - Nathaniel próbálta leplezni a csalódottságát. - Semmi baj. Ha nem baj, most megyek. Szia! - mondta és otthagyott. Sóhajtottam.
- Min durcizott be? - lépett mellém Castiel.
- Csak csalódott, hogy megint nem tudok vele elmenni, mert mas programom van. Apa azt akarja menjek el a munkahelyére.
- Elkísérjelek? - kérdezte miközben lenézett rám. Furcsállva néztem fel rá.
- Miért?
- Mert tudom hol van és nekem is beszélnem kell apámmal.
- Ő is ott van? Nem étteremet vezet?
- Ott csak résztulajdonos. Annál a cégnél dolgozik, ahol az apád - magyarázta és közben elindult, én pedig mentem vele. Lementünk a metróhoz és egymás mellé ültünk. Két oldalról toltak minket az emberek, tehát a teljes jobb oldalamon éreztem Castiel testét. Amivel nem is volt semmi problémám, csak kicsit jobban dobogott a szívem emiatt, mint kellett volna. Behunytam a szemem és próbáltam nem arra gondolni, hogy Castielnek milyen izmos karja van és szép, zongorista ujjai, holott tudom, hogy gitározik, mert van egy olyan képe instán. Castiel úgy gondolta ez nem elég, a kezét a combomra rakta. Éreztem, hogy az arcom felforrósodott és kipattant a szemem. A kezével kicsit birtoklóan fogta a combom, a hüvelykujjával pedig simogatta. Bizsergett a bőröm, ahol hozzám ért, pedig farmer volt rajtam. Ránéztem, de ő egészen más felé nézett, így én is megkerestem szemeimmel mit figyelt. Egy lányt. Kétség kívül egy ribanc volt, a rosszabb fajtából és úgy éreztem, Castielnek van némi köze hozzá.

Megtehettem volna, hogy leszedem Castiel kezét magamról, de nem akartam. Újra ránéztem és ezúttal ő is rám. Szikrázott köztünk a levegő. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért tetszik nekem. Sosem jöttek be a rosszfiúk, én voltam mindig a jókislány, aki a jófiúkra bukik. És most, ebben a pillanatban bevallottam magamnak, hogy rohadtul bejön nekem Castiel. Kissé az ajkamba haraptam, miközben a szemébe néztem. Cas picit megmarkolta a combom, de éppencsak, hogy érezzem ő is azt akarja, amit én: megcsókolni. Közelebb hajolt, mire én is. Mondanám, hogy lassan történt és bizonytalanul, de nem. Gyors volt, szenvedélyes és izgató. Elkezdünk smárolni, átöleltem a nyakát, szorosabban magamhoz fontam. Az ölébe akartam ülni, de mégiscsak azon hülye metrón ültünk. Ő mindkét kezét az arcomra rakta és a hüvelykujjával simogatta. Sosem csókolóztam még így, ilyen jót. Csodálatos volt, de túl rövid. Castiel húzódott el előbb, mire majdnem csalódottan felnyögtem, de végül csendben maradtam. Hagytam, hogy elhúzódjon, elengedtem és karbatettem a kezem. Nem néztem rá, az arcom paradicsomvörös volt, valószínűleg, mint az ő haja. Nem tudtam mi volt ez, de újra akartam, így óvatosan rápillantottam. Magaelé nézett, de felfigyelt rám.
- Egy megálló - mondta. Bólintottam és csendben maradtam. A következő megállónál leszálltunk és elindultunk az apáink munkahelye felé.