Mi lenne velem nélkületek?

Hatodik fejezet

A nap további része gyorsan eltelt. Odessával foglalkoztam, Alexy is velem volt. Scarlet elvitte beoltatni, meg mindenféle mást is vett, ami nekem nem jutott eszembe. Jobban utána kellett volna néznem. Odessa és Alexy nagyjából lefoglalt, de a gondolataim egyfolytában visszatértek Castielhez. Meg persze a holnapi randin is gondolkoztam, viszont Castiel nagyobb kérdőjel volt a fejemben. De talán teljesen fölösleges ezen gondolkoznom. Lehet soha többé nem fogom látni... Az a baj, hogy ezt magam sem hittem el. Végre valahára megvacsoráztunk és lefeküdhettetem aludni.

Másnap reggel kilencre ébresztőt állítottam be, hogy délre kapkodás nélkül kész legyek. A telefonom rezgésére Odessa nem kelt fel. Ez a hülye hang a sulit juttatta eszembe. Nem gondolkoztam még azon, hogy milyen lesz. Hogyan fognak fogadni? Három amerikai testvér betoppan hirtelen. Bár legalább Nathanielt ismerni fogom. Feltápászkodtam és elmentem zuhanyozni. Utána köntösben nézegettem a ruháimat. Igazából rájöttem, hogy nem akarok ruhában menni, így offoltam a ruhát, amit Alexyvel vettünk. Kiválasztottam egy fehér pólót, ami közepén egy vörös rózsa volt. Nem tudtam, hosszú nadrágot vagy rövidet vegyek fel. Végül egy fekete rövidnadrág mellett döntöttem. Kisminkeltem magam, és egy szolid tusvonalat is húztam. A számra csak labellót kentem, a rúzzsal túl sok nyűg van, főleg egy randin. Már tizenegy óra volt, így elkezdtem besütni a hajam, hogy szép hullámos legyen a vége. Fél óra múlva lettem kész. Felkaptam a Vansemet és összeszedtem a cuccaimat egy kistáskába. Gyorsan írtam Elenának, aztán lementem a konyhába. Nem is foglalkoztak velem, nagyban az ebédet csinálták. Kikaptam a hűtőből egy joghurtot és gyorsan megettem. Majd felmentem az előszobába. Izgatottan belenéztem a tükörbe és megigazítottam a hajam. Nem sokára meghallottam a várt csengetést. Vártam három másodpercet, majd kinyitottam az ajtót. Nathaniel ott állt teljes életnagyságban. A haja kicsit össze volt kócolódva a széltől, a kezeit a zsebébe tette. Térdig érő farmer rövidnadrágot viselt, egy sima fehér pólóval. Rajta is Vans cipő volt, csak éppenséggel macskák voltak rajta. Mókásan nézett ki, összességében nagyon tetszett a szettje. A vállán egy hátizsák lógott. Amint meglátott elmosolyodott.
-Szia!
-Szia! - léptem volna ki, amikor a lépcső tetejéről Alexy kiabálását hallottam.
-Hatra hozd haza! - felnevettem.
-Igenis! - nézett be Nathaniel vigyorogva. Becsuktam az ajtót és ránéztem.
-Neked van tesód? - néztem az ajtóra Alexyre utalva.
-Van egy húgom, de közel sem ilyen jó a kapcsolatunk - közben elindult.
-Ó, értem. Merre megyünk?
-Nem akarok elcsépelt lenni, de a parkra gondoltam. Egy kis piknik, utána pedig megmutatnék pár helyet, amit szeretek - egy kevés bizonytalanságot véltem felfedezni a hangjában, de közben magabiztosan nézett le rám. Ragyogó mosollyal válaszoltam.
-Tökéletes! Azt hiszem, tudom melyik parkról beszélsz - arról, ahol először találkoztam Castiellel. Bár az kicsit messze van.
-Tényleg? Kicsit messzebb van, de ha nem akarsz sétálni...
-Ugyanmár! - vontam vállat. - Inkább mesélj a suliról! - kérleltem.
-Huhh! Először is: én imádom. De komolyan! - nevetett fel. - Szerveznek sulin kívüli programokat is, így mindig nagy a nyüzsgés. Persze páran mindig a rosszat látják ebben, mint Castiel..mindegy, úgyse ismered! Szóval...
-Várj! Mi? Castiel? - döbbentem néztem Nathanielt. Ez a kandi-kamera? Hitetlenül felnevettem. - Hogy néz ki? - Nathaniel összevonta a szemöldökét.
-Ismered? - lenézett rám. - Vörös haja van, magas..
-Akkor igen! - a homlokomra tettem a kezem.
-Honnan? - Nathaniel hangja mohó kíváncsiságról árulkodott.
-Egyszer egy étterem előtt találkoztunk, aztán egy kisállatkereskedésben. Nagyon.. érdekes személyiseg.
-Az -hagyta rám. - Meg egy hatalmas bajkeverő is. Ha engem kérdezel, nem érdemes foglalkozni vele.
-Lehet... - csak félig hallottam Nathanielt, mert gondolatban rettentően messze jártam. Ha Castiel tudta a nevem, vajon azt is tudja, hogy egy suliba fogunk járni? Akaratlanul is izgatott lettem. Így kideríthetem milyen "kapcsolatai" vannak. Az rántott vissza a valóságba, hogy neki mentem valaminek. Vagyis valakinek. Nathaniel utamat állta. Nagyon közel kerültünk egymáshoz az ütközéssel, de nem voltam képes hátrébb lépni, úgy lefagytam. Nathaniel kicsit aggódva, de inkább kíváncsian figyelt.
-Jaj, bocsi! - kezdtem volna a sűrű bocsánatkérésembe, de félbeszakított.
-Hol jártál?
-Hát.. Csak a sulin gondolkoztam - lesütöttem a szemem és elpirultam. Nathaniel elmosolyodott és újra elindult.
-Közben ideértünk - megfogta a kezem és behúzott a parkba.
Pár perc múlva már a leterített pléden ültünk. Nathaniel hozott pár szendvicset meg sütit. Annyira aranyosan viselkedett egész idő alatt. És rengeteget beszélgettünk. Hol én hallgattam, hol ő engem. Megtudtam, hogy az apukája ugyanúgy üzletember, mint az enyém, viszont nincsenek valami jóban. De mivel ő szeret az apja orra alá borsot törni, ide jelentkezett diákmelóra. A húgáról annyit tudtam meg, hogy a neve Amber és ikrek. Egy évig Versailles tanult, tavaly. Itt a suliban DÖK elnök. Én elmondtam neki, hogy New Yorkban egy magániskolába jártam a fiúkkal és anya azért küldött ide, mert rossz a franciánk, amivel egyáltalán nem értett egyet. Néha megakadtam a beszédben, vagy visszakérdeztem, de én sem értettem egyet anyával. Lehet, hogy csak le akart rázni. Időközben leheveredtünk a plédre, a karunk pedig összért. Nathaniel megfogta a kezem, amitől halványan elpirultam és elmosolyodtam. Nathaniel felvetette, hogy beszéljunk angolul, hiszen ő meg ezt tanulja. Elkezdtünk hát angolul csevegni. Nathaniel ugyanolyan volt angolból, mint én franciából. Észre sem vettük, hogy eltelt az idő. Nathaniel a tarkóját vakarva felült.
-Már három órája itt vagyunk! - nevetett fel. - Mit szólnál, ha a következő randin mennénk be a városba? - szóval lesz következő? Szélesen elmosolyodtam.
-Legyen.
-Gyere! - megfogta a kezem és felhúzott, olyan közel magához, hogy pár centi választott el minket. Kicsit zavarba jöttem és hátrébb léptem.
-Sétálunk még egyet? - néztem fel rá.
-Persze! - mondta és elkezdte összeszedni a cuccainkat, én pedig segítettem neki. Amikor végeztünk, elindultunk a sétánkra. Körbe körbe sétáltunk és mindenféléről szó esett. Nathaniel egész idő alatt fogta a kezem és csak akkor engedte el, mikor leültünk a szökőkút szélére. Szerintem meg akart csókolni, de ezt már sosem tudtam meg, mert egy nagy kutya rámugrott és belelökött a vízbe. Felsikítottam és a kezemet magam alá tartottam, így csak deréktől lefelé lettem csuromvíz. A víz rettentően hideg volt, ilyen melegben sem esett jól. Legalább a hajam és a felsőm nem lett vizes. A kutya mellettem "fürdött" és elkezdett nyalogatni. Nathaniel először ledöbbent, aztán nem tudta eldönteni mit csináljon. Magam sem tudtam miért, de felnevettem. Nathaniel elmosolyodott.
-Nem esett bajod? - a kezét felém nyújtotta. Elfogadtam és felálltam. Épp megpróbáltam volna kifacsarni a gatyámból a vizet és válaszolni, amikor valaki lefékezett mellettünk. Castiel lihegve, az egyik kezével a térdére támaszkodva, a másikkal a kutyáját fogva nézett engem. Őszintén felnevetett, én meg nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Egyértelmű volt a helyzet: a kutyája elrohant, ő pedig futott utána.
-Bocs - mondta nekem.
-Semmi baj.. - a nadrágomból amennyire tudtam, kifacsartam a vizet és kiléptem a kútból.
-Castiel, megnevelhetted volna a kutyád - mondta hűvösen Nathaniel. Tényleg, amikor Castielről beszélt, nem úgy hangzott, mintha kedvelné. És ahogy Castiel nézett Nathanielre, ez kölcsönösnek tűnt.
-Hozzád meg ki szólt? - morgott rá és felegyenesedett, ezzel egyetemben Nathaniel felállt. Nem tudtam mit mondhatnék, úgyhogy levettem a cipőm, ami szintén teljesen elázott.
-Most komolyan csak ezt tudod mondani? - mielőtt Castiel válaszolhatott volna, közéjük álltam.
-El ne kezdjétek! - Castielre néztem - Semmi baj, a kutyád biztos játékos kedvében van. - Ezután Nathaniel felé fordítottam a fejem. - Szerintem menjünk - mosolyogtam rá, amit halványan viszonzott. Castiel kutyája odajött hozzám, én pedig leguggoltam és megsimogattam a fejét.
-Hogy hívják?
-Démon - jött a tömör válasz.
-Illik hozzá - mondtam, majd felálltam. - Szia Castiel! - köszöntem el tőle, Nathaniel csak biccentett és követett engem. A kezembe fogtam a cipőm és mezítláb mentem. Nem kellett hátrafordulnom ahhoz, hogy tudjam Castiel engem néz. Azt már nem hallottam, ahogy leguggolva azt mondja a kutyájának: "Szép volt!".

Nathaniel hazakísért.
-Sajnálom a randink végét...
-Ugyan, semmi baj. Nem tehetsz róla - sóhajtottam. Odahajoltam és megpusziltam az arcát. Nathaniel zavarba jött és finoman megszorította a kezem mielőtt elengedett.
-Majd írok! - búcsúzott. Boldogan vettem tudomásul és felsiettem a szobámba, ahol rögtön Odessát találtam az ágyamon. Megfogtam és a saját fekhelyére tettem. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem, majd kopogtam Alexy ajtaján, ám válasz nem érkezett. Benyitottam, de üresen találtam. Arminét is. Így aztán visszamentem a sajátomba. Ledőltem az ágyamra és a ma délutánon gondolkoztam. Teljesen abszurd vége lett, amin még most is nevetnem kell. Komolyan ennyire vonzom azt a szerencsétlen Vöröskét? Vagyis inkább én vagyok szerencsétlen. Bele se merek gondolni, milyen idétlenül nézhettem ki a kútban csücsülve. Vajon Castiel és Nathaniel miért nem kedveli egymást? Remélem kideríthetem majd. Túl kíváncsi vagyok, sokszor olyanokba ütöm az orrom, amihez semmi közöm nincs.
Elkezdtem Elenával chatelni, beszámoltam neki a randimról, mondanom sem kell, remek jót nevetett. Nála még szinte most kezdődött a nap, úgyhogy jól feldobtam neki. Megkérdezte, hogy engedtem-e volna, hogy Nathaniel megcsókoljon.
Ez egy jó kérdés. Alapvetően nem vagyok oda az első randis csókokért, de Nathaniellel olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem tudomot válaszoltam, de hosszan elgondolkoztam ezen a kérdésen. Talán jobb is, hogy Castiel kutyája "megmentett". Abbahagytam a filózást, és hirtelen felindulásból felvettem a bikinimet, aztán lementem a medencéhez és fürödtem egyet. Épp a víz alatt voltam, amikor éreztem, hogy valaki beugrik mellém.
Csaknem Alexy vagy Armin? Feljöttem a víz alól és amikor megláttam ki ugrott be mellém, tátva maradt a szám. Ez nem lehet! Hogy került ide? Hátralöktem magam a vízben.
-Te mi a fracot keresel itt?!
-Nyugi kicsilány! - vigyorgott. - Kaptam rá engedélyt.
-Mégis kitől? - a hangom kicsit hisztérikusan csengett.
-Az apádtól - válaszolta lazán. Nyeltem egy nagyot és a veszélyesen csillogó, fekete szemeibe néztem.
-Azonnal magyarázd ezt el! - közben vele szemben maradva kicsit hátrébb löktem magam, a medence széléhez.
-Egyszerű! Az apám és az apád jó barátok.
-Aha, akkor miért nem ismert meg téged az étteremnél? - erre szemet forgatott.
-Jó pár évig Nizzában éltem anyámmal, és csak tavaly költöztem ide. Nemrég festettem vörösre a hajam és most találkoztunk először.
Mélyeket lélegeztem és próbáltam átlátni, mennyire lehet ez igaz történet. Végülis lehetséges, de most komolyan? Pont velem történhet ez meg.
-És nem ismert meg az étterem alapján.
-Nem hiszem, hogy nagyon megmaradt benne a kép.
-És komolyan megengedte, hogy medencézz egyet?
-Aha. - Ennél azért hosszabb válaszra számítottam. - Nem úgy látszik?
-De - megforgattam a szemem és a létrához kezdtem úszni, hogy kiszálljak.
-Hová mész?
-Ki a vízből. Nem úgy látszik? - váltottam kicsit ironikusabb hangnemre. Nem válaszolt, én pedig kiszálltam és rögtön törölközőt csavartam magam köré.
-Szégyenlős vagy?
-Csak vörösek mellett - vágtam rá, mire elmosolyodott.
-Na és mit kerestél azzal a stréberrel a parkban? - elkezdett a hátán lebegni és az eget nézte.
-Meg kéne osztanom veled?
-Nem.
-Meddig leszel itt?
-Amíg apám is. Pár óra. - "Pár"..
-Aha.. Értem. Felmegyek öltözni.
-Tedd azt. De akár visszajöhetnél ide - megpaskolta a vizet, mire kicsit felnevettem.
-Inkább leülök a szélére - ledobtam a törölközőt egy padra és leültem a medence szélére. Castiel alig láthatóan... hát nem, inkább bazi feltűnően végigmért. Éreztem, hogy elpirulok.
-Ne bámulj!
-Akkor ne falatnyi bikiniben legyél előttem!
-Itthon vagyok, úgy lehetek előtted, ahogy akarok. Neked nem muszáj bámulnod! - adtam tudatára.
-Ha te mondod.. - lement a víz alá és felém kezdett úszni. Én pedig gyanútlanul figyeltem. Feljött közvetlenül előttem, de mintha meggondolta volna magát, kiült mellém.
-Apád megkért segítsek beilleszkedni a gimiben.
-És fogsz?
-Ha szükséged lesz rá.. talán.
-Kösz - felálltam. - Felemegyek, te ússz csak! - megfogtam a cuccaimat és elsétáltam mellette.
Ahogy sétáltam befelé csak Castielen gondolkoztam és öntudatlanul az ajkamba haraptam.