Utállak mert szeretlek (Hermione X Piton)

6. FEJEZET

Ezt az egészet lezártuk, kész, ennyi. De persze én nme tudtam nem dühös lenni rá.  

Másnap gyors léptekkel igyekeztünk a terembe ahol a próba volt. McGalagony tanárnő még előző nap elmondta, hogy hova is kell pontosan mennünk, de persze még mi hárman odajutottunk kétszer is eltévedtünk. 

Mikor végre megtaláltuk az eldugott termet és beléptünk teljesen elámultam, hogy milyen hatalmas. Csináltak egy kisebb színpadot amin tudtunk gyakorolni és székeket is raktak le. 

Kábé húszan voltunk és megnyugodva nyugtáztam le magamban, hogy Draco Malfoy és a barátai nem rontják a levegőt a próbákon. 

Piton is az egyik sarokban ült egy rozoga széken felénk sem pillantva. 

-Most, hogy mindenki megérkezett kezdhetjük is az első próbát!-Jelentette ki McGalagony tanárnő majd becsukta utánunk az ajtót.

Harryékkel beljebb lépkedtünk és foglaltunk három egymás mellet lévő széken.

-Tehát a mai és a holnapi próbán kiosztjuk a szerepek, addig is mindenki megkapja a színdarabnak a történetét, illetve egy szöveget is adok amit ma gyorsan meg is kell tanulni, hogy feltudjátok mondani a színpadon!-Magyarázta McGalagony tanárnő a színpadon állva. Közben Piton is felállt és mindenkinek a kezébe nyomott kábé egy tucat papírt. Nem kaptunk túl hosszú szöveget, aminek persze Ron örült a legjobban. 

Erős késztetést éreztem arra, hogy non-stop Pitont bámuljam amit persze Harry észre is vett. 

-Mit nézel rajta annyira?-Kérdezte Harry mellém hajolva. Mindenki a szöveget magolta, hogy ki tudjunk állni és el tudjuk mondani. Én akkor még rá sem néztem a papírra. 

-Ja semmit csak elbambultam...-Feleltem és gyorsan lehajtottam a fejemet. 

Mikor újra felnéztem Piton professzorral találkozott a tekintetem mire most ő hajtotta le a fejét. Nagyon nevetségesek voltunk így, hogy egymást bámultuk állandóan. 

McGalagony felvitte a színpadra az első lányt aki kábé annyi idős volt mint én. És itt rá is jöttem, hogy nem ártana megtanulni a lehető leghamarabb a szöveget. 

Ahogy végigfutottam a szemeimmel a szövegen eléggé meglepődtem, hogy milyen érzelemtúd szövegről van szó. 

Ezt kellet előadnia mindenkinek:

-Fogd már fel! Nekem csak is te kellesz, és nem érdekel senki más bármennyire is nehéz ezt felfognod!-Fogalmam sem volt, hogy miért, de ahogy olvastam a sorokat egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Letöröltem és csak néztem ki a fejemből. Közben már jó páran előadták, volt aki még sírást is imitált illetve valaki csak üvöltött közben mint egy fába szorult féreg, de egyik sem volt igazi. Egyikőjük sem érezte azt a fojtogató érzést amit aközben érzel mikor ezt mondod annak akit igazából szeretsz. -De  már mindegy is... Nem könyörgök neked.-Ez volt az utolsó mondat ami örökre az emlékeimbe égett. Harry után én is feláltam és a színpadra sétáltam. 

Mindenki előttem állt, Piton persze a sarokban volt és a felettébb "izgalmas" cipőjét fixírozta. 

-Akkor csak ügyesen!-Bátorított McGalagony majd ő is lement a színpadról így egyedül hagyva engem. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem. 

-Fogd már fel!-Kiáltottam mire Piton felkapta a fejét. Belenéztem a sötét szemeibe és úgy folytattam.-Nekem csak is te kellesz, és nem érdekel senki más, bármennyire is nehéz ezt felfognod!-Az arcom vörös volt, de nem azért mert zavarban voltam, hanem mert egyszerűen düh volt bennem.-De már mindegy is... Nem könyörgök neked.-Piton megint lehajtotta a fejét és nem is nagyon volt hajlandó már felemelni. Én fogtam magam és lementem a színpadról majd nem törődve a tapssal kirohantam a teremből. Mivel pince helyiségbe voltunk elég kevés fény volt, alig láttam bármit is az útból. Nme igazán érdekelt, hogy kapok-e ezek után szerepet mert amúgy sem akartam a professzor mellett maradni. 

Mikor már majdnem a lépcsőhöz értem amin fel tudtam volna menni lépteket hallottam magam mögött. 

-Várjon!-Ezer közül is megismertem volna ezt a hangot. Piton szaladt utánam, meg kell, hogy mondjam, egész jó kondija volt. Hátra fordultam és ekkor oda is ért elém.-Hermione én...-És megint letegezett. Komolyan, mér majdnem elröhögtem magamat ezen az egész szituáción, Piton profeszsor és Hermione Granger egy pincében állt egymással szemben és még mindig nem tudják eldönteni, hogy tegezzék-e egymást vagy nem. Nevetséges. Ez a legjobb szó erre az egészre.-Én csak...-Fogalma sem volt, hogy mit mondjon, én mégis értettem, hogy mi jár a fejében. Az a hiba amit aznap este elkövettünk egyikőnket sem hagyta nyugodni, nem tudtunk aludni sem enni, sem inni, mert semmi másra nem vágytunk csak arra, hogy újra megtörténjen. Egy szó nélkül néztem az arcát ami gyönyörűnek láttam. Persze én Piton professzort sosem gondoltam  csúnya embernek mert az kicsit sem igaz, hogy ő csúnya lenne. 

Gyengéden megfogta a karomat és kicsit közelebb húzott magához, a szívem gyorsan vert, és még a levegővétel is nehéz feladatnak bizonyult a közelségében. A mellkasunk egymáshoz ért, éreztem ahogy ver a szíve. Felemeltem a fejemet és így már csak milliméterek választották el egymástól az ajkainkat. 

-Hülyeség ez az egész.-Mondtam, de ekkor már mindegy volt mert Piton az ajkaimra hajolt és közelebb húzva magához csókolta a szám.