Utállak mert szeretlek (Hermione X Piton)

15. FEJEZET

Igen, újra visszatért a fény Piton szemeibe, és vele együtt az én szemeimbe is. 

Aznap már nem mentem vissza Roxfortba, hanem Pitonnal maradtam egész nap. Egyikőnk sem akart visszamenni, mert olyan csodálatosan jó volt végre kettesben lenni, bármiféle bujkálás nélkül. 

Szóval dél körül volt mikor felkeltünk a kanapéról, és a konyhába csoszogtunk főzni valamit. 

-Azt nem mondd, hogy tudsz főzni, mert én elájulok.-Jelentettem ki elmosolyodva miközben Piton elővett egy csomag spagetti tésztát a konyha szekrényből.  

-Hát akkor remélem a karjaimba esel, mert bizony tudok főzni.-Felelte szintén mosolyogva. 

-Nem hiszem el! Hihetetlen vagy!-Kiáltotta, rá miközben néztem ahogy kibontja a tésztát majd összetöri azt egy kisebb dobozba.-A vizet felteszem én.-Jelentettem ki, majd csak álltam bambán magam elé bámulva, mert fogalmam sem volt, hogy mi hol van. Egyszer csak Piton hirtelen maga felé húzott, és hosszasan megcsókolt. A lábaim megremegtek a csókjától, úgy éreztem, hogy nincsen alattam talaj. Csak Piton karjai tartottak meg. Beletúrtam a hajába, és még közelebb bújtam hozzá.

-A lábas itt van alul.-Mondta mikor nagy nehezen elváltak az ajkaink az alsó szekrényre mutatva. Igazából a csók hatásától, még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, le sem tudtam venni a szemeimet róla.   

-Rendben, már csinálom is.-Feleltem kb egy perc néma bámulás után amit Piton végig vigyorgott. 

Kivettem a lábast, odasétáltam csaphoz, és félig megtöltöttem vízzel. 

-Begyújtod légy szíves a gázt? Én nem szeretek szórakoznia  gyufával...-Mondom miközben a tűzhelyhez csoszogok. 

-Milyen kis félős itt valaki.-Halkan felkuncugott, majd odajött és gyorsan begyújtotta a gázt, én pedig rátettem a lábast. 

-Na ne legyen ennyire elszállva magától a professzor úr. Emlékezzünk csak vissza, hogy TE mennyire féltél tőlem a legelején!-Vágok vissza, felnevetve az emlékre.

-Oké, ezzel nem tudok vitatkozni. Félelmetes vagy.-Felelte mire én kicsit meglöktem ő pedig felnevetett. Még sosem láttam ennyit nevetni. Olyan gyönyörű volt látni, hogy milyen boldog. 

És ha ő boldog akkor én is az vagyok. Szóval ebben a pillanatban felhőtlenül boldog voltam Pitont nézve. 

-Akkor vigyázz magadra este! Én a helyedben félnék ám!-Mind a ketten egymással szemben a pultnak támaszkodtunk, és úgy néztünk egymás szemeibe. 

-Nem kell félnem. 

-Miért nem?-Kérdeztem vissza kíváncsian. Már láttam a szemeiben, hogy valami jót fog mondani. 

-Azért mert a karjaimban szelíd vagy mint egy bárány.-Ha valamikor teljes mértékben elolvadt a szívem akkor az ebben a pillanatban volt. 

Pár másodperc elteltével, lassan odamentem hozzá, majd magamhoz húzva elkezdtem csókolni az ajkait. Azokat a csodálatosan puha ajkait! 

Nem is kellett neki több, a derekamnál fogva felültetett a pultra, és a két lábam közé belépve karolta át az egész testemet. 

Ó igen, ez az ölelés... olyan volt mintha a fellegekben jártam volna. 

Hát igen ez is egy módja annak, hogy-hogyan várjuk még felforr a víz. 

-Tudod te mennyire szeretlek?-Kérdeztem zihálva két csók között. 

-Nem tudom, mutasd meg.-Felelte mire én elkezdtem lehámozni róla a ruháit. 

Hogy sikerült a főznünk egy jót? Nem igazán... 

És, hogy sikerült-e kimutatnom Pitonnak, hogy mennyire szeretem? Teljes mértékben sikerült. 

Sajnáálom, hogy sokáig nem volt rész, nem akarlak már azzal fárasztani titeket, hogy sok dolgom volt, mert valószínűleg senkit sem érdekel. :D Na szóval remélem tetszett ez a fejezet, és most már tényleg nemsokára érkezik az epilógus! :) További szép napot minden kedves olvasómnak! :)